VAN
VAN, létige (verbum substantivum); és birtokige, s ezen utóbbi minőségben a személytelenek közé tartozik, és csak az egyes és többes harmadik személyben divik. – Mint létigét következőleg ragozzuk: Mutató mód. Jelen idő: vagyok, vagy, van v. vagyon, vagyunk, vagytok (tájdivatosan: vattok), vagynak v. vannak (tájdivatosan, pl. a székelyeknél és a régieknél is, pl. Szalay Ág. Levelestára. 14. lap.: vadnak).
Függő mult: valék, valál, vala, valánk, valátok, valának.
Általános múlt: voltam, voltál, volt, voltunk, voltatok, voltak v. voltanak.
Előbbi mult: voltam vala, voltál vala stb.
Jövőjét lesz igétől kölcsönzi: leszek, leszesz v. léssz, lesz v. leszen stb. továbbá: lenni fogok, fogsz stb. és leendek, leendsz v. leendesz, leend stb.
Kapcsoló és parancsoló módját szintén a lesz igétől kölcsönzi: legyek, légy, legyen stb.
Óhajtó módban jelen: volnék, volnál, volna, volnánk, volnátok, volnának. Mult: voltam volna, voltál volna stb.
Határtalan módja is a ,lesz’ igéből van átvéve: lenni; régente eléjön: volni.
Részesülő: való.
Állapotjegyző: levén; régente eléjön: valván. Mint létige példái a jelen időben: magam vagyok, magad vagy, maga van. Ketten vagyunk, vagytok, vannak. Ott vagyunk, itt vagyunk, vagytok, vannak. Mint birtokige példái: lovam van, lovad van, lova van stb.; hangsulyozva: van lovam, van lovad stb. A személy hangsulyozásával: nekem lovam van, és nekem van lovam, neked lovad van és neked van lovad, neki lova van stb. Birtoktöbbesben lovaim, lovaid, ökreim, ökreid vannak. Van annak aki meg nem iszsza: (Km.). Múltakban: lovam vala, lovaim valának, lovam volt, lovaim voltak stb. Ellentétel, de csak a jelenben: nincs, nincsenek, is-sel: sincs, sincsenek pl. van is, nincs is; kinek társa van, ura van, kinek társa nincs, ura sincs; borom is van, söröm is van, borom sincs, söröm sincs stb. V. ö. NINCS, SINCS, SE, SEM. Sajátságos mondatok: nagyra van vele, dicsekszik, kevélykedik, rátartja magát vele, v. néha: miatta; rajta van valamin, törekszik, iparkodik; oda-van elveszett, vagy távol van; ugyan kivannak, valamely kedves állapotot nagy mértékben élveznek; ő magában is elvan, nem szorúl társra; benne van, mint zsidó a lóban, nem menekülhet; túl van rajta, átesett rajta; megvan, megtaláltam; v. kész; még fönn van, nem fekütt le; hátra van a bökkenő, következik. „En szegődetlen voltam; valamit N(agyságod) adott, avval voltam.“ (Levél 1554-ből. Szalay Ág. 400 m. 1.). „Ennekem N(agyságod semmit nem fizetett, hanem az mit velem tett, abban vagyok. (Ugyanott). Hogyan vagy? = hogyan érzed magad? Jól vagyok = jól érzem magam. Mennyire van Budatól Bécs? Mindennek van oka, foka. Miben van a dolog?
A létigék a nyelvekben a többi igék ragozásánál rendszerént segédigekül is szolgálnak. A magyarban ily minőségben vala és volt s a ,lesz’ íge után ,legyen’ fordulnak elé, pl. kérél vala, kérsz vala stb. kérék vala, kérél vala stb. kértem vala, kértél vala stb. kértem volt, kértél volt stb. l. VALA, (1) alatt. A régieknél még eléjőnek más egybeállitások is, pl. kérek volt, kérél volt stb. de ezek ma nincsenek szokásban.
Mint kapcsolat (copula) a jelen idő 3-ik személyeiben elmarad, pl. az ember halandó (homo est mortalis), az emberek halandók (homines sunt mortales), mint a héber és arab nyelvben is, sőt ez utóbbiban többnyire az első s 2-ik személyek is elmaradnak pl. en-et-täriku = én (vagyok) az út, entební te fiam (vagy), enná türábün ve remádün = mert mi por és hamu (vagyunk. Kollár.)
