Endymion

Teljes szövegű keresés

Endymion, Ενδυμιων, Selene kedveltje, kit a hagyomány hol Elisnek hol pedig Cariának földjéhez kötött. Elisben atyja Aëthlius (αεϑλος = a verseny), sőt maga Zeus; anyja Calyce; az aeolusokat Thessaliából Elisbe vezette és ugyanott király lett. Gyermekei Epeus, Aetolus és Paeon, kiknek úgy adja át a hatalmat, hogy egy versenyhez köti, a melyben Epeus lesz a győztes. Mint szép fiatal ember megnyeri Selenének kegyét, a kitől 50 leánya születik (úgy látszik a két-két olympiai verseny közé eső időköznek 50 holdhónapja).Cariában E. szép vadász (pásztor), a ki Latmus hegyén egy barlangban örök álomban pihen; Selene megkedveli és éjjelenkint leszáll az égről, csak hogy megcsókolja és mellette pihenhessen. Később, midőn a mythusokat rationalistikus úton-módon magyarázgatták. E. álmát úgy fogták fel, hogy szenvedélyes vadász lévén, folyton éjjel vadászott (holdfénynél, tehát Selenével), nappal pedig aludott. A képzőművészeti ábrázolások (többnyire E. és Selene) festményekre vezetendők vissza. Legtöbbje falfestmény, dombormű, de kivált sarcophagusok szoborművei. A Museo Capitolino egy reliefje – 263. á. – úgy ábrázolja E.-t, a mint a vadászattól kifáradva egy sziklán letelepedett és elaludt. Kutyája ugatva forditja fejét fölfelé és így érezteti Selene közeledését. L. M.

263. Endymion, relief (Museo Capitolino, Roma).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem