3. A magyar végvári katonaság hadi bíráskodási szervezetének kialakulása
823. A magyar végvári katonaság hadi bíráskodási szervezetének kialakulása
Míg a Mohács előtti Magyarországon a katonák feletti törvénykezés még csak időlegesen és speciális esetekben vált el a polgári bírói fórumok igazságszolgáltatásától, addig az 1540-es évektől kezdődően egyre több adat áll rendelkezésünkre, melyek az önálló hadi bíráskodás szervezeti megszilárdulása felé mutatnak. A Habsburg uralkodók ugyanis – akik számára a katonai igazságszolgáltatás önállósága már erre az időre teljesen kézenfekvőnek számított – a német ezredesek Bestallungjaihoz és utasításaihoz hasonlóan a magyar végvári kapitányok számára kiállított instrukciókban is felruházták a várparancsnokokat a nekik alárendelt katonák feletti ítélkezés jogával, azaz a katonai bírói jogkörrel. 1550-ben I. Ferdinánd Kosár Mihály szigetvári várnagy számára, akit Tahy Ferenc kapitány segítésére rendeltek, már meghagyta: mindketten a katonák közti viszálykodások lecsendesítésére törekedjenek, s ha szükségesnek látszik, akkor azok elkövetőit büntessék meg vagy bocsássák el.1 Ugyanez évben a szolnoki kapitányok azokat a katonákat tartoztak elfogni, majd megfenyíteni, akik a rájuk bízott őrszolgálat feladatait elhanyagolták, tehát – a szigetvári példához hasonlóan – kifejezetten katonai jellegű vétket követtek el.2 Az uralkodó olykor külön rendeletben adott felhatalmazást vagy éppen figyelmeztetést a katonák feletti ítélkezés lefolytatására. Az 1552. évi nagy török hadjárat idején néhány dombrói királyi zsoldos úgy határozott, még az ellenség megérkezte előtt elhagyják a várat. Erre I. Ferdinánd király rendeletet intézett Zrínyi Miklóshoz, hogy ezeket a gyalogosokat, valamint a vár védelmezésére küldött, de a királyi parancsnak úgyszintén ellenszegülő saját nemes familiárisait is keményen fenyítse meg.3 Ugyanezekben az években Feledy Eusták kassai kapitány arra kapott uralkodói parancsot, hogy mivel eddig semmi módon nem büntette katonáit a kassai polgárokkal szemben okozott törvénytelenségek, erőszakoskodások és tettlegességek miatt, tüstént lásson törvényt felettük, és a jövőben is mindig méltányosan szolgáltasson igazságot.4 Utódját, Dersffy Istvánt már nem kellett sürgetni joghatósága gyakorlására, ő ugyanis bírói hatalmát már kénye-kedve szerint alkalmazta a botja alá nem tartozó földesúri jobbágyokkal szemben is.5
1 „Discordiarum inprimis seminaria, si quae inter milites, equites vel pedites apparebunt, studeant communi opera Capitanei mature extinguere et sopire, et si quando postulare videbitur, capita discordiarum vel punire, vel alio ablegare … ” MOL E 136 1. köt. fol. 156.
2 „Quodsi eos, quorum fidei excubiae committi solent, negligentes deprehenderint, acriter puniendos curent … ” MOL E 136 6. t. fol. 54. és Illésy, 1893/2. 659.
3 Barabás, 1898–1899. I. köt. 170–172.: No CXV.
4 AMK Schw. No 1714.
5 „Ne quid fiat contra jura communia regni, et ne dominus Capitaneus juditium pro suo libitu instituat ac in talibus casibus non in competenti loco actionem intendat.” AMK Schw. No 1873.
Ezek a példák – jóllehet kétségtelenül bizonyítják, hogy a XVI. század közepére a kapitányok bírói joghatósága a királyi Magyarországon is általánosan gyakorlattá vált – az ítélkezés módjáról és menetéről semmit sem árulnak el. Az ítélkezés 83jellegére vonatkozó legkorábbi utalást ez ideig Mágochy Gáspár egri főkapitányi utasításában találtam. Az instrukció ugyanis felhatalmazta a főkapitányt arra, hogy beiktatása után a lovasokat és gyalogosokat, illetve azok kapitányait maga fogadhassa fel, és hogy azokat, „akik a mi vagy az ország előnyére szolgáló dolgokban neki nem engedelmeskednének vagy tisztüket bármi más módon túllépnék, legyenek azok akár előkelő férfiak [ti. tisztek], akár közkatonák, derék és jogban jártas személyek ítélete alapján, a bűntett minősége szerint [kiemelés tőlem – P. G.] büntethesse és bocsáthassa el”. A tisztek esetében azonban köteles volt az uralkodót informálni, hogy őket milyen vétekért bocsátja el és kiket vesz fel helyükre.6 Az egri főkapitány tehát tisztjeivel és jogban jártas meghívott személyekkel esküdtszéki formában hozott ítéletet a neki alárendelt katonák felett. Valószínűleg ő vagy valamelyik jogban jártas személy tölthette be az ítélőszék elnöki tisztét, hiszen külön hadi bírát nem alkalmaztak. Mágochy utódjai, Christoph Ungnad és Rákóczi Zsigmond ugyanígy bíráskodtak – a Schwendi-féle artikulusok erejénél fogva – immáron az általuk kirendelt bírák segítségével.7 Joghatóságukat pusztán annyiban korlátozták, miként ugyanebben az időben a kassai, a lévai vagy a bányavidéki főkapitányét, akik a különösen nagy horderejű ügyekben (árulás, zendülés stb.) és a legmagasabb rangú tisztek, illetve a kapitányok bűnügyeiben csak királyi jóváhagyással járhattak el.8
6 „Caeterum sibi hanc quoque facultatem dedimus, quod a primordio sui offitii equites et pedites praescriptos eorumque Capitaneos ipsemet assumere, et qui ei in rebus ad nostri et regni emolumentum spectantibus non obediunt, vel quovis alio modo excedunt offitium, sive primarii viri fuerint, sive gregarii milites, ex sententia bonorum et legis peritorum virorum, iuxta qualitatem delicti punire et exauthorare possit [kiemelés tőlem – P. G.], dummodo primarios viros, quos dimiserit et propter quod delictum id fecerit, quem denique in dimissi locum substituere velit, nobis qualibet vice significet.” MOL E 136 No 173. 501–502. pp.
7 „hos coram iuditio constitutos et accusatos secundum contenta dictorum articulorum et illorum demeritum ex sententia Judicum ab ipso ad id ordinatorum [kiemelés tőlem – P. G.] irremissibiliter punire”. ÖStA FHKA HFU RN 51. 1587. Mai fol. 8. és Szabó J., 1981.35.
8 Kassa (1556, 1559): AMK Schw. No 1780. és MOL E 136 No 173. fol. 325.; Léva (1556): Uo. 2. köt. fol. 67–68.; bányavidéki végek (1563): Uo. No 173. fol. 333.
A végváriak fegyelmének biztosítása mellett a XVI. század közepén egyre gyakrabban volt szükség a mezei seregekben szolgáló magyar katonák feletti hadi bíráskodás ellátására is. Alkalmilag a probléma még megoldható volt oly módon, hogy egy-egy kapitányt – mint például 1540 előtt az Istvánffy Miklós által említett Révay Ferencet – bíztak meg a katonai igazságszolgáltatás ideiglenes lefolytatásával, ez azonban tartós megoldást nem jelenthetett. Az 1548. évi 20. törvénycikkben a rendek mindezt – a Mohács előtti hagyományoknak megfelelően – tovább korlátozták. Kimondták, hogy a magyar mezei katonaság táborban elkövetett bűntettei felett ugyan főkapitányuk ítélkezhet, az azon kívül végrehajtott jogtalankodások kapcsán viszont az uralkodóhoz, vagyis ténylegesen a helytartóhoz vagy az ország más rendes bírájához kell folyamodni.9 Az állandósuló török támadások és a végvárrendszer kialakulásával átalakuló magyar hadszervezet azonban a régi gyakorlat alkalmazását már nem tette lehetővé. Amikor a német katonák felett ezredeseik nevében már saját 84bíráik, a soltészok hoztak ítéleteket, akkor egyre inkább szükségessé vált hasonló magyar hadi bírák kinevezése, mind a végvárakban, mind a mezei hadjáratok idején.
