Pünkösd
Pünkösd A g. hé pentekoszté (hémera), »ötvenedik (nap)« kifejezésből. Ti. a páskaünnep utáni 50. napon ünnepelték (3Móz 23,15k; 5Móz 16,9), mint a 3 nagy zarándokünnep egyikét.
Az ÓSZ-ben a legrégebbi források (2Móz 23,16) »aratási ünnepnek« (h. qácír) nevezik. Egyúttal a termés első zsengéjének ünnepe is volt (3Móz 23,17; 4Móz 28,26). A páskaünnep utáni 7 hetes időtartamra utal a »hetek« ünnepe kifejezés (sábú'ót, vö. 2Móz 34,22; 4Móz 28,26), de a páskaidőszak lezárásaként »záróünnepnek« ('aceret) is mondták. Ezen az ünnepen két kenyeret hoztak felmutatási áldozatul, majd hét hibátlan, egyéves bárányt, egy bikaborjút és két kost áldoztak fel, étel- és italáldozattal együtt (3Móz 23,17kk).
Noha kisebb jelentőségű volt a páska és a lombsátrak ünnepénél, mégis jelentős számú zarándok gyűlt össze Jeruzsálemben évről évre (ApCsel 2,5kk; 20,16; 21,27). Az ÚSZ-ben a g. hé pentekoszté (ApCsel 2,1; 20,16; 1Kor 16,8) mindig a zsidó aratási ünnepet jelöli, és nem a keresztyén pünkösdre utal. A pünkösdöt a zsidóság a diaszpórában is megünnepelte. A zsinagógával való szakítás után (ApCsel 19,9) Pál apostol alapvetően szabadabb magatartást tanúsított a zsidó ünnepkörrel szemben (Gal 4,10; Kol 2,16k), de az 1Kor 16,8 arra utal, hogy bizonyos szerepe mégis volt a zsidó ünnepi kalendáriumnak a páli gyülekezetek életében. Az ApCsel 20,16 szerint Pál 3. missziói útjának végeztével Jeruzsálemben szeretné megünnepelni a pünkösdöt.
Az ApCsel 2,1-42 szerint a jeruzsálemi ősgyülekezet pünkösd ünnepén alakult meg, amikor a tanítványokra kitöltetett a Szentlélek. Bár a leírás sem a szövetségkötést, sem pedig a törvényadást nem említi (ezek az ünnep történeti vonatkozásai), bizonyos azonban, hogy Lukács művében (Lk ev és ApCsel) az »új szövetség« gondolata alapvető. A pünkösd történetének fő motívumai: 1. a Lélek kitöltetése, mint a páskával kezdődő üdvesemények lezárása; 2. ezt a tanítványok meghirdetik Izráelnek és a népeknek (ApCsel 2,5-11.14b); 3. ezzel megalakul Isten új, szövetséges népe, zsidókból és pogányokból.
VG
