OSZTÁLY

Teljes szövegű keresés

OSZTÁLY, (osz-t-ály) fn. tt. osztály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A részekre elválasztott egészből, tömegből, térségből, seregből stb. egy-egy szakasz, mely némileg önálló egységet képez. Az erdőséget osztályokra kiszabni, s évenként egy osztályt kivágni. E puszta három osztályból, ú. m. szántóföldből, kaszálóból, és legelőből áll. E nagy háznak sok lakosztálya van. A hadsereg három osztályban nyomul előre. Az ezerednek egyik osztályát tartalékul hátrahagyni. 2) Adagul kiszakasztott bizonyos rész, járandóság. Az örökösöknek egy-egy osztályban ezer holdnyi telek jutott. Kiki vegye által, a maga osztályát. Egyenlő osztály nem támaszt háborút. Innen jelenti azon cselekvést is, mely által bizonyos vagyont az illetők között kiosztanak. Osztály végett öszvegyült örökösök. Az osztály megtörtént. Osztály után foglalja el kiki a magáét.
„Atyafi osztályban láng nem fogy a lánggal.“
„Éjfélig örömmel ittanak és ettek,
Hogy Buda és öcscse ilyen osztályt tettek.“
Arany. (Buda halála).
3) Az egy sereghez tatozó személyek, vagy dolgok külön-külön szakasza, nemek, fajok, minemüségek szerént elválasztva, elkülönözve. Nemesi, polgári osztályból való. A népnek különféle osztályai. Oskolai, hivatali osztályok. A tanulóknak szorgalom szerénti osztályai. A nemzeti muzeum természettudományi, régiségi stb. osztályai. A magyar t. akadémia nyelvtudományi, bölcsészeti stb. osztályai. Első, másod, harmad osztály alá tartozó határ. Az adót bizonyos osztályok szerént kivetni.
Ezen igének törzse oszt, képzője ály, melynek alakulásáról l. ~ÁLY, ~ÉLY, képző.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem