ÁTOK
ÁTOK, (át-ok) fn. tt. átkot, tb. átkok. 1) Elkeseredett vak indulatból, haragból, boszúból, kárvágyból fakadó gonosz kivánat, illetőleg, ezen kivánatot hatályosan kifejező mondat. Átkot mondani. Átkokat ökrendezni. Átkokkal illetni valakit. Borzasztó, irtóztató, hajmeresztő átok. Szülék átka. Átok száll reá. Lé tartja a szolgát, átok, szitok a gazdát. Km. 2) Csapás, veszély, szerencsétlenség. Isten átka van e nemzeten. Átok fogta meg a magyart, hogy az soha együtt nem tart. Népd. Átok reád, magyarok hazája! Vörösmarty: Salamon átka. Isten átkát nem kivánom, de ha rád száll, azt se bánom. Népd. 3) Egyházi ért. az anyaszentegyház kebeléből ideiglenes vagy örökös kizárás, illetőleg a hűtelennek kárhoztatása. (Anathema).
Rokonságára nézve l. ÁD, elvont gyök. Képzőjét illetőleg azon ok képzőjü szók osztályába tartozik, melyek változattal ék-et is használnak, mint: hajlok hajlék, marok, marék, szándok szándék. Az átok gyöke át vagy ád indulatszó, mint szitok-é szid.
