TEHÁT
TEHÁT, kötszó. Élünk ma ezen szóval a következtetést jelentő latin ergo vagy igitur (következőleg) értelmében, kivált a föltételes mondatok után vagy általán, midőn az okoskodási előzményekből valamit kihozunk, midőn az okozatot az okkal öszvekötjük. Ha vétett, tehát bűnhődjék. Minthogy semmi szükség rád, tehát elmehetsz. Nagy barátja volt, tehát nem csoda, hogy annyira sajnálja őt. Tehát csakugyan igaz, amit hallottam? Ez tehát az a hires munka? A régieknél, de a székelyeknél az udvarhelyszéki szójárásban ma is tahát, amazoknál akkor és azután jelentéssel. l. TAHÁT. Egyébiránt már Pesty Gábornál is eléjön ,tehát’ alakban, de a régies ,akkor’ jelentéssel. (XLVI. mese végén). E szerint eredeti értelménél fogva valami előre bocsátott vagy elmult dologra vonatkozik. Utóbb jelentése szükebbé lőn, s azon viszonyt fejezi ki, mely az okoskodási előzmény és eredmény, vagy következtetés között létezik. Jászay Pál véleménye szerint (Régi magyar nyelvemlékek. III. köt. 351. l.) tahát gyöke a távolra vonatkozó ta v. to, melyből a tova, s ebből továt, tohát, tahát fejlődött ki. Erdősinél tahág, mely oly módosítási viszonyban áll a tahát szóval, mint a tájdivatos ittenneg ittennet, ottannag ottanat, ismét ismég. A t nem csak hely-, hanem időhatározókat is képez, mint a régies akkort, idétt stb. Egyébiránt az sem valószinütlen, hogy öszvetett szó a ta és azon ha gyökből, mely a néha, soha, valaha, mindenha szókban időt jelent, s melyből t képzővel lett hát, mint idő idétt (= időben), e szerént ,tehát’ elemezve ta-ha, ta-hát v. ta-hátt annyi volna, mint tova időben, vagy bizonyos elmult idő után, röviden: akkor v. azután. A hát ily értelemben egyszerüen is használtatik. l. HÁT, (2).