9 MOE, III. köt. 177.; CJH, 230–231. Érdekes, hogy a rendek a főkapitány táborbeli ítélkezésének gyakorlatáról ekkor már mint régóta érvényben levő szokásról beszéltek: „Ea omnia hujusmodi, quae in castris ubivis positis acciderint; per ipsos, dominum generalem aut supremos judicari, et justitia unicuique administrari debebit; quemadmodum etiam alioqui semper in hoc regno observatum est [kiemelés tőlem – P. G.].”
Az első kimondottan hadi bírói címet viselő magyar tisztségviselő kinevezésére – talán nem meglepő – éppen Lazarus von Schwendi 1565–1566. évi felső-magyarországi hadjárata folyamán – eddigi adataink szerint valószínűleg 1566 első felében – került sor. Ezen esztendő június 24. napján ugyanis Wékey Ferenc „Chazarnak Ew felseghenek hadÿ Bÿraÿa Es Capitannÿa” Ungváron, a királyi táborban már „Eskÿwth Ispanokwal, Es egÿeb tewrwÿntudo Nemes zemelyekkel Taborÿ Therwenÿeknek meglathasara” ült össze és hozott ítéletet.10 Wékey tehát 1566-ban az uralkodó magyar tábori hadbírájaként már esküdt bírótársakkal együtt szolgáltatott igazságot a magyar katonáknak.
10 Döbrentei, 1840. 196–197. és Takáts, [1926.] 157.
Kinevezésének a magyar katonai igazságszolgáltatás további fejlődésében jelentős szerepe lett. Wékey ugyanis – néhány alkalomszerűen felfogadott elődjétől eltérően – a hadjárat elmúltával sem vált meg hadi bírói tisztétől, hanem egészen 1578 novemberében bekövetkezett haláláig ellátta az újonnan létrehozott felső-magyarországi hadbírói tisztség teendőit.11 A tábori hadbíró általában rövid idejű tisztsége ezúttal – a soltész tisztségének mintájára, aki tábori és végvári szolgálatot egyaránt elláthatott – a szervezetileg már-már megszilárduló felső-magyarországi főkapitányság egyik állandó tisztévé alakult át. Az uralkodónál Lazarus von Schwendinek ugyanis minden bizonnyal sikerült elérnie Wékey állandó főkapitánysági hadbíróként való alkalmaztatását és ezzel egy már szilárd szervezeti kereteket öltő magyar hadi bíróság („judicium militare”) létrehozását. Nem véletlen, hogy éppen Schwendi rövid ideig tartó felső-magyarországi főkapitánysága alatt (1565–1568) születhetett meg az új, immáron hadbíró vezette bíráskodási fórum. Schwendi kellő tekintéllyel és befolyással bírhatott ahhoz, hogy az új tisztséget Bécsben elfogadtathassa.12 A magyarországi jogi viszonyokban ellenben nem rendelkezett megfelelő jártassággal, ezért német mintára, de magyar kapitányok tanácsainak kikérésével hozta létre a magyar végváriak első, már külön hadbíró vezette főkapitányi bírói fórumát.13 Az újonnan 85kinevezett hadbíró 1558-ban Thelekessy Imre buzdítására állt I. Ferdinánd pártjára.14 Személye garanciát jelentett a tisztség megfelelő ellátására, hiszen Wékey birtokai az ország felső részeiben (Zemplén és Ung megyében) feküdtek,15 maga pedig jogban jártas személy volt. 1553-ban Zrínyi Miklós horvát–szlavón–dalmát bánt képviselte (legitimus procurator), hadbírói kinevezése előtt pedig (1564), majd valószínűleg egészen haláláig az alországbíró (vicejudex curiae regiae) tisztét töltötte be.16
11 ÖStA FHKA HFU RN 22. 1571. März fol. 158., 163.; MOL E 244 Libr. exp. I. köt. fol. 106. és 166.; 1575. évi végrendelete és annak 1578. évi codicillusa: MOL E 148 Fasc. 1748. No 1. Haláláról Hans Rueber felső-magyarországi generális számolt be Ernő főhercegnek. ÖStA KA AFA 1578/11/1., ad 1. a. és ad 1. b. Wékeyt végső akarata szerint a család nevét adó zempléni falucska templomában helyezték örök nyugalomra. Szirmay, 1803. 288–289. (Két korai magyar nyelvű levelét is ismerjük: Nádasdy Tamás nádorhoz: MOL E 185 Wékey Ferenc levele Nádasdy Tamáshoz. 1560. október 21.; Zay Ferenc felső-magyarországi főkapitányhoz: HIL TGy 1563/2. Néhány perének iratanyaga és egy neki adott elismervény Kassa Város Levéltárában maradt fenn. AMK Schw. No 1752., 2320. és 3093.)
12 Lazarus von Schwendi kassai tartózkodása a felső-magyarországi főkapitányság kialakulásának folyamatát jelentősen meggyorsította. Elegendő itt pusztán azt megemlíteni, hogy a Bécsnek alárendelt felső-magyarországi tüzérségi szervezet alapjait is Schwendi vetette meg, amikor 1566-ban javaslatot tett a felső-magyarországi főhadszertárnok-helyettes tisztségének létrehozására. Minderre lásd az 1993. október 14–15-én Noszvajon rende-zett Végvár és környezet című konferencián elhangzott előadásomat. Pálffy, m. a.
13 Az 1569. évi pozsonyi országgyűlésen a királyi propositio így emlékezett meg a felső-magyarországi hadiszék létrehozásáról: „Et cum eodem tempore a iam dicto Schwendio et aliis Maiestatis suae capitaneis Hungaris, eiusdem Maiestatis suae scitu et approbatione interveniente, iudicium quoque militare in Zepusio [ti. Felső-Magyarországon] sit institutum … ” MOE, V. köt. 217. A magyar szakirodalomban erre egyedül Szegő Pál figyelt fel. Szegő, 1911. 353.
14 Komáromy,1889. 662. Wékey 1558 februárjában Bocskai Miklóssal együtt Thelekessy Imre előtt tette le hűségesküjét I. Ferdinánd számára. MOL E 142 Fasc. 14. No 51.
15 Maksay, 1990. 855. és 1068; Borovszky, 1905. 24., 38., 62., 66–67., 69., 74., 80., 93., 99–101., 103., 124–125. és 136–136.
16 Barabás, 1898–1899. II. köt. 309–310.: No XCIII.; MOL P 707 Fasc. 81. NB. No 11 383. és Szirmay, 1803. 288–289.
Wékey, majd halálát követően utódja, Paczoth Zsigmond kinevezését17 az ország többi generalátusában hasonló intézkedések nem követték, noha az 1569. évi diétán a királyi előterjesztés arra is javaslatot tett, hogy a magyar hadiszabályok megerősítése mellett az országlakók alkossanak külön dekrétumot a felső-magyarországi hadbíró vezette katonai igazságszolgáltatási fórum mintájára létrehozandó hadiszékek felállításáról.18 Ebben amellett, hogy a rendek makacsul védelmezték kizárólagos bíráskodási kiváltságaikat, egyéb elsősorban a magyarországi védelmi rendszer szervezeti átalakulásában keresendő okok is szerepet játszottak. A születőben levő végvidéki főkapitányságok szervezete ugyanis ebben az időszakban még meglehetősen képlékeny volt, s ez elsősorban a mai Dunántúlon fekvő és a bányavidéki végek tekin-tetében volt igazán érzékelhető; tehát éppen azokon a területeken, ahol a hadi bírák vezette főkapitányi hadiszékek bevezetésre vártak. A Dunántúlon ugyanis az 1570-es évek elején a Török Ferenc kerületi főkapitány halála utáni vákuumhelyzet okozott jelentős szervezeti problémákat a végvidékek és a dunántúli kerület fejlődésében, a Dunától északra pedig még csak most épült a magyar végvárrendszer új erődvárosa, Érsekújvár.19
17 Miután Wékey Ferenc 1578. november végén távozott az élők sorából, Ernő főherceg 1579. június 1-jével Paczoth Zsigmondot nevezte ki utódjává: „Benigne vobis significamus nos Sigismundo Paczoth offitium Judicis bellici benigne decrevisse eumque Francisco quondam Vnoke˙ [sic! Wékey helyett] munus hoc antehac admi-nistranti surrogasse.” MOL E 249 1580. No 66.
