dunántúli táncok
dunántúli táncok: A Dunántúl tánckultúrája sok helyütt – különösen a D-Dunántúlon – régies vonásokat őriz. A dunántúli táncok sajátosságai a Kisalföld, a Ny-i palócvidék és a D-i Duna mente táncaira is jellemzőek. A → karikázó leggazdagabb, több részes változatai a legutóbbi időkig a D-Dunántúlon éltek. A két keresztezett bot felett járt → kanásztánc főleg a D-Dunántúlon, a → söprűtánc pedig inkább a Kisalföldön szokásos. A másutt ritka → üveges tánc is a Dunántúlra jellemző. A kanásztánccal rokon régies → ugrós különböző fejlettségű táji változatai mindenütt megtalálhatók. A kötött szerkezetű → körverbunk a Kisalföldön honos, a szabályozatlan → szóló verbunkok gazdagabb változatai pedig a Sárközben, a Duna mentén éltek. A D-Dunántúlon a verbunk hiányzott a tánckészletből, ill. nevét és szerepét a kanásztánc vagy ugrós vette át. A dunántúli verbunkok formakincse egyszerű, a csizmacsapás ritka. A lassú és friss → csárdás motívumanyaga élesen elválik. Ez összefügghet azzal, hogy néhol (Sárköz, Duna mente, Szigetköz) a → táncrend korábban csak a lassú verbunkból és a friss csárdásból állt. A verbunk helyét csak a század eleje körül foglalja el a másutt általános lassú, olykor a férfitánc nevét is átvéve. A későn elterjedő, lekopott lassú csárdás már nem érte el más vidékek régibb lassúinak formai gazdagságát. A friss csárdás motívumkészlete viszont gazdag: buktatós egylépés, aprózó-kopogók, lippentős-mártogatós, páros forgás, valamint a játékos-csalogatós párelengedés a legjellemzőbb mozzanatai. A csárdás zenekíséretéül javarészt új stílusú népdalok és népies műcsárdások használatosak. A tánc tempója a Dunántúlon a leggyorsabb. A → lakodalmi táncok bősége a Dunántúl jellemző vonása. A szertartásos, játékos és szórakoztató, valamint menettáncok (É-on a menyasszonyfektető → gyertyás tánc, Ny-on a → Bene Vendel tánca és a → mozsártánc, D-en pedig a → gazdasszonyok tánca, a lakodalmi → mars) mellett a régi általános táncfajták (kanásztánc, ugrós, verbunk) használata is mindinkább a lakodalomra korlátozódott az utóbbi évtizedekben. (→ még: táncdialektus) – Irod. Morvay Péter–Pesovár Ernő: Somogyi táncok (Bp., 1954); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III. A–B, Bp., 1955–56); Pesovár Ferenc: Fejér megyei népi táncok I. Alapi táncok (Alba Regia, 1960); Pesovár Ernő: A simonfai verbunkok formai elemzése (Népr. Ért. 1961); Katona Imre: Sárköz (Bp., 1962); Martin György: Motívumkutatás – Motívumrendszerezés. A sárközi-dunamenti táncok motívumkincse (Bp., 1964); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I–IV., Bp., 1970); Pesovár Ernő: Tánctörténeti emlékek Vas megyéből (Szombathely, 1971); Martin György: The Relationship between melodies and Dance Types in the Volume VI. of CMPH (Studia Musicologica, 1972).
Martin György
