FOG, (3)
FOG, (3), (azonos fog v. vág igével) fn. tt. fog-at. 1) Kemény, és részint éles, hegyes, részint lapos, kiálló csontszerű tetemek az ember és állatok állkapczájában, melyek által az eledelt szájaikba fogják, és öszvevágják vagy rágják. Harapó fog, szemfog v. kutyafog, zápfog, kanfog, csikófog, lyukas-, csorba-, odvas fog, vásott fog, fehér-, fekete-, sárga-, rozsdás fog, ritka- v. sűrü fog, hosszu fog. Farkasfog. Farkas fogra kelt, am. elveszett. Fogat vicsorítani valakire; fogat húzni; kimutatni a foga fehérét am. magát elárulni; foga között mondani valamit am. mormogva, félig hallatva mondani; nem vásik, nem kopik benne a foga, am. nem eszik, nem kap belőle; nem fér fogára, am. nem szenvedi a gyomra; nincs fogára, am. nem tetszik neki, kedve ellen van; fogát feni valakire v. valamire, am. boszút forral ellene, v. magáévá kivánja tenni; fáj a foga valamire, am. igen kivánja, alig vágja kenyérbe a fogát, am. nincs mit ennie, koldús; ez fél fogamra is kevés; ajándék-marhának nem kell borjúfogát nézni. (Km.) Kihullott, elvásott a foga. Kiütötték, kitörték a fogát. Jő a foga, am. nő. 2) Némely szereknek, eszközöknek a fogakhoz hasonló hegyei. Gereblye foga, fésű foga, fűrész foga, borona foga, gereben foga stb. 3) A lajtorjának egyes lépcsője. Tíz fogú lajtorja.
Rokonok vele más nyelvekből az ostják ponk, penk, finn pii, s a volgamelléki pu, päi.