18 „cum eodem tempore a iam dicto Schwendio et aliis Maiestatis suae capitaneis Hungaris, eiusdem Maiestatis suae scitu et approbatione interveniente, iudicium quoque militare in Zepusio [ti. Felső-Magyarországon] sit institutum, et hactenus magno regnicolarum et subditorum Maiestatis suae illarum partium commodo et satisfactione obseruatum sit: sua Maiestas similiter cupit publico regnicolarum decreto huiusmodi iudicium bellicum confirmari et in aliis etiam confiniis a capitaneis Maiestatis suae generalibus publicari et institui [kiemelés tőlem – P. G.].” MOE, V. köt. 217.
19 Mindezen problémák kifejtése külön tanulmányt igényel.
A bécsi katonai vezetés mégsem tekinthetett el a probléma rendezésétől, hiszen a panaszok egyre inkább állandósultak, s a tarthatatlan helyzet megoldását a végvidéki főkapitányok is egyre sürgették. 1577-ben a többször említett nagy bécsi hadi-tanácskozáson (Hauptgrenzberatung) a birodalom legjelesebb katonai vezetői ezért a magyar hadiszabályzat elfogadásának kérdésével egyidejűleg a hadi bíróságok megalakításának problémáját is napirendre tűzték. A legnagyobb nehézséget a tanácsosok abban látták, hogy a királyi végváriak mellett a magánföldesúriak is aktív 86résztvevői a tiltott portyázásoknak, ezek azonban uraik, és nem a végvidéki főkapitányok joghatósága alatt állnak. Így ha nem érik őket tetten – mely esetben hadbíróság elé lehetne őket állítani, amint ez Felső-Magyarországon már gyakorlattá vált20 –, az alispánok nem adják ki őket, hanem a vármegyei törvényszékeken folytatnak le hosszas pereket, melyek általában eredménytelenül zárulnak. Schwendiék ezért azt tanácsolták, hogy Ernő főherceg – aki 1578-tól éppen a Hauptgrenzberatung ered-ményeként vette át a magyarországi hadügy irányítását21 – a következő diétán sürgesse egy olyan artikulus elfogadtatását, mely elrendeli, hogy a királyi kapitányokon kívül a magánföldesurak is adják ki a végvidéki főkapitányoknak tetten ért katonáikat. Azokkal a nemesekkel és vármegyei hivatalnokokkal szemben pedig, akik rabló és békeszegő katonáik kiadásától vonakodnának, a főkapitányok jelentései alapján a királyi vagy helytartói bíróságon járjanak el, ahol a vádat a királyi jogügyigazgató képviselje. Mivel az alispánok ez ideig teljességgel elzárkóztak a tetten nem ért földesúri katonák kiadása elől, arról is dekrétumot kell hozni, hogy a jövőben azokat is kötelesek legyenek – hivataluk elvesztése és pénzbüntetés terhe mellett – a főkapitányoknak kiadni. Ennek megvalósítása érdekében – az 1569. évi királyi előterjesztéshez hasonlóan – megfogalmazták annak szükségességét is, hogy az ország többi főkapitányságában is állítsanak fel hadiszékeket külön hadbírák (Kriegsrichter) kinevezésével. Továbbá kérték az uralkodót, hogy az előbbiek minél gyorsabb realizálása érdekében – a Schwendi-féle artikulusokkal együtt – ez ügyben is alkottasson a magyar rendekkel külön dekrétumot.22
20 „Wie es bereit in Ober Hungern also im Prauch, Das s˙ furs Krigs Recht geZogen, da vber sie erkandt vnnd s˙ gestrafft werden.” ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 19.
21 Erre vonatkozólag külön utasítást is kapott: ÖStA KA HKR KlA IX. a. 2. Vö. 1578: 15. tc. CJH, 676–677.
22 „Vnd dieweil das Hungarische Kriegs Recht allein in Ober Hungern, bei den andern 2 Craiß haubtleuten heruorn aber noch nicht angericht, das Eur Maiestät solches auch da anZustellen beuelch geben vnnd also Yedem ein sondern Kriegs Richter vnderhalten lassen. Vnnd da es von nöten auch bei den Hungarischen Ständen in Yeczigem Rakusch fürbringen, damit die in Irr Decreta eingeleibt vnnd desto mer handgehabt werde.” ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 18–21. és Geőcze, 1894. 660–661. Vö. Wessely, 1976. 41–42.
A hadiszékek felállítása és a magánföldesúri katonaságnak a földesúri, a rabló és csavargó elemeknek pedig a vármegyei bíráskodás alól való kivonása a magyar lovas és gyalogos szabályzat elfogadásánál sokkal jelentősebb rendi és nemesi érdekeket sértett. A vármegyei hatalom és a királyi katonaság viszonya amúgy is számos ellentéttől volt terhes. Elegendő pusztán Gömör vármegyének a szendrői katonasággal szemben 1578 körül tett panaszait felidéznünk. Ebben az esztendőben ugyanis a viszálykodás már olyan kiélezetté vált a vármegye és Rákóczi Zsigmond kapitány között, hogy a vármegye korábbi gyakorlatától eltérően Szendrő helyett Csetneken kényszerült megtartani közgyűléseit, sőt a királyi katonaság erőszakkal még a közgyűlési jegyzőkönyvet is megkaparintotta.23 Az 1580-as években Gömör vármegye 87már külön lovasokat volt kénytelen rendelni nótáriusa mellé arra az időre, amíg ő a jegyzőkönyvet és az iratokat a közgyűlésekre szállította.24
23 „Congregationem et sedem comitatus nostri [panaszkodott a vármegye], quae antea in Zeondeoreo in usu erat, ad oppidum Ch˙tnek nos transfere oportuit. Quod cum idem Rakoczi animadvertisset certis personis militibus stipendiariis suae Maiestatis in eum locum missis, per quos prothocolon seu librum istius comitatus nostri furtim a Vicecomite nostro ibidem afferre fecit, et sic nos in nostris iuribus perturbavit et destruxit.” ÖStA KA AFA 1578/12/21. Az említett protokollum-részlet valószínűleg sohasem került vissza a vármegye tulajdonába. Gömör vármegye legkorábbi közgyűlési jegyzőkönyve (1571–1587) ugyanis ma is csak töredékesen áll a kutatók rendel-kezésére. A korábbi füzetek – amint azt a kötet utólagos szerkesztője feljegyezte – a vármegye nagy sérelmére az idők folyamán elvesztek: „Prothocollum Inclyti Comitatus Gömöriensis initium summens Anno 1571, decurrens usque annum 1587 incomplete. Volumen isthoc caeteris Comitatus hujus Prothocollis antiquius, cum priora injuria temporum deperdita sint [kiemelések tőlem – P. G.], regestratum est sub Notariatu Egregii Sebastiani Ladislai Szeldmajer…” šOBA Banská Bystrica Gem. župa Kongr. prot. 1. fol. 1/a. Vö. Ebeczky, 1876. 60–61.