A föntebbi ragozásból láttuk, hogy ezen létige (a kölcsönzött lesz igétől elgondolva) közvetlenül három gyökből áll: vagy (csak a mutató módbeli jelen időben), val (csak a függő multban) és vol; sőt minthogy a régieknél val helyett is gyakran vol áll (pl. vol-a, l. VAL), sajátlag vagy és vol gyökökből (a van jelen is úgy tekinthető, mint a vagyon összevont alakja, mongolul: bajan.) A mongolban (v ajakhang helyett rokon b-vel, mely a tankönyvek szerént néha v-nek ejtetik) mindkét gyök mint igetörzs megvan, az egyik: bai, mely szótárak után így is olvasható: baj, sőt eléjön mint a ,vagyon’-nak közelebb megfelelő, baina és baigha is (Kowalewski szerént am. a franczia est, existe, se trouve); az elsőt (baina) Bálinth Gábor kalmuk kiejtés után bänä-nek írja, mely közelebb a van-nak felel meg. A másik törzs: bol. Mindkettő teljes ragozással bír. A val, s vol-nak némely más nyelvekbeli rokonságairól l. VAL.
Azonban valamennyinek gyökeleme va v. vo, melyet föltalálunk különösen mind az árja mind a föntebbi nyelvekben is, t. i. a szanszkrit nyelvben bhú, a zend, persa nyelvekben bú, az ékiratokban bu (Vullers, Bopp). Ide sorolja Bopp a latin fo-re fu-i, fu-turul, a görög φυ−ω, υ−φε, a régi német bi-m (mai német bi-n), lithván bú-ti (esse), szláv bü-ti stb. szók törzseit is. A persában olvassuk bud va nábud = lét és nem lét; vagyon (régiesen csak: vagy) és szegénység (esse et non esse; divitiae et paupertas. Vullers). A mongolban a föntebbieknek megfelelőleg eléjön egy harmadik létigetörzs: bü, mely már nem bír teljes ragozással, s ezzel egyezik a mandsu bi.
Figyelmet érdemel még, hogy a mongolban és mandsuban az ajak- mint előhang elhagyásával, egyedül az önhangzó is létige gyöke ú. m. a mongolban a, a mandsuban o, innen a mongolban a-mui, a mandsuban o-mbi am. vagyok, vagy, van, vagyunk, vagytok, vagynak (t. i. ezen nyelvekben a személynévmások nem olvadnak össze az igével). A mongolban mui, fenhangu ragozásban müi, s a mandsuban mbi az igeragozásban a jelen idő képzőji. A mui s műi minden hihetőséggel egy a büi (= vagyok) segédigével; mely másképen, pl. Kowalewski Szótárában: bui (franczia értelmezéssel: jesuis, tu est, il est, nous sommes, vous êtes, ils sont; 2, l’ être, entité, existence; celui qui est, celui qui existe); a mandsuban is a bi utóhang maga a bi s létige, és az m alkalmasint a határtalan mód me képzőjével azonos; egyébiránt ezek mindkét nyelvben, miként az imént érintők, a jelen idő képzőji pl. a mongolban szünö müi = szünöm, szűnöl, szűnik stb. (szó szerént am. szünő vagyok, szünő vagy stb.) a mandsuban: ili-mbi = állok, állsz, áll stb. (szó szerént: álló vagyok, álló vagy stb.). Ennél fogva a föntebbi a-mui és o-moi is körülbelül ezt teszi: létező vagyok.
Révay is Neumann után azt tartja, (Elaboratior Gramm. Hung. 564. 837, és követk. lapokon) hogy a héber és chaldaeai hává v. hájá (fuit, exstitit) eredetileg (?) egyszerűen va és ja s végül hehentéssel: vah, jah, Vater alakjai (hávaj, hájaj) után indulva pedig (a há elhagyásával) vaj, jaj volt. Ő aztán ezen vaj-ból származtatja a magyar vagy, val, vol gyököket, rokonitván több más nyelvekbeli törzsekkel is (l. VAL), kivévén a mongol és mandsu törzseket, melyeket ő nem ismert, s ma sem sokan ismernek, nemcsak nálunk, hanem másutt is.
