Manus injectio
Manus injectio, a jogérvényesítés legrégibb módja a rómaiaknál (l. Legis actio), mely teljesen a foganatosító, ill. panaszos hatalmába (manus) juttatta azt, a ki ellenében alkalmazták, nevezetesen az adóst (nexus), a ki a nexum per aes et libram folytán ránehezedő kötelezettségének eleget nem tett, s a kit adóssága mellett elitéltek (judicatus), vagy a ki az adósságát még elitélése előtt beismerte (confessus pro judicato, indefensus) A 12 táblás törvény értelmében a hitelező az elitélt vagy beismerésben levő adóst, ha 30 nap alatt ki nem elégítette, kezét rátéve (m. i.) a magistratus elé vezethette, s ha 30 nap alatt nem fizetett, sem ki nem egyezett, sem kezest (vindex) nem állított maga helyett, akkor mint addictust vagy adjudicatust további 30 napig bilincsre verve fogságban tarthatta, ezen utolsó határidő vége felé 3 egymásután következő vásári napon a magistratus elé állítván, kikiálthatta az adósság nagyságát, hogy esetleg valaki vállalkozzék az adósság kifizetésére; de ha a harmadik vasárnapon sem vállalkozott senki, akkor a hitelezőnek joga volt adósát megölni vagy külső területen (trans Tiberim) mint rabszolgát eladni; ha többen voltak a hitelezők, jogukban volt az adós testét maguk közt fölosztani is. Gell. Noct. Att. 20, 1, 45. 49. Ha az adós a m. i. után következő 30 napon belül kiegyezett hitelezőjével, akkor mint nexus a caput liberum in mancipio állapotába jutott s szolgai munkával dolgozta le tartozását. A lex Poetilia Papiria (Kr. e. 326), mely az adós fogságra vetését megtiltotta (Liv. 8, 28), átmenetül szolgált a birtok elleni végrehajtásra (missio in bona v. in possessionem rei servandae causa) s ez lett azután a szokottabb. V. ö. Vécsey. Institutiók, 1902, 227 sk. l. CS. JÓ.