24 Főglein, 1933. 208.
Mindezek szellemében érthető, hogy a magyar nemesség – ragaszkodva saját bíráskodási kiváltságához és legfőbb politikai-közéleti szerve, a vármegye érdekeihez – a XVI–XVII. század folyamán sohasem volt hajlandó a külön bírák irányította hadiszékek becikkelyezésére, ha később általánosságban el is fogadta azokat.25 A hadiszékeknek az ország többi végvidéki főkapitányságában való felállítása tehát nem valósulhatott meg közvetlenül a bécsi haditanácskozás (Hauptgrenzberatung) javaslatára. Még több mint egy évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a győri és bányavidéki generalátusokban is külön magyar hadbírák szolgáltathassanak igazságot a végvidéki főkapitányi székeken, melyek a főkapitányi központokban felmerült nézeteltérések mellett ellátták a végvidékhez tartozó várak kapitányi fórumairól oda apellált perek és a főkapitányság váraiban szolgáló legmagasabb rangú tisztek vitás ügyeinek intézését is. Ennek a gyakorlatnak a kialakulásában talán a német katonaságnál megfigyelt, de attól bizonyos vonatkozásokban eltérő szokás is szerepet játszhatott. Miként a pápai és krasznahorkai német katonák vagy a bányavárosokban szolgáló társaik, úgy a magyar végváriak is a komolyabb bűntettekért parancsnokuk előtt feleltek. Emellett azonban már igen korán megjelent a főkapitányi hadiszékre való fellebbezés lehetősége is. 1573-ban Bornemissza Imre krasznahorkai kapitány a criminalis causák – úgymint lopás, emberölés és paráználkodás esetén – katonáit csakis a generális vagy helyettese előzetes tudomásával büntethette, fenntartva az uralkodó, illetve a főkapitány kegyelmezési jogát.26 A saját kapitányi székén tárgyalt, majd valamelyik fél által megfellebbezett peres ügyeket viszont a végvidéki főkapitány székére tartozott továbbítani.27 Sőt, amikor a XVII. század elején Thurzó György nádor az uralkodó nevében utasítás-mintát készíttetett a kállói, ónodi, szendrői és putnoki vár kapitányai számára, ez már arról is rendelkezett, hogy a királyi és nádori kegyelmezési jog mellett a várparancsnokok nem sérthetik meg a kassai főkapitány és hadbírája tisztét, illetve bírói fórumának hatáskörét.28 Felső-Magyarországon tehát igen korán 88kialakult a hadiszéki apellációk gyakorlata, melynek megjelenését a többi végvidéknél is érdemes megvizsgálni. Az alábbiakban azt próbáljuk feltárni, hogy az egyes generalátusok várkapitányi utasításaiba mikor kerül be a fent említett két cikkely, hiszen amennyiben ez megállapítható, fontos adatokkal szolgálhat a külön hadi bírák vezette hadiszékek kialakulásának vagy már esetleges működésének meghatározásához.
25 Lásd a már említett 1635. évi 11. törvénycikket: CJH, 314–315. Vö. Szakály, 1981/1. 14–15. és Sugár, 1986. 99–101.
26 „In causis autem criminalibus, ut pote furto, homicidiis, adulteriis, id genus maleficiis depraehensos, tam mili-tes, quam subditos arcis, iure mediante convictos, praescio tamen semper Supremo Capitaneo vel eius Locum-tenente [kiemelés tőlem – P. G.], quo ad milites insigniores secundum demerita eorum puniet, salva authoritate et potestate Suae Maiestatis et per consequens domini Generalis condemnato gratiam faciendi remanente.” MOL E 136 7. t. fol. 538–539.
27 „Idem etiam est intelligendum de appellationibus in causis millitum exortis a sede Capitanei Krasznahorcensis ad judicium Supremi Capitanei transmittendis.” MOL E 136 7. t. fol. 538. Vö. Mikulik, 1884. 753–754., illetve a XVII. századból Csáky István szendrői kapitány instrukciójának szinte szó szerint azonos szövegével: MOL P 71 Fasc. 172. No 1.
28 „salva authoritate suae Maiestatis Regiae et nostra Palatinali, condemnato gratiam faciendi, ac etiam domini Supremi Capitanei et Judicis bellici, in quantum ipsorum officium aut forum concernerent [kiemelés tőlem – P. G.], permanente” MOL E 196 Fasc. 11. No 4.
A krasznahorkaihoz időben legközelebbi adat a győri végvidéki főkapitányság területén bukkan fel.29 1586-ban Ernő főherceg, a magyarországi hadügyek irányítója az új szentmártoni kapitánynak szóló utasításában már elrendelte, hogy „ha valamilyen katonai nehézségek vagy viták kezdődnének, azokat a győri főkapitányhoz utasítsa”.30 Két esztendővel később ugyanő ad instrukciót Ormándy Péter palotai kapitánynak, mely szinte szó szerint ismétli meg Bornemissza Imre 1573. évi utasításának sorait. Ormándy kapitányi székéről katonái ügyeiben a fellebbezéseket a győri főkapitány bíróságára köteles továbbítani és főbenjáró bűncselekmények esetében az elkövetőket csak generálisa előzetes tudomásával büntetheti.31 Mindebből arra a következtetésre juthatnánk, hogy 1588-ban már külön hadbíró kezeli a győri főkapitányság magyar katonaságának peres ügyeit. Erről azonban ekkor még nincs szó. A főkapitánynak ugyan – miként korábban Szigetvár vagy Eger kapitányainak is – már volt bírói széke, de külön, az ítélkezés vezetésére felfogadott bíró ekkor még nem szolgált Győrött. A magyar katonaság vitás ügyeit ezekben az esztendőkben Grego-róczy Vince vicegenerális, azaz a főkapitány helyettese intézte (olykor azonban már ő is egy-egy magasabb rangú katonát bízott meg ezzel a feladattal), aki tisztének megfelelően a német főkapitányok és a Győrhöz tartozó végvárak magyar hadinépe között biztosította az állandó és megfelelő kapcsolatot. 1587-ben például kezességre bocsátott, de Koppány ostromakor megölt saját török foglya ügyében tartott törvénynapot, melyre a győri generális nevében a koppányi portyán részt vett veszprémi, pápai és tihanyi katonákat is megidézte.32 Vicegenerálisi teendői mellett azonban egyre nehezebben volt képes a sokasodó vitás ügyek kivizsgálására, melyeknek csupán töredéke származott a Győrnek alárendelt végházak magyar vitézeinek köréből. Az ügyek jelentősebb része a Győrben egymás mellett élő és állandó összeütközésbe kerülő végváriak és polgári lakosság, valamint a német katonaság ellentéteiből fakadt. A káptalan és az erődvárosban ülésező vármegye jelenléte pedig újabb és újabb hatásköri villongásokhoz vezetett.33 Az 1570–1580-as években az ellentétek sokasodása 89már a főkapitány számára is egyértelművé tehette, hogy a peres ügyek intézése céljából előbb-utóbb a magyar katonaság részére is jogban jártas külön személyt kell hadi bírónak kinevezni. Míg az osztrák tartományokból vagy a birodalomból érkező német zsoldosok túlkapásaival és bűnügyeivel a regimentek állandó állományába tartozó soltész és bírósága foglalkozott,34 addig a magyar végváriak felett a főkapitány nevében magyar helyettese hozott ítéletet. A magyar hadbíró kinevezése így egyre égetőbb probléma lett. Egyrészt Gregoróczyt mindenképpen tehermentesíteni kellett az apró-cseprő ügyektől, másrészt a magyar katonaság számára is szükség volt egy olyan, a soltészhoz hasonló személyre, aki a katonai igazságszolgáltatás mellett a magyar „vitézlő nép” írásbeli teendőit, illetve a katonai hatalom polgári funkcióit hiteleshelyi jelleggel elláthatja – miként azt a soltészok tisztségének kapcsán már megismerhettük. 1589-re a helyzet már-már tarthatatlanná vált. A Haditanácsnak a győri főkapitányságra vonatkozó bejegyzései szinte hemzsegnek a vitás jogi esetektől. Februárban a bécsi katonai vezetés például elrendeli, hogy Ferdinand Graf zu Nogarol főkapitány vagy békés úton, vagy „durch ain Khriegs recht”, de mindenképpen rendezze Pisky István tihanyi kapitány és Perneszy János, azaz két jelentős magyar főtiszt nézeteltérését.35 Márciusban Stephan von Weissenburg és Horváth Pál ügye várt elintézésre, míg áprilisban Barbara Tickhmanin állt elő kérelmével a magyar végvári, Nagy Benedekkel szemben.36
29 Ez alatt természetesen az eddig előkerült időben legközelebbi adat értendő.
30 „Siquae difficultates vel iurgia militaria subvenerint, ea ad supremum Jauriensem reicere…” tartozik. PRT, IV. köt. 731.: No 70.
31 „Idem etiam intelligendum est de appellationibus in causis militum exortis a sede ipsius Capitanei ad juditium supremi Jauriensis Capitanei transmittendis”, illetve „In causis autem criminalibus, utpote furto, homicidiis, adul-teriis et id genus aliis maleficiis, nec sententiam ferat, nec exequatur pro se ipso ac inscio supremo Capitaneo Jauriensi. Sed qui in eiusmodi facinoribus deprehensi, sive milites, sive subditi fuerint, de eo supremum Jaurien-sem monebit et eo praescio secundum demerita eorum puniet salva authoritate et potestate Suae Maiestatis et nostra condemnato gratiam faciendi remanente.” ÖStA FHKA HFU RN 53. 1588. März fol. 94. és Takáts, [1926.] 148–149. és 16–17. jegyzet.
