TÁRS

Teljes szövegű keresés

TÁRS, fn. tt. társ-at, harm. szr. ~a. Általán személy, ki bizonyos életmódnak, állapotnak, üzletnek, vállalatnak, cselekvésnek gyakorlatában részesünk. Számos összetétel alkatrésze. Hitves- v. házastárs, polgártárs, paptárs, vitéztárs, embertárs, tanulótárs, játszótárs, utitárs, lakó- v. laktárs, kenyerestárs, asztaltárs, kereskedőtárs, adóstárs, legénytárs, leánytárs, örököstárs, szolgatárs, tiszttárs, birótárs, vőtárs, vetélytárs, kezestárs, mulatótárs, hálótárs, bajtárs. Hű, hűtelen, nyájas, mogorva társ. Társul adni, társul fogadni. Társul állani, szegődni. Kinek társa van, ura van. (Km.). Szerelem, uraság nem tűrnek társat. (Km.). Nem jó társ az, ki mindent maga hörpent fel. (Km.). Különösen, ki bizonyos vonzalomnál fogva belsőbb viszonyban él velünk. Amilyen a társa, olyan ő maga. Innen jelent átv. ért. hasonló külsejüt, alakút is. Ez annak társa, azaz, hasonló mása. Nem találom, társát, vagyis párját.
Valószinű, hogy e szó gyöke azon tár, mely házat, vagy lakot jelent, miszerint társ annyi mint velünk egy tárban v. házban lakó, lakrészes; valamint a német Kamerad, franczia camarade, olasz camerata, a latin camera szótól származnak, és Heyse által Stubengenosz szóval értelmeztetnek. Ez elemzéssel egyezik a pajtás, ha t. i. törzseként pajta tekintetik, mely a héber bajit v. beth, arab bejt, házat jelentő szókkal egyezik; tehát e szerént pajtás, tulajdonképen am. velünk egy pajtában (házban) lakó. (E szót azonban némelyek baj-társ-ból eredettnek vélik. Lásd végül a török dás-t). A föntebbihez hasonló észjárással képeztettek: ágyas, ki mással egy ágyban hál; házas, ki egy másnemü személylyel egy házat tart; kenyeres, ki mással egy kenyéren él. Egyébiránt alakra egyeznek vele: hárs, nyárs, birs, gyors, örs, nyers. Tájdivatosan: táss, melylyel egyezik a török dás, innen joldás am. uti társ.
Mennyiben a társ üzleti, kézmüi dolgozó részest, vagyis mesterlegényt jelent, hasonló hozzá a szláv tovaris.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem