VIOLA
VIOLA, fn. tt. violát. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje öt levelü; bokrétája öt egyenetlen szirmu; porhonai nincsenek mindig öszvenőve, de mindig öszveállanak, s végeik hártyákkal vannak kitoldva; tokja egy rekeszű, s háromfelé nyiló. (Viola). Némely tájejtéssel: ibolya, ivolya, viloja. Diószegi-Fazekas munkájában a viola ás ibolya külön nemek. A violának a föntebbi munkában alnemei részint száratlanok, részint szárba indulók, melyek ismét több fajuak, különösen a diszkertészetben. Viola, néhutt ibolya néven legismeretesbbek 1) a tavaszi viola (viola odorata), máskép népiesen: kék viola, szederjes viola, martiusi viola, ibolya, kis ibolya; 2) a háromszinü viola (viola tricolor), virága rendszerént sárga, fejér és kék szinnel vegyes; máskép népiesen: császárszakál; kertekben különösen a nagy virágú (grandiflora) miveltetik; 3) köz nyelven v. népiesen sárga viola v. ibolya, másképen: fajtlinka; de amely Diószegi-Fazekasnál a különösen így nevezett ibolya, (cheirantus) nemhez tartozó faj; 4) szintén köznyelven: a tőzekviola, mely ismét más nemhez, ú. m. a tőzekéhez (leucojum) tartozó faj; 5) ismét köz nyelven: a fürtös ibolya v. viola, mely növénytani néven: csillagfürt (lupinus); 6) mégis köz nyelven az éjjeli viola v. estvelke, növénytani néven: szomor estike (heaperis tristis).
