Kemence
Kemence Több célra használták. Általában szabadon állott, vagy a ház többi részétől elkülönített konyhában. Használata a sütés-főzésnél, pirításnál volt általános, de a hideg ellen is. Fűtéséhez száraz füvet (Mt 6,30), polyvát (Mal 3,19), szárított trágyát (Ez 4,15), fát és szenet használtak. A tulajdonképpeni sütőkemence, a tannur, felül kéményszerűen nyitott cserépteknő, amelyben a falak, vagy az elhelyezett kőlapok felmelegedése után lehetett sütni (1Móz 15,17), vagy más formában 60–100 cm magas agyagból készített csonkakúp, melynek alsó nyílásán a tűz leégése után a lepényszerű kenyeret a kemence oldalára tapasztva vagy a hamuban sütötték meg (2Móz 7,28; 3Móz 2,4; 7,9).
Nagy kemencét használhattak a fazekasok, akiknek az agyagedényeit ki kellett égetni. Talán ilyet említ a Jel 9,2. Az ötvösök pedig olvasztókemencével dolgoztak (Péld 17,3; 27,21).
A Szentírás átvitt értelemben is használja. Az egyiptomi fogság és szolgaságot vaskohóként említi (Jer 11,4), és még több bibliai hely (5Móz 4,20; 1Kir 8,51). Ítéletvégrehajtó hely: Dán 3; Jer 29,22; Mt 13,42.50. Isten a nyomorúság kohójában próbál meg: Ézs 48,10. Izzó kemence lesz az Úr napja is (Mal 3,19).