32 MOL P 1314 No 16 774.
33 Mindezekre az ellentétekre lásd részletesen Gecsényi Lajos tanulmányait: Gecsényi, 1984. és Gecsényi, 1991.
34 A német zsoldosok győri soltészára az eddigi legkorábbi adat 1557-ből való: „Hannss Schuldeis in der Besa-zung Zur Raab” ÖStA KA HKR Prot. Bd. 139. Exp. fol. 173. Részletesen lásd a II/4. fejezetet.
35 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 184. Exp. fol. 132.
36 Uo. Bd. 185. Reg. fol. 126., 128.
Nogarol főkapitány az ügyek számának szaporodása és azok minőségének változása miatt 1589 április közepén javaslatot tett egy állandó magyar hadbíró kinevezésére. A főkapitány számára maga a tisztség nem lehetett idegen, hiszen korábban szatmári kapitányként, majd felső-magyarországi generálisként közvetlen kapcsolatba került a Schwendi által felállított tisztség viselőivel.37 Ernő főherceghez intézett beadványában azt az Ormándy Jánost ajánlotta erre tisztségre, aki korábban kapitányként szolgált Érsekújváron, majd az 1580-as évek végén Győrött. Fizetését havi 12 tallérban kívánta megállapítani, hangsúlyozva, hogy az új tisztség viselőjének a főkapitánysághoz tartozó több mint tíz38 végvár magyar katonáinak ügyes-bajos dolgaival kell foglalkoznia. A Haditanács egyetértett a javaslattal, de annak teljesítéséhez még meg kellett szereznie az alsó-ausztriai rendek beleegyezését, akikre Ormándy fizetésének fedezése hárult. Hosszú huzavona és alkudozás után a rendek végül hozzájárultak a magyar hadbíró alkalmazásához. Közben Nogarol kikérte elődje, Andreas Teufel véleményét is, aki szintén szükségesnek vélte az új tisztség felállítását. 90A győri főkapitány a rendekkel való egyezkedés során előadta, hogy korábban alkalomadtán Gregoróczy vagy más, kevésbé alkalmas személy látta el ideiglenesen a hadi bíráskodás feladatait, ezért más lehetséges megoldást nem lát az egyre növekedő problémák megoldására. Mivel pedig gyakran főemberek ügyei is ide kerülnek, csak egy olyan jogban járatos személy láthatja el az új tisztséget, mint Ormándy.39 Továbbá nyilván egykori kassai tapasztalatai alapján hangsúlyozta, hogy Felső-Magyarországon már régóta szolgálnak hadbírák, akiknek fizetése évi több száz forintra rúg, ezért nem kívánhatják a rendek, hogy a katonai szabályok felett csekélyebb fizetéssel őrködni lehessen. A békesség fenntartása azonban lehetetlen hadbíró nélkül, hiszen egy falut sem lehet bíró nélkül kormányozni, hogyan lehetne akkor egy erődvárosban hadbíró nélkül rendet tartani. A főkapitányi javaslat végül elérte célját, melyet a főherceg is teljességgel támogatott. Alsó-Ausztria rendjei 1590. január végén megszavazták Ormándy fizetését, akit hamarosan beiktattak tisztébe.40
37 Ferdinand Graf zu Nogarol Hans Rueber utódjaként 1584 és 1588 között irányította a felső-magyarországi főkapitányságot. AMK Schw. No 3774. és 4067. Felső-magyarországi katonai igazságszolgáltatási tevékenységé-ről a tokaji katonáknak az ottani harmincadházban elkövetett erőszakoskodása kapcsán van tudomásunk. MOL E 204 Ferdinand Graf zu Nogarol levele Ernő főherceghez. 1584. május 30., Kassa.
38 A XVI. század második felében a következő végvárak tartoztak a győri főkapitány igazgatása alá: Szentmár-ton, Pápa, Csesznek, Veszprém, Palota, Tata, Gesztes, Vázsony, Tihany, Szigliget, Csobánc, Keszthely, Devecser és maga a főkapitányi központ: Győr. A XVII. század közepén a praesidiálódott Devecserben már nem tartottak királyi őrséget. Villányi, 1882. 42.; MOL P 1313 252. cs. fol. 594. és legújabban Pálffy, 1995. 136.
39 Ormándy tapasztaltságára és képzettségére utal, hogy 1592-ben a Magyar Kamara tanácsosának javasolták („Joannem Ormany iudicem bellicum praesidii Jauriensis patriis negotiis satis superque exercitatum”). Győr eleste után – Thurzó György szerint – a bányavidéki főkapitányság hadi bírája lett. ÖStA FHKA Fam-Akt. H. 1592. március 6. és ÖStA FHKA HFU RN 76. 1603. Aug. fol. 40.; Takáts, [1926.] 146. és 157–158.
40 NÖLA SA A. VII. 21. fol. 1–25. és ÖStA KA HKR Prot. Bd. 184. Exp. fol. 142. és Bd. 185. Reg. fol. 131–133., illetve Gecsényi, 1984. 678–680.; Ormándyra ÖStA FHKA HFU RN 54. 1588. Aug. fol. 105.; GyKHL Felvallási jkv. 5. köt. 130–131. pp.; Istvánffy, 1758. 394.; ÖNB Cod. 7554. fol. 29. és Cod. 8459. fol. 35–36.
Ormándy János győri kinevezésével egy időben a bányavidéki (s nem a szakirodalomban helytelenül gyakran „bányavárosinak” említett) végvidéki főkapitányság hadbírói tisztségének életre hívása is megtörtént. Habár a körülményeket nem ismerjük a győrihez hasonló részletességgel, mégis elegendő adat áll rendelkezésünkre a hadiszék létrejöttének rekonstruálásához. 1580-ra az addig Oláhújvárnak nevezett erősségtől nyugatra felépült a magyar hadszíntér talán egyetlen klasszikus értelemben vett erődvárosa, Érsekújvár,41 mely átadása után hamarosan a bányavidéki gene-ralátus központjává vált. 1589-ben Dobó Ferencet követően,42 Pálffy Miklós személyében olyan katona került a végvidék és a „dunáninneninek” mondott kerület élére, akit a bécsi udvar mellett az alsó-ausztriai és cseh rendek is szívesen láttak a védelmük szempontjából nem jelentéktelen főkapitányság élén. Pálffy még mielőtt kézhez vette volna június 1-jén Bécsben kelt instrukcióját, az esztendő tavaszán – győri főkapitánytársához hasonlóan, s talán vele egyetértésben – sürgette egy magyar hadbíró kinevezését.43 Az is elképzelhető, hogy új tisztsége elvállalását ehhez a feltételhez kötötte. Komáromi főkapitányként (1584–1589) ugyanis bizonyára szembekerült 91hasonló problémákkal,44 s valószínűleg a naszádos seregszék, valamint az általa feltételezhetően ismert felső részekbeli hadiszék mintájára kívánt hasonló hadi bíráskodási fórumot teremteni a bányavidéki végek számára. Ernő főherceg 1589 májusában ugyan ígéretet tett egy magyar hadbíró kinevezésére, de ezt a főkapitányság egyéb hadi ügyeinek rendezéséhez kötötte. Pálffy beiktatása után sem hagyta lekerülni a napirendről a kérdést, mely végül a nyár végén meghozta a kívánt eredményt. A bécsi Haditanács ugyanis augusztus 22-én 12 talléros fizetéssel jóváhagyta a Dunától északra fekvő végvidéki főkapitányság hadi bírájának alkalmazását.45
41 Annak ellenére, hogy Érsekújvár erődvárosi jellegét az eddigi kutatások még nem tárták fel, véleményem szerint kijelenthető, hogy az 1580-ban átadott vár áll talán legközelebb a nyugat-európai klasszikus erődvárosok típusához. A kérdés megválaszolása ugyan a további kutatások feladata lesz, most pusztán a győri és az újvári végvárról készült metszeteken könnyen felismerhető nagyfokú hasonlóságokra utalhatok. Gecsényi Lajos ennek lehetőségét már 1991-ben felvetette. Gecsényi, 1991. 155. (Itt jegyezném meg, hogy Gecsényi véleményével ellenkező álláspontot vall N. Kiss István, aki tagadja az erődváros magyarországi jelentkezését. Kiss, 1993. 127–128. és 139.)
