ORVOS
ORVOS, (or-v-os = ir-v-os) fn. tt. orvos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles ért. személy, ki az állatok, különösen emberek betegségeit gyógyítja. Kuruzsoló orvos; paraszt orvos, asszony orvos, azaz gyógyító paraszt, vagy nőszemély. Szorosb ért. személy, ki az állati, különösen emberi test ép és beteges állapotainak isméretében tudományosan képezte magát, valamint abban is, mikép kelljen bizonyos betegségeket kellő szerek által elhárítani, s a szenvedőket egészséges állapotba visszaállítani. Okleveles orvos. Szemorvos, fogorvos, seborvos. Állatorvos, lóorvos. Udvari orvos, megyei, városi, kórházi orvos. Beteg vigasztalja az orvost (km.), kétértelmü beszéd. A kegyes orvosnak pokol a helye. (Km.). E jó hangzatu szó helyett újabb időben a nyúlós gyógyász-t ajánlották némelyek, de ez, mint látszik, nem életre való. Átv. ért. akármiféle bajnak; különösen erkölcsi, szellemi romlásnak, vésznek elhárítója. Lelki orvos, gyóntató atya, ki a bünösnek romlott erkölcsi állapotát szoros vizsgálat alá veszi, s azt megjavitani törekszik.
Mi az orvos szónak eredetét illeti, nem alaptalan azon vélemény, mely szerént gyöke a kénőcsöt jelentő ir, melyből az ir-ó, ir-u, ir-v származékok fokozatán fejlődött ki az irv-os, s hangváltozattal orvos, mint: irt ort, irtókapa ortókapa, irotvány orotvány. Tudniillik a legrégibb gyógyításmód a gyógyszerek külső alkalmazásában, nevezetesen kenegetésekben állott, mi maiglan népünknél kitünőleg szokásban van, nemcsak külső, hanem belső bajok, pl. gyomorbajok, csömörlések ellen is.
