Orphica
Orphica, ’Ορϕιχα néven különböző, jobbára theologikus tartalmú és különböző korokból való görög epikus költeményeket foglalnak együvé, melyeket az irodalmi hagyomány Orpheusok szerzőségével hoz kapcsolatba. E költemények között terjedelemre nézve első helyet foglal el egy 1376 sorban költött ’Αργοναυτιχα, mely az argonauták vállalatát zengi meg, kivált a lantos Orpheusnak juttatva benne előkelő szerepet. Nyelve és verselése arra vallanak, hogy a 4. évszázadban Kr. u. költötték Quintus Smyrnaeus után, de Nonnus előtt. Nem kis terjedelmű egy λιϑιχα cz. költemény sem, mely a kövek bűvös erejéről szól (magyarra fordította Latkóczy M. az Egyet. Phil. Közl. 5. [1881.] évf. a 500–520. ll.-n) s ugyancsak a 4. évszázadból való Kr. u. Fontosabb azonban ezeknél egy 1. vagy 2. században Kr. u. keletkezett, 88 hymnusból álló gyüjtemény (υμνοι), melyben a legkülönbözőbb istenségekhez intézett dicsőítő fohászok foglaltatnak, s melynek szerzője a stoikus bölcsészet tanításainak hódol. Fontos azért, mert az ókorban Orpheus neve alatt járó vallási és bölcsészeti felfogások fejlődésére vet itt-ott kellő világot. E vallási és bölcsészeti felfogások költeményekben voltak letéve, melyekből csak sovány töredékeink vannak, s melyeknek tartalmára, idejére és szerzőségére csak nagynehezen tudunk visszakövetkeztetni. Ily orphikus vallásos költeményt (egy theogoniát) már az Ilias egy későbbkori részlete (a Διος απατη) tételez fel; bizonyos egyezések valószínűvé teszik, hogy a legrégibb orphikus költemény mythusok foglalatja volt bölcseleti gondolatok köntösében; phoeniciai hatás alatt a 7. évszázad vége táján keletkezhetett, valószínűleg Crotonban, a Nyugatnak eme a 6. évszázadban már míveltségi középpontjában. Itt keletkezhetett egy másik orphikus költemény is, a valószínűleg Platótól is olvasott orphikus eschatologia, mely u. a. léleknek az alvilágban való viszontagságait ecsetelte és vezekelő szabályokat tartalmazott; az ókorban pythagorasi eredetűnek is tartották. E crotoni költeményeknek megvolt a hatása Athenaere is, hol Pisistratus idejében a Musaeusnak tulajdonított χρησμοι s az Orpheus nevével ékeskedő τελεται cz. költemények keletkeztek, a Pisistratus utáni időben pedig (550 és 300 között) egy theogonia, mely 24 rhapsodiában Pythagoras, Empedocles, de nevezetesen Heraclitus bölcsészeti gondolkodásának hatása alatt magyarázta a világ származását és az istenek születését. Ebből az ú. n. rhapsodikus theogoniából az újplatonikus philosophusok irataiban maradtak reánk töredékek. Crotonból való volt az az Orpheus is, ki az állítólagos pisistratusi recensiót (l. Homerus, 396. lap) végső bizottságnak volt a tagja s kinek egy δωδεχαειτηροιδες czímű, a horoscopusok tanát tárgyazó költeményt tulajdonít Suidas. Ide sorozható végre egy περι σεισμων czímű, némely kéziratban Orpheus neve alatt járó töredék, mely egy a római uralom idejében Aegyptusban keletkezett αστρονομια-nak volt ú. l. alkotó része. Mind e költeményeket és költeménytöredékekeket kiadta utoljára Ábel Jenő (Leipzig–Prag, 1885), ugyanő a lithicát külön (Berlin, 1881). Ujabb töredékeket közöltek Vári R. (Wiener Studien 12. [1890] évf. 222–230. ll.) és a Holwerda H. (Mnemosyne N. S. 22. [1894] évf. 286–329 és 361–385. ll.) Az argonautica és hymnusok első kiadása Firenzében Juntánál jelent meg 1500-ban, a lithicáé Veneziában Aldusnál 1517-ben. Irodalom: Lobeck, Aglaophamus etc. (Regimontii, 1829) 2 köt. Schuster, De veteris Orphicae theogoniea indole atque origine (Lipsiae, 169). Kern, De Orphei, Epimenidis, Pherecydis theogoniis quaestt. crit. (Berlin, 1888). Gruppe, Diegriech. Kulte u. Mythen stb. 1 (Leipzig, 1887) 612–675. l. U. a. Roscher-féle Lexicon d. griech. u. röm. Mythol. 43. és 44. f.-ében. Maass, Orpheus, Untersuchungen zur griechischen, römischen, altchristlichen Jenseitsdichtung (München, 1895). Platt A, Orphica, Journal of Philology 27 (1898) 69–80. ll. Ábel J., Epistula ad Aem. Thewrewk de P. de codice Ambrosiano Lithicorum quae Orphei nomine circumferuntur (Budapest, 1879). U. a., Az orpheusi astronomiához. Egy. Phil. Közl. 12 (1888) 337–346. ll. V. R.