42 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 185. Reg. fol. 2. Dobó után rövid ideig Nagy Ferenc látta el a kerületi (és egyúttal végvidéki) főkapitányság vezetését mint „angesezter verwaltter der Craißhaubtmanschafft Jenseith der Thonaw”. Uo. fol. 95.
43 Jedlicska, 1897. 368.: No 596. Pálffy kinevezésének és utasításának másolata: MOL E 196 Fasc. 34. No 43. és 44. Az eredeti utasítás ÖStA HHStA Arch. Pálffy Arm. I. Lad. I. Fasc. I. No 11.
44 Pálffy katonai pályájának állomásaira Jedlicska, 1910. 490–491.
45 „Auf ainen Khriegs Richter daselbst [ti. Pálffy Miklós főkapitány mellett Újvárott] 12 Taller bewilligung” ÖStA KA HKR Prot. Bd. 185. Reg. fol. 97. A hadbírót bizonyára hamarosan beiktatták hivatalába, személyét azonban ez ideig nem sikerült azonosítani.
A bányavidéki főkapitány az 1580-as években – a győrihez hasonlóan – bizonyos időközönként már biztosan tartott hadiszéket, annak ellenére, hogy ekkor még állandó jelleggel, külön e célból felfogadott és hadi bíráskodással megbízott személyt nem alkalmaztak. Erre utalnak a Haditanács korabeli iktatókönyveinek bejegyzései és Ernő főhercegnek Dobó Ferenc generálishoz a végvári katonaság feletti ítélkezésre utasító parancslevelei. A főkapitányság végvárainak magyar katonasága – a szomszédos végvárak magyar vitézei mellett – ugyanis rendszeresen szembekerült a bányavidéki végeken szolgáló német őrségekkel, valamint a polgári lakossággal és az esztergomi érseki alattvalókkal. 1587-ben Ernő főherceg rendeletben írta elő a főkapitánynak, hogy a panasztevő Makláry Márton nemesember, egyúttal surányi lovas-kapitány és Forgách István komjáti várkapitány vitás ügyének jogi úton való megtárgyalására a szomszédos végvárakból hívjon össze jogban jártas személyeket, akikkel a nekik kijelölt napon a két nemes főtiszt ügyét „jure militari” rendezze.46 1589 februárjában Dobónak Bene Mihály és ugyancsak egy főtiszt, Majthényi László zólyomi kapitány közti viszálykodást kellett törvény útján („rechtlich”) elintéznie. Az ügy azonban – valószínűleg éppen állandó, jogban jártas hadi bíró hiányában – annyira elhúzódott, hogy azt végül az új főkapitánynak, Pálffynak kellett eligazítania.47 Ugyanezen esztendő márciusában a Dobót helyettesítő Ferdinand Samariának a Haditanács két alkalommal adott rendeletet bizonyos ellentétek rendezésére, melyek közül az egyik egy magyar katonák között már Újváron meghozott ítélet fellebbezésére vonatkozott.48
46 „convocatis ad te ex confiniis certis et idoneis iurisque peritis termino certo praefixo personis dictam contro-versiam inter praefatum Forgach et Maklar˙ habitam iure militari [kiemelés tőlem – P. G.] revideri facere idque quod iure compertum fuerit, secundum officii tui exigentiam debitae executioni demandare debeas et teneatis” MOL E 172. 5. t. No 293.
47 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 185. Reg. fol. 94. és 270.
48 „Eidem per Thur˙ Janusch vnd Sekhel Georgen contra Thomb˙ Petern Zu V˙war ergangenes Vrtls appella-tions sachen.” ÖStA KA HKR Prot. Bd. 185. Reg. fol. 111. (Számos további példa az 1580-as évekből: MOL E 172. 5. t. No 222., 257., 295., 300., 306., 322. stb., valamint 6. t. No 7.) A jövő teljességgel Pálffyt igazolta, hiszen a vitás ügyek száma később sem csökkent. Lásd például 1592: ÖStA KA HKR Prot. Bd. 189. Reg. fol. 80–81. (A fellebbezési rendszerről tanúskodó kapitányi utasítási cikkelyt pedig ott találjuk 1601-ben Forgách Zsigmond szécsényi főkapitányi instrukciójában [15. cikkely]. ÖStA KA HKR Akten Reg. 1601. März No 178.)
92Végezetül a Balaton és a Dráva között kialakuló úgynevezett kanizsai, majd 1600 után a Kanizsával szembe vetett végházak főkapitányságának (kanizsai, illetve Kanizsával szembeni végvidék) kell néhány szót szentelni. Az 1580-as években Zrínyi György kanizsai végvidéki főkapitány ugyan a joghatósága alá tartozó katonák peres ügyeit saját generálisi székén igazította el, ez ideig mégsem került elő olyan adat, mely állandó magyar hadbíró alkalmazására utalna.49 A végvidéki főkapitány széke – az eddig előkerült adatok tanúsága szerint – Kanizsán az ügyek növekvő száma ellenére sem öltött olyan szervezeti kereteket, mint az említett másik három főkapitányságban, hiszen külön hadbírót nem alkalmaztak. Ennek ellenére maga Zrínyi természetesen ítélkezett a főkapitányság végváraiban szolgáló magyar királyi katonaság felett, akik számára főkapitányi széke bizonyosan fellebbezési fórumként szolgált. Kapra Ferenc kiskomáromi kapitány 1578. évi utasításában a fentebb említett Bornemissza-instrukciónak ugyan egyedül az a paragrafusa bukkan fel, mely előírja, hogy Kapra a nagyobb bűncselekmények elkövetőit csak a kanizsai főkapitány előzetes engedélyével büntetheti, mégis valószínű, hogy az 1580-as években már kialakulhatott a fellebbezés gyakorlata is.50 Utasításban a perek apellációjára vonatkozó eddig előkerült legkorábbi említés ebben a főkapitányságban csak 1648-ból, éppen Kiskomárommal kapcsolatban ismeretes. III. Ferdinánd ekkor szigorúan megparancsolta Pethő Lászlónak, hogy saját kapitányi székéről a Kanizsával szembeni végvidék főkapitányának bírósága elé továbbítsa a fellebbezéseket.51
49 A győri és újvári hadiszék kialakulásának időszakában vizsgálat alá vontam a kanizsai főkapitány alatt szolgáló katonaság vitás ügyeit is. Ezek ugyanolyan gyakoriak, mint Győrött vagy Újvárott. Pusztán szemléltetésként elegendőnek tartok néhányat megemlíteni: 1589. február 20-án a Haditanács megparancsolja Zrínyinek, hogy Bánffy Miklós és Maróthy Mihály ügyét „durchs Kriegs recht” tárgyaltassa. Glaczkó Lőrinc májusban egy gyil-kosság kapcsán kap királyi kegyelmet, s októberben büntetését is meghatározzák (két esztendő vasra verve Kani-zsán). December végén pedig Szabó Mihály nyújt be keresetet Vojovicz István ellen, melyet szintén Zrínyi főkapitányi széke tárgyal. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 185. Reg. fol. 156., 158., 286. és 163.
50 „in causis autem criminalibus, ut pote furto, homicidiis, adulteriis et id genus maleficiis deprehensos, tam milites, quam subditos arcis, iure mediante convictos, praescio semper eodem Supremo Canisiensi secundum demerita eorum puniet salva authoritate et potestate condemnato gratiam faciendi.” MOL E 136 No 173. 520–530. pp.
51 „Idem etiam est intelligendum de appellationibus in causis militum exortis a sede ipsius Capitanei supremi Cis Danubianarum transmittendis.” [sic! kimaradt az 'ad judicium' kifejezés – P. G.] ÖStA KA KlA, IX. c. 12. A kiskomáromi kapitány ítélkezésére egy érdekes példa a fennmaradt református anyakönyvből említhető: „Dobos Georgy nevű ven haydu, ejel a bastyan el alut volt, törven lett rea, ki doboltak fej vetelre. Eletet meg kertem, a plenger alat meg palczaztak.” (1636. augusztus 1.) DREL Prot. Kiskom. 206. p. és Révész, 1892. 436.
