Arcadia
Arcadia, ’Αρκαδια, a Peloponnesus központi és alpesi vidéke, mely a félszigetre nézve az, a mi Nyugat-Európának Svájcz. Határai: északon Achaja és Sicyonia, keleten Philasia és Argolis, délen Laconia és Messenia, nyugaton Elis. A félszigetnek legnagyobb vidéke, mintegy 4955 klm. területü. A nagyjában véve négyszögletű, számtalan hegytől szaggatott vidéknek négyszögletét a következő hegyek alkotják: északnyugaton a 2220 m. magas Erymanthus (ma Olonos), északkeleten a 2370 m. magas Cyellene (ma Ziria), délkeleten a Parthenium, melynek folytatása a lacedaemoni Parnon, délnyugaton a Lycaeum, a melyen az arcadiaiak főszentélye volt, hol a Lycaeát (Λυκαια) ünnepelték. E pontokat nem sokkal törpébb hegyek kötik össze, nehezen járható határokat alkotván; így északon: a Lampea, Aroania, Crathis, Chelydorea, keleten: Apelaurum, Lyrceum és Artemisium, nyugaton: Pholoë (Lalai plateau) és Cotilium, délen: Laconia felől csak magában álló, zord hegyek vannak, de tovább nyugati irányban, Messenia felől a Nomia és Elaeum összefüggő hegylánczot alkotnak. Az Aroania hegytől déli irányban egy hol Ostraciának, hol Maenalusnak, hol Boreumnak nevezett hegylánc vonul, mely Arcadiát két egyenlőtlen részre osztja, ú. m. a keletire és nyugatira. A keleti kisebb részt haránthegységek több völgykatlanra osztják. Az ezekbe siető vizek olykor a mészkőhegyek hasadékaiban (καταβοϑραι) tünnek el, olykor azonban meggyülve, mocsarassá teszik a talajt. Ily völgykatlanokban feküsznek északon Pheneus és Stamphalus, ezektől délre feszik Caphiae és Orchomenus városok völgye, tovább délre Mantinea síkja, melynek részei: Mantineától keletre az ’Αργον πεδιον, nyugatra az ’Αλκιμεδων πεδιον. A mantineai lapályt egy szoros köti össze a délre fekvő fensíkkal, melyen Tegea feküdt s melynek délnyugati részén nagy kiterjedésű mocsár van. Az említett hegyláncztól nyugatra fekvő része A.-nak még egyszer olyan széles, mint a keleti, de hasonlóképen hegyektől szaggatott. Van azonban egy nagyobb lapálya, a melynek az öntözése is szabályos és pedig az Alpheus által. E lapályon alapította Epaminondas 370-ben Kr. e. Megalopolist. A. nevezetesebb városai még az említetteken kívül: Alea, Pallantium, Clitor, Cynaetha, Psophis, Methydrium, Aliphera, Lycosura, Phigalea. A hegyektől annyira elzárt A. főbb közlekedő vonalai a következők voltak: Tegeából a Τροχος vezetett a Partheniumon át Argosba, ugyanide Mantineából a Ξενις, mely két ágra szakadt, ú. m. Πρινος, az Artimisiumtól északra, a Κλιμας pedig délre. A. és Achaja közt csak egy valamire való út volt: a Πορινας szoros, északra Pheneustól. Legkönnyebb volt a közlekedés Elis felé. t. az Alpheus völgyén. A. vizekben bővelkedik. Főfolyama az Alpheus s ennek legnagyobb mellékfolyója a Ladon. Mantineánál foly az Ophis. A stymphalusi katlanban apró patakok vizéből alakult a Stymphalusi tó (ma Zarakai tó), melynek vizét Hadrianus császár alatt egy 90 klm. hosszú vezetéken Corinthusba vezették. Hercules e tavon lőtte le s részben űzte el a stymphalusi madarakat, melyekről a lakosság még most is regél. A pheneusi medenczébe ömlik az Aroanius és az Olbius. Régen nagy gonddal védekeztek itt az áradásoktól, de ma nyoma sincs az egykori töltésnek s a catabothrák eldugulása következtében a Phoniai tó az egész lapályt elborítja. Északon vannak a Buraicus és Crathis achajai folyók forrásai. Utóbbiba ömlik a Styx, melynek vizét mérgesnek tartották. – A. éghajlata általában nyers, különösen a keleti részben az égető rövid nyarat kemény és hosszú tél szokta fölváltani, különben levegője egészséges, kivéve a völgykatlanokban előforduló mocsarak környékét. A hegyek még ma is nagyobb részben fenyő- és tölgyerdőkkel borítvák. A tölgyek különböző nemei közül az egyik ehető makkot terem (βαλανος). Az erdők ma is bővelkednek farkasokban, régebben volt bennök vaddisznó és medve is. A középmagasságú hegyek marhatenyésztésre alkalmas legelőket nyujtanak. – Az arkadiaiak magukat olyan authoctonoknak tartották, kik régebbiek voltak magánál a holdnál (προσεληνοι). Hozzájuk még pelasgusok vándoroltak s Pelasgus fiát, Lycaont, valamint ennek 50 fiát tartották a legtöbb község alapítójának. A dór vándorlástól megkimélve maradtak. Maguk erőteljes, munkás, nyers, és verekedésre kész, de vidám kedélyü nép voltak, mely szerette a zenét, de egészben véve hijával volt a magasabb szellemi képességeknek. Elzárt hegyei közt a míveltség terén nagyon mögötte maradt a többi görögöknek, úgy hogy az ’Αρκαδικον βλαστημα, Arcadius juvenis kifejezés egyenértékű volt az együgyü emberrel. Nyelvjárása rokon a dórral, de sok pontban érintkezik az aeol dialectussal, különösen az achajaival és boeotiaival. A sok apró, egymástól független község bár az amphictyoniának bizonyos nemét alkotta és közös pénznemet használt, mégis állandó versengésben élt egymással, minek következtében politikailag aránylag kevés súlylyal birt, míg nem Epaminondas vezetése és a fellendült nemzeti lelkesedés hatása alatt az egyesített A. központjául Megalopolist alapították. De a szép napok kevés ideig tartottak, mert az arcadiaiak néhány év alatt meghasonolva, a mantineai csatában, 362-ben egymás ellen harczolva vettek részt Görögország sorsának eldöntésében. Majd egy ideig tagjai voltak az achajai szövetségnek, de nem együttesen, hanem az egyes városok külön-külön. Strab. 8, 388. Paus. 8. – Irodalom: Schwab, Arcadia. 1852; E. Curtius, Peloponnesos I. 153–400; Bursian, Geogr. v. Griechenland, II. 181–267. S. L.
