SZEGY
SZEGY v. SZĚGY, fn. tt. szegy-et, harm. szr. ~e. A szarvasmarhának melle, vagyis két első lábai között a lebenyeg alatt fekvő része; továbbá a husárusok nyelvén, azon hús, melyet onnan levágnak. Ökörszegy, tehénszegy. A szegyéből egy fontot kérni. Régi iratokban eléjön valamely ,gát’ vagyis mai szokottabb nyelven ,sarkantyu’ helyett. „Volt nagyságtoknak valami Dunaszakadék vize, kin szegyet csináltatott.“ Levél 1558-ból (Szalay Ág. 400. m. l.).
Egyezik vele a lovak, szamarak, szarvasok mellét jelentő szügy. Mennyiben mind a szegy mind a szügy többé kevesbbé kidudorodott alaku, alaphangban és fogalomban rokonaik: a pofát jelentő tügy, a felfúható tüdő, továbbá dödölle, döhér stb. Görögül στηϑος (Brust, eigentlich das Hervorstehende. Dr. Valent. Christ Friedr. Rost); finnül säke, säke, säkehe.