Ez a gyakorlat azonban már bizonyíthatóan ennél korábban kialakult. Nádasdy Pál Kanizsával szembeni végvidéki és egyúttal „dunántúli” főkapitány ugyanis 1631 márciusában Sárvárról nyílt levelet intézett a neki alárendelt végvárak királyi hadinépéhez. Tudatta katonáival, hogy Ráttky György egerszegi kapitányt52 nevezte ki vicegenerálissá és szabályozta a katonai igazságszolgáltatás fellebbviteli rendszerét. Olyképpen, hogy a végváriak „minket főgenerális kapitánt semmivel ne bántsanak, hanem ő kegyelmét találják meg minden dolgokrul mindaddig, mig oly az dolog, kit ő kegyelme eligazíthat; ha oly dolog lenne penigh, kit ő kegyelme el nem igazíthatna, pro informatione hozzon levelet ő kegyelmétül, mi annak utána eligazítjuk; ha penigh valakinek az »vitézlő rend« közül criminalis dolga lenne, az is elsőben az ő 93kegyelme székin láttassék meg; ha az törvény nem tetszik, appellálhatja az magunk székire”.53 Nádasdy tehát, hogy saját megterhelését csökkentse („minket előttejáróját megkönnyebbítsen”), a hadi bíráskodás feladatait helyettesére ruházta. (Nádasdy és Ráttky joghatósága azonban például Batthyány Ádám magánföldesúri katonáira nem terjedt ki.) Aligha kell ennek hátterében különös okokat keresnünk, hiszen ebben az esetben is a másunnan ismert fejlődési folyamatról volt szó, melynek során először az uralkodó bízta főkapitányaira a szolgálatában álló katonaság feletti ítélkezést, a számtalan egyéb feladattal és tisztséggel felruházott főkapitány pedig így próbált szabadulni a katonai bíráskodás terheitől. A továbbiakban a végvári kapitányok székeiről a vicegenerális vezette főkapitányi hadiszékre lehetett fellebbezni. Az apellációk rendje tehát csak látszólag vált bonyolultabbá. Noha úgy vélhetnénk, hogy Nádasdy új katonai ítélkező fórumot hozott létre, gyakorlatilag pusztán joghatóságának egy részét ruházta át helyettesére. Azaz ettől kezdve a Dunántúl dél-nyugati részén a vicegenerális főkapitánya nevében általában Egerszegen ítélkezett a Kanizsával szembeni végvidék katonáinak vitás kérdéseiben. A helyzet Győrött is kísértetiesen hasonló volt, hiszen ott ugyancsak a mindenkori főkapitány-helyettes intézte – természetesen ugyancsak generálisa nevében és egy külön hadbíró segítségével – a magyar katonaság peres ügyeit. Lényeges különbség abban fedezhető fel, hogy míg a Balatontól északra elterülő generalátusban a vicegenerális és a főkapitány egy helyen székelt – ámbár a győri generálisok a Haditanács elnökeként a XVII. század második felében már gyakran Bécsben tartózkodtak –, addig a Nádasdyak és a Batthyányak valamelyik birtokközpontjukban tartották székhelyüket. Annak érdekében azonban, hogy megfelelően irányíthassák a rájuk bízott főkapitányság védelmét, melyben elsősorban birtokaik megóvása érdekében nem kis számú magánkatonaságuk is részt vett,54 helyettesüket a XVII. században első felében a Kanizsa eleste után különös szerephez jutó Egerszegre rendelték.55 Egerszegről pedig, mely a Zala folyó mentén kiválóan alkalmas volt a zalai végvárak (Kiskomárom, Kapornak, Lenti, Szentgrót, Pölöske, Zalavár stb.) irányítására, a vicegenerális a királyi végváriak vitás kérdéseit is könnyebben intézhette, mint a távoli magánbirtokán (Sárváron vagy Németújváron) székelő főkapitány. Az 1650-es évekig, Batthyány Ádám főkapitánysága idején ugyan a praesidiális hajdúvárossá váló Körmenden is tartottak hadiszéket,56 később azonban egyértelműen Egerszeg vált a végvidéki generalátus hadi bíráskodásának központjává.57
52 Müller, 1976. 11.
53 Kiadta a MOL E 185 Egyéb iratok. 4. t. (44. d.) alatt őrzött iratról: Sebestyén,1922–1923. 167. Idézte Sebestyén alapján: Ember, 1946. 259.
54 Ezek szervezetére és szerepére lásd Varga J. János monográfiáját: Varga J, 1981.
55 Müller, 1976. 25. és MOL E 211 Series II. 26. t. fol. 514. Egerszeg jelentőségének növekedését a Zala vár-megyei jegyzőkönyvek alapján is jól nyomon követhetjük. Fára, 1936. 9–16.
56 1644. július 7-én és 1647. július 27-én Batthyány generális Körmenden tartotta hadiszékét („Sedes videlicet Judiciaria illustrissimi domini Comitis Adami de Battyán ratione confiniorum Canisae oppositorum”). 1644: Takáts, 154–155. és Varga J., 1977. 450.; 1647: MOL P 1313 252. cs. fol. 622–625.
57 Erre Gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális idejéből számos bizonyítékunk van. 1691-ből pedig a hadiszék jegyzőkönyve is fennmaradt. MOL P 1313 252. cs. fol. 522–535. Felhasználta Varga J., 1977. 445. és 449. Nagy Ferencre és katonai igazságszolgáltatási tevékenységére: Iványi E., 1983. és Takáts, [1926.] 147., 150–152., 155–156., illetve Müller, 1976. 52.: No 12.
94Állandó hadbíró kinevezésére eddigi adataink szerint mégsem került sor, hiszen még 1691-ben is Madocsányi Miklós szegvári kapitány elnökölt a Gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális mint magisztrátus vezette hadiszéken.58 Egerszegen a XVII. század közepétől felbukkannak ugyan „seregbíráknak” nevezett személyek, ezek azonban – annak ellenére, hogy gyakran királyi katonák voltak – eredetileg mégsem kizárólag a végvár katonaságának hadi bíráskodási feladatait látták el. Ők ugyanis az elvben a veszprémi püspök joghatósága alá tartozó, ténylegesen viszont az egerszegi főkapitány hatalma és igazgatása alá kerülő mezőváros bírói fórumának vezetői voltak. S midőn a mezőváros praesidiális jelleget öltött, a végvári katonaság által teljességgel kisajátított polgári bíróság is praesidializálódott, és ekként a város szerepét maga a sereg vette át. Az eddigi kutatás eredményei alapján ugyanis csak így magyarázhatjuk, hogy Bócz Gergely, aki 1687-ben „Egerszegi Város Biró”-ként állít ki tizenkét esküdttársával elismervényt a város egyik erdejének eladásáról, 1691-ben az egerszegi vicegenerális által összehívott hadiszéken az említett szegvári kapitány elnöklete alatt Lakatos Lukáccsal együtt „Judices Bellici praesidii Egerszeghiensis” címmel bukkan fel.59 Sőt 1700-ban őt jelölték az egerszegi őrmesteri tisztségre.60
58 „praesentium Judiciorum Praeses”. MOL P 1313 252. cs. fol. 522., 524. és 533.
59 1687: Sebők, 1902. 12.; 1691: MOL P 1313 252. cs. fol. 522. és 534.
60 Sebők, 1902. 13–16.
Mindennek hátterében az a XVII. század első felétől végbemenő gyökeres társadalmi változás ismerhető fel, melynek jelentőségére a dunántúli királyi és földesúri várak alatti praesidiális mezővárosok kapcsán Rúzsás Lajos hívta fel a figyelmet.61 A probléma részletes kifejtése további kutatások elvégzése után önálló tanulmányt érdemel, a katonai igazságszolgáltatás kapcsán megemlítését mégsem kerülhettem el. Mivel a XVII. század közepétől a végvári társadalom fokozatos felszámolódásáig, illetve átalakulásáig az egerszegi praesidiális mezőváros de facto az ott szolgáló főkapitányok joghatósága alatt állt,62 ezért szinte biztosra vehető, hogy a mezővárosi „sereg” (azaz a királyi katonaság mintájára ugyancsak hadakozó és a püspöki joghatóság alól magukat kivonó mezővárosi lakosság) bírái63 gyakran részt vettek az egerszegi kapitány hadiszékének ítélethozatalában. Már csak azért is, mert nem ritkán maguk is az uralkodó zsoldjáért szolgáltak.
