Oppianus
Oppianus, ’Οππιανος, görög didactikus költő a ciliciai Corycusból, ki 149 táján született Kr. u. s 30 éves korában halt meg. Szerzője egy reánk számos kéziratban maradt, dallamos költésű, szabatos verselésű, de itt-ott áradozó és sophista ízlésű tankölteménynek, az 5 énekből álló halieuticának (αλιευτιχα), mely a különböző halak életéről, tulajdonságairól s halászatukról szól, és melyhez forrásokúl a byzantiumi Leonidasnak halakról szóló munkáját s az alexandriai korban élt Demostratus λογοι αλιευτιχοι-át használta. Legrégibb kéziratai egy firenzei palimpsestus s a Medic. Laurentianus XXXI, 39. O. neve alatt ránk jutott a kéziratokban egy négy énekből álló, végén csonka cynegetica (χυμηγετιχα) cz. tanítóköltemény is, mely a vadászathoz szükséges segítő eszközökről, nevezetesebb vadászokról, egyes vadállatok életmódjáról s tulajdonságairól s a vadászatok nagy mennyiségű fajtáiról szól. Szerzője egy az Orontes folyó mellett fekvő syriai városból, valószínűleg Apameából való, Caracalla idejében 212–217 táján élt költő, ki a ciliciai Oppianust sok tekintetben utánozta. Stilusa eleven, de tele cziczomával, pathetikus; nyelve, verselése épen nem szabatos. A költemény főkézirata a Marcianus gr. 479, a 10. évszázból. Mindkét költeményhez scholionok maradtak fenn, melyek Tzetzets commentariusaiból merítenek, s fenmaradt a cynegeticához az 5. évszázbeli Eutecniustól egy paraphrasis is. Egy a 4. évszázadban Kr. u. Dioynsius Philadelphenustól 3 énekben szerzett (ορνϑιαχα, később) ιξευτιχα (a madarászatról) a byzantiumi korban szintén O. neve alatt járt, talán azon a réven, hogy Eutecnius ennek is adta paraphrasisát, miként a cynegeticának. A halieutica 1. kiadása Florentiae 1515-ben jelent meg Juntánál, a cynegeticáé 1517-ben Veneziában Aldusnál (a halieuticával együtt). Főkiadása a két költeménynek a Schneideré, mely Strassburgban 1776-ban jelent meg; ennek javított kiadása az utolsó, mely Parisban Didotnál jelent meg 1846-ban (1. lenyomat) a Poetae bucolici et didactici 41–106. ll.-n, Lehrs F. S. recensiójában. A scholionokat utoljára C. Bussemaker adta ki (Paris, 1849, 1. leny.). A cynegetica praphrasisát O. Tüselmann adta közre (Berlin, 1900, a götting. tud. társ. phil.-hist. oszt.-nak értek. közt N. F. 4, 1). Az ιξευτιχα paraphrasisát először Winding adta ki 1715-ben Köjenhavnban, utoljára Lehrs, egy másik recensióját Cramer az Anecdot. Paris. 1. kötetében. Irodalom: Ausfeld, De Oppiano et scriptis sub eius nomine traditis, Gotha, 1876. Lehrs K., De Halieuticorum et Cynegeticorum discrepantia, Quaestt. Epicae, 1837, 302–324. ll. Vári R., Szövegjavítások kilikiai O.-hoz, Egyet. Philol. Közl. 16 (1892), 455–464. ll. 19 (1895). 30–37. ll. U. a. oppiani Cilicis codicum in biblioth. hodie adservatorum series, Neue Jahrbb. für Philol. und Paedagogik, 1893, 409–416. ll. V. R.
