szenvedéstörténet
szenvedéstörténet, passio: I. A négy Ev.-ban Jézus szenvedésének tört.-e összefüggő egészet alkot. Részletei formai szempontból nem tekinthetők lezárt egységeknek, mert azok a perikópákat lezáró elemek, amelyek egyébként az Ev.-okban jellemzik a Jézussal kapcsolatos eseményeket, teljesen hiányoznak belőle. Ugyanígy tartalmi szempontból sem önálló egységek, mert minden perikópa kapcsolódik az előzőhöz és a perikópák végéhez is csatlakozik perikópa. Mivel az időpontokra vonatkozó adatok (Mk 14,17.28; 15,1.33 kk. 42), valamint a helymegjelölések (14,17 kk. 26.43.53.54; 15,1.16.22) szétszórtan találhatók, és mert az egész eseménysornak közösek a motívumai (pl. a vacsora előkészítése és elköltése; Jézusnak mint Messiásnak és királynak a kihallgatása; Jézus Messiásként és királyként a kereszten; az asszonyok a kereszt alatt és a sírnál), a ~et összefüggő egésznek kell tekintenünk; elejétől a végéig, egész terjedelmében egységes egészként maradt ránk. Mondhatni a legrégibb keresztény vértanúaktának tekinthető. – II. A Jézus szenvedését és halálát megörökítő 4 kanonikus beszámoló közül Mk látszik az eredetinek, a legrégibbnek. Csak 14,27–31 és 14,50, valamint Mt 26,31–35 és 26,56 említi a tanítványok menekülését. Jézusnak a Getszemáni-kertben elszenvedett halálfélelme Mk-ban (14,33–36) az emberi nyomorúság mélyét tükrözi, Mt-ban valamivel enyhébb (26,37–39), Lk-ban pedig – az angyalok megjelenésével – már vigasz is vegyül bele (22,43 kk.). Az elfogás leírásakor az Ev.-ok szerzői kiemelik Jézus szabadságát (Mt 26,52–54; Lk 22,51; Jn 18,4–9). Mk-ban Jézus a kereszten csak Istentől való elhagyottságát fejezte ki (15,34), ezenkívül csak lelke kilehelésekor kiáltott fel (15,37); a körülállóktól is csupán gúny és káromlás (15,29–32) maradt fenn. A többi Ev. szerzője a kereszten függő Krisztus más szavait is megörökítette, amelyek bepillantást engednek benső énjébe, ill. tanúsítják megbocsátó irgalmát, szerető gondoskodását (Lk 23,34.42 kk. 46; Jn 19,26–28.30); ® Jézus hét szava a kereszten. – Már Mk-ban úgy szerepel a ~ mint az üdvösség tört.-e. A tört.-ben és a tört.-tel kezdettől fogva mindvégig a tört. értelme kap megvilágítást. Ezért volt oly fontos a hagyománynak, hogy rámutasson: Jézus előre tudta szenvedését és kereszthalálát (14,8.18–21.27–31; Lk 22,15; Jn 18,4), és önként vállalta sorsát (Mk 8,31; 14,42; Mt 26,52–54; Jn 19,17); továbbá hogy ártatlanul, igazként szenvedett (Mk 14,55; Mt 27,19.24; Lk 23,4.14.15). A tört. nem csupán földi térségekben és nemcsak időben zajlik; összefonódik a kozmosszal (Mk 15,33; Mt 27,52 kk.) és Istennel (Mk 12,6; 14,36). Magába foglalja a döntést Isten angyala v. a Sátán mellett (8,33; Lk 22,3.31.53; Jn 14,30). A próf.-k szavai és az előképek jó előre előkészítettek rá. Hogy ezek „beteljesedjenek”, azért történik most minden (Mk 14,18.21.24.27.49–50; 15,23 kk. 29.34; Mt 26,15 és 27,9 kk.; Lk 22,37; Jn 19,28.31–37). Krisztus tehát nem a nyers erőszak áldozata, hanem minden Isten tervei és akarata szerint történik vele. Maga Isten a megdicsőítéssel bizonyítja, hogy a történteknek értelme volt (13,31 kk.). A szenvedő Krisztust kezdettől fogva példának tekintették és a követésére buzdítottak a szent szerzők (Mk 14,38; Lk 23,26; ApCsel 7,59 kk.; vö. már Mk 8,38; továbbá Zsid 13,13). Ugyanígy mindjárt kezdetben megfogalmazódott a ~ben az is, hogy az üdvösség tört.-ében mi a szerepe, jelentősége (Mk 14,22–24; Mt 26,28; Jn 17,19). – III. Tehát a ~et mind a 4 Ev.-ban az általános hagyomány törv.-ei határozzák meg. Mégis, nemcsak Mk-nak, hanem a többi Ev.-nak is megvoltak a saját jellegzetességei. Mint a főleg zsidókeresztényeknek szánt Mt egészében, a Mt tartalmazta ~ben is elsősorban annak igazolására esik a hangsúly, hogy az ÓSz jövendölései beteljesedtek (Mt 26,15: Júdás árulását illetően; 26,54: az elfogatáskor; 27,34 kk. 43: a keresztre feszítéskor, s itt még Mk-nál is közelebbi utalások a zsoltárokra). A Lk-féle ~ben – mint egész Ev.-ában – Jézus a betegek és bűnösök barátja és Megváltója; szt. vértanú, olyan Krisztus, aki mind emberségében, mind istenségében hallatlanul nagy türelemről tesz tanúságot; Lukács az első együttérző szemlélődő (vö. szinoptikus szempontból: Lk 22,15.45.51.61; 23,27–31.34.43.46.48). A Jn tartalmazta ~ Krisztust királyként állítja elénk, aki mindent tud (13,1.3; 18,4; 19,28) és mindvégig gondoskodik övéiről (18,8 kk.; 19,26 kk.). A szenvedésben is, sőt elsősorban a szenvedésben Isten Fiának bizonyul, aki szabad (18,5.8; 19,7). Minden megaláztatása ellenére is tanúságot tesz Pilátus előtt fenségéről (18,29–19,15). Maga viszi keresztjét (19,17). Keresztre feszítve győzedelmeskedik (12,32; 19,30), a világ királya, akinek három ismert nyelv hirdeti uralmát (19,19 kk.).
