Apollodorus
Apollodorus, ’Ατολλοδωρος. – 1. Tragikus költő Tarsusból, kinek következő hat darabját említi Suidas: ’Ακανϑοπληξ, Τεκνοκτονος, Ελληνες, Θυεστης, ’Ικετιδες, ’Οδυσσευς. Ettől különbözik a tarsusi grammatikus, ki Euripides Medeáját és Aristophanes Békáit magyarázta. Schol. Eur. Med. 148. 169. Schol. Ar. Ran. 320. – 2. Az új attikai comoediának költője (l. Comoedia, 2) Carystusból Euboeában, kivel valószinüleg azonos – 3. egy, a siciliai Gelából származottnak mondott comoedia iró (Suidas szerint Menander kortársa). Terentius a Hecyrában A. ’Εκυρα-ját és Phormióban A. ’Επιδικαζομενος-át követte. – Irodalom: Fragmentumok: Kock, III, 280–295. – 4. L. Festők, 1.–5. Kitünő építész Trajanus és Hadrianus idejében. Πολιορχητιχα czímű hadtudományi munkájából megmaradt egy kivonat (Wescher, Poliorcètique; v. ö. Lacoste, Revue des études grecques, III, 230 s köv. II.). – 6. Híres grammatikus a Kr. e. 2-ik században, Asclepiades fia Athenaeből. Tanitványa volt Aristarchus grammatikusnak és Diogenes és Panaetius stoikus bölcsészeknek. A philologiának különösen historiai oldalát mívelte, és ügyesen összefoglaló műveinek nagy olvasó közönsége volt. Csak töredékekben fennmaradt művei közül legkiválóbb volt az iambikus trimeterekben írt, 4 könyvből álló χρονικα, mely II. Attalus pergamumi királynak ajánlva chronologiai rendben tárgyalta a trójai háborútól kezdve Kr. e. 144-ig az állami és irodalomtörténeti eseményeket. Általános használatuvá lett ez a gazdag tartalmu munka a rómaiaknál Cornelius Nepos feldolgozásában. A περι ϑεϖν 24 könyvben a mythusok természetét tárgyalta széles tudományossággal, de a stoikus philosohpusoknál szokásos etymologikus szójátékokkal. Compendiumszerű volt az iambikus trimeterekben írt, általános használatu γης περιοδος (v. περι γης v. περιηγησις), melyből 2 könyvet említenek. A περι νεων a homerusi hajócatalogusnak (II. 2) mások előmunkálatain alapuló részletes tárgyi magyarázata volt 12 könyvben, és Strabónak főforrását képezte. Egyéb művei: περι των ’Αϑηνησιν εταιριδων, περι ετυμολογιων és a siciliai comoedia képviselőiről szóló, περι Σωϕρονος és περι ’Επιχαρμου czímű munkái. Nem A.-tól való a neki tulajdonított, ügyes compilatióról tanuskodó, iskolai használatra szánt mythologiai kézikönyv, a βιβλιοϑηχη, mely áttekinthető rendben tárgyalja a mythusokat, de nincs tekintettel azoknak a különböző költőknél előforduló változataira. Valószinüleg a Kr. u. 2-ik századból való Hadrianus vagy Alexander Severus idejéből, a mikor nagy volt az előszeretet a hősmondák iránt. – Irodalom: Fragmentumok Müllernél, Fragm. hist. gr. I, 428–469. Diels, Untersuchungen über Apollodors chronika, Rh. M. 31 (1876). Münzel, De Apollodori περι ϑεων libris, Bonn, 1883. Niese, Apollodors Kommentar zum Schiffskatalog als Quelle Strabos, Rh. M. 32. A βιβλιοϑηχη szövegkiadása Heyne, Gott. 1782, második kiadás 1803; Westermann, Mythogr. gr. 1–123 II, Hercher, Berlin, 1874. Robert, De Apollodori bibliotheca, Berl. 1873. – 7. A legjelentékenyebb görög rhetorok egyike Pergamumból a Kr. e. 1-ső században. Mint a fiatal Octavianus nevelője ez utóbbit Apolloniába kisérte, majd Caesar megöletése után visszatért Rómába, hol valószinüleg haláláig maradva iskolát nyitott, s mint ilyen alapítójává lett egy új rhetorikai iránynak, melynek ellentétét Theodorus iskolája képezte (v. ö. Apollodorei és Theodorei Quintilianusnál, 2, 11, 2) Τεχνη vagy τεχναι czímű rhetorikai tankönyve elveszett. – Irodalom: Piderit, De A. Pergameno et Theodoro Gadarensi rhetoribus, Marburg, gymn. progr. 1842. Blass, Griechische Bereds. Susemihl. Gr. Littergesch. II. P. V.
