BOCSÁT
BOCSÁT, BOCSÁJT, (bocs-a-ít vagy bocs-aj-t) áth. m. bocsát-ott, parl. bocsáss, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Menni hagy, enged, ereszt, elereszt, meneszt. Haza bocsátani a kiszolgált katonákat, a foglyokat. Szélnek, útnak bocsátani. Füstbe bocsátja = mint a füstöt szabadon eltünni hagyja. Leginkább igekötőkkel divatozik. Bebocsátani valakit a szobába. A rabokat kibocsátani a börtönből. Fölbocsátani a papiros sárkányt. Valakit kötélen lebocsátani a mélységbe, a kútba. Szétbocsátani a beparancsolt népeket. 2) Meghagyja, parancsolja valakinek, hogy menjen; küld. Alkudozó követeket bocsátani az ellenség táborába. A hűtlen tiszteket, cselédeket elbocsátani. 3) Átv. ért. bizonyos bántalmat, sértést, bünt, hibát feledésnek menni enged, mintegy emlékezetéből eltávoztat, illetőleg a büntetést, megtorolást, megboszulást elengedi. Krisztus hatalmat adott az apostoloknak és utódaiknak bűnöket bocsátani. Isten bocsáss! Igekötővel: megbocsát. És bocsásd meg nekünk vétkeinket. Úr imádsága. Az udvarias és társalgási nyelvben gyakran előfordul, midőn a társalgás szabályai ellen elkövetett bibánkat mentegetjük, s azok átnézéseért az illetőket kérjük, s midőn általán oly valamit tettünk vagy szóltunk, ami talán bántalmat okozhatott. Bocsásson meg ön, ha hibáztam.
Régiesen, pl. a régi halotti beszédben: bulcsát vagy bolcsát. „És bulcsássa mend ő bünét,“ a melynek gyöke bol járáskelésre, menésre vonatkozik a bolog (= bolong) származékban. Ezen ige gyanítólag így képződött: a bol (járkel) gyökből lett bolos (járókelő, menő), ebből bolosajt vagy bolosít, bolsít, bolcsit vagy bolcsajt, bolcsát, (azaz menővé tesz, meneszt) fejlődött ki. Néhutt a palóczoknál és Göcsejben: bucsít, (mint: szakajt, szakít, ahajt, ahít). A törökben is létezik bosat-mak vagy bosalt-mak am. kiürítni, lerakni, lerakodni, szabadon bocsátani (los- vagy freilassen, francziául lâcher) és kary bosatmak, feleségét (aráját) elbocsátani. A törökben a törzs bos am. üres.
