HORD
HORD, (hor-d) áth. gyakorl. m. hordottam v. hordtam, (a valóságos kiejtésben a 3 mássalhangzó torlódása miatt a d nem hallatszik: hortam), hordottál v. hordtál, hordott, htn. ~ni v. ~ani. Egyike azon két mássalhangzóval végződő igéknek, melyek ragozás közben segédhangzót vesznek fel, valahányszor a könnyebb kiejtés úgy kivánja, pl. hord-a-sz, hord-o-tok, hord-a-nék stb. Hangra és értelemre nézve rokon vele a latin porto. 1) Tulajd. ért. bizonyos terhet magára v. magához emelve, felkapva több ízben visz, elvisz. Gyöke az emelkedést, magasságot jelentő ho, vagy még közelebb a fáradságot, pihegést, teher alatti fuvást kifejező ho, s ez értelemben rokon a hoz és húz igékkel. Perzsául á-vur-den. Fejen, vállon hordani a terhet. Szekéren ganéjt, földet, buzát hordani. Asztalra hordani az étkeket. Pénzt hordani magával. Erdőre fát, Dunába vizet hordani. A szél havat, gazt, szemetet hord az udvarba. Az árviz behordja iszappal a földeket. Igekötőkkel: aláhord, általhord, behord, elhord, felhord, hátrahord, kihord, lehord, meghord, öszvehord, ráhord, visszahord. Hordd el a sátorfádat. (Km.). Hordd el az irhádat. Hordd el magad, am. takarodjál. Meghordani ganéjjal a földet.
„Adjon Isten csendes esőt,
Hordja össze mind a kettőt.”
Hordja össze mind a kettőt.”
Népd.
2) Átv. ért. valamit szó által odább terjeszt, tovább közöl. Hírt hordani. A hallottakat és látottakat mások fülébe hordani. A titkokat kihordani. Régi dolgokat, eseményeket eléhordani. Valakinek érdemeit vagy hibáit felhordani, azaz dicséretül vagy szemrehányásul említeni. 3) Visel. Télen gucsmát, nyáron kalapot hordani. Magyar nadrágot hordani. Hosszu hajat hordani. Innepélyeken kardot, mentét hordani.
