OSON
OSON, (os-on) önh. m. oson-t. Suttonban, és sietve távozik vagy megy valahová. Élünk ez igével, midőn valakiről azt akarjuk jelenteni, hogy féltében, titkolódzva be-, vagy ki-, vagy ellopódzik, elillan, elsurran. A tolvaj észrevevén, hogy nyomában vannak, elosont. Anélkül, hogy észrevették volna, kiosont a házból. Kemenesalján am. hivatlanul valahová megy. Utána oson v. osont, Pápa vidékén am. leskelődve utána megy.
Azon igék osztályába tartozik, melyekben alapfogalom a távozás, és gyökhang a sebes menést utánzó suhogás, vagyis su si hang, milyenek: suhan, surran, siet, suttyan, somfordál, melyek mind sebes, és suhogással járó mozgásra vonatkoznak. Tiszta gyöke os, melyből még divatban van a tréfás parancsoló mód második személye osdi v. usdi, azaz: oss te, uss te! mint hajdi am. haj te! iszkurdi am. iszkódj, te! Csagataj nyelven is ucs-mak am. mozogni, sietni, s törökül am. elrepülni, melyben, mint tudjuk, a mak csak a határtalan mód ragja = ni. Az on tehát, úgy látszik, a magyar igében csak hangzatosság végett járult hozzája. A török ucsum származék már főnév s am. repülés.