61 Rúzsás, 1968. Vö. még Szántó, 1984.
62 1628-ban a veszprémi püspök, a Ráttky György egerszegi kapitánnyal és katonáival kötött szerződés alapján, még megkísérelte mezővárosi polgárait a királyi kapitányokkal szemben saját joghatóságában megtartani. Ez ugyanis kimondta, hogy a várban szolgáló királyi katonákat a kapitány büntesse vétkeikért, a polgárok azonban „nem az Kapitany tőrvenye ala” tartoznak. Emellett előírta az egyezség azt is, hogy „az Vitezlő rend kiczintől fogva nagygh, az kik szőlőket es főldeket birnak, esztendőnkint tartoznak egesz dézmaval ő Nagyságának [ti. a püspöknek] jővendőben”. A szerződésnek a püspöki levéltárban fennmaradt példánya: VPL Dec. Episc. No 53. 7. és 11.pont. Az egerszegiek példányáról kiadta: Sebők, 1902. 8–10. Idézi: Müller, 1976. 11. (A püspök joghatósá-gát a század közepére teljesen elvesztette jobbágyai felett, a katonák pedig rendszeresen megtagadták a dézsma fizetését. VPL Dec. Episc. No 31., No 86. stb. és VPL Misc. No 140.)
63 Ez ideig a következő egerszegi seregbírákat ismerjük: 1675. január 13. Bajnovics Gergely Cohortis omnino [sic5] Praesidii Egerszegh” (MOL P 235 Com. Zalad. No 300., No 508.); 1682 Szabó Pál (Takáts, [1926.] 147.; Müller, 1976. 27.); 1687. április 21. Melegh Balázs „Egersegi seregh Biraja” (MOL P 1314 No 10 858.); 1688 Magosics János (Uo.); 1691. november 16. Bócz Gergely és Lakatos Lukács „Judices Bellici praesidii Eger-szeghiensis” (MOL P 1313 252. cs. fol. 522. és 534.)
95A Kanizsával szembeni generalátus területén tehát a XVII. század közepétől többnyire Egerszegen tartották a hadiszéket. Néhány adattal mégis rendelkezünk arra vonatkozólag, hogy 1650-et megelőzően királyi végváriak felett alkalomadtán Körmenden is hoztak ítéleteket. Ennek oka azonban – véleményem szerint – pusztán abban keresendő, hogy a Rába-parti város egyrészt a főkapitány egyik fontos birtokközpontja volt, másrészt pedig azzal, hogy a töröktől még viszonylag védettebb helyen feküdt.64 A hadiszék tehát elsősorban nem az ott állomásozó hadinép miatt ülésezett az 1640-es években Körmenden, hiszen a Bocskai szabadságharc óta királyi katonaság nem szolgált a városban;65 így annak védelmét a pereiket a Batthyányak úriszékére fellebbező mezővárosi katona-polgárok biztosították.66 1650-ben azután Batthyány Ádám egy már lassan fél évszázados folyamatot zárt le, amikor mint a mezőváros földesura (hangsúlyoznám földesúri és nem generális kapitányi minőségében) hajdúprivilégiummal ruházta fel Körmend lakóit, miként ugyanezt tette 1646-ban a Rába-parti Csákánnyal is.67 Alattvalóit a kiváltságlevél értelmében mentesítette mindenféle szolgáltatástól, akik ezért pusztán katonáskodással tartoztak és a szolgálatmentesség mellett egyéb kiváltságokban részesültek. Ezek közé tartozott a korábbi mezőváros bíróságának és ítélkezési gyakorlatának átalakítása. A privilégiumlevél hatodik pontja ugyanis kimondta, hogy a lovas és gyalogos sereg – mely alatt maga a város értendő68 – peres ügyeit a kapitány felügyelete alatt a „hűtves seregh biró” intézi tizenkét esküdtje, valamint a seregdeák segítségével. A fellebbezéseket gyakorlatát illetően Batthyány a következőképpen rendelkezett: „Ha penigh ollyan törvény lenne, a’ melly a’z az város biráji előtt el nem igazodhattnék, hanem az kapitány székére appellaltattnék, az ott való kapitány kin való embereket tartozzék convocálni, ollyakat penigh, a’ kik az törvényhez értenek, és azokkal revideáltassa az appellans causáját … Ha penigh az kapitány székén-is el nem igazodhatnék azon causa, tehát szabad légyen az vesztő félnek fő kapitányunk eleiben s – ha kévántatik, az mi székünkre-is appellálni, főnt tartván azt is, hogy ha criminalis az causa, az ollyan személy 96meg fogatattván; németh-ujvári várunkban jó vigyazás alat fogva fől vitet-tessék, és az ollyanoknak az régi szokás szerént az magunk tőrvény széken lészen törvények és bűntetések [kiemelés tőlem – P. G.].”69
64 Zala vármegye az állandó török veszély miatt közgyűlését és ítélőszékét 1622-től kezdődően 1689-ig többnyire Egerszeg helyett Körmenden vagy Szentgróton tartotta, néhány alkalommal pedig Sümegen ült össze (Fára, 1936. 8. és 15–16.). 1643-ban például a vármegye az alábbi módon indokolta sedriája Körmendre kerülését: „Nos Franciscus Perneszj de Osztopan et Nicolaus Darabos de Nadasd Vice Comites, Judlium et Jurati Assessores Comitatus Szaladiensis Sedriae Oppidi Keőrmend, quo nimirum ex Oppido Szala Egerszegh, loco alias usitato, ob metum et formidinem Turcarum Christiani nominis hostium eadem sedria est translata.” MOL P 235 Com. Zalad. No 369.
65 A XVII. század elején Körmend egy ideig királyi őrséggel ellátott végvár volt, melynek kapitányává számos más hozzátartozó végházzal egyetemben Mátyás főherceg 1601-ben Batthyány Ferencet nevezte ki („Die Ober Haubtmanschafft Zue Kermend vnnd andern dahin gehörigen Heüsern”). A királyi katonaság az ő joghatósága alatt állt. Faludy Imre vajdát, aki 1602-ben hatvan emberével Tapolca mezővárosát megtámadta és kirabolta, „mivel ez a vajda királyi zsoldban áll, zsoldelvonás és testi büntetés terhe mellett” a királyi kapitány tartozott további hasonló cselekedeteitől eltiltani. 1601: ÖStA HKR KlA IX. c. 4.; 1602: Iványi B., 1942. 134–135.: No 288.
66 Tóth I., 1992. 22–24.
67 A körmendi privilégiumot az eredetiről kiadta: Iványi B., 1943. 149–153.: No 14. Egy XVIII. századi per mellékletében fennmaradt másolatról – jelentőségét felismerve – újra közzétette: Zimányi, 1960. 294–296.: No 1. Vö. Tóth I, 1992. 21–22. A csákányi kiváltságlevél: Zimányi, 1960. 297–298.: No 4.
68 „1650. május 7. után Körmend város közönsége mint »körmendi lovas és gyalog sereg« jelentkezik, azaz a város közönségének most már sereg a neve” Iványi B., 1943. 125.
69 Zimányi, 1960. 295–296.: No 1.: 6. pont.
A téma ez ideig egyetlen feldolgozója a kiváltságlevél ezen pontját úgy értelmezte, hogy – a Balatontól délnyugatra fekvő végvárak kapitányi székeihez hasonlóan – a körmendi „seregszékről” is Batthyány Ádám végvidéki főkapitány hadi-székére kellett fellebbezni, s az előbbi idézetben szereplő „főkapitány” alatt Batthyány helyettesét kell érteni.70 Ez a vélemény a fentiekben vázoltak alapján korrigálásra szorul. Körmend esetében ugyanis 1650 után nem a királyi végvárak „vitézlő törvényszékként” emlegetett hadi bíráskodási fórumaihoz hasonló seregszék jött létre, hanem a korábbi mezővárosi bíróság – miként azt a fentiekben részletesen kifejtettük – a város lakóinak speciális katonáskodó réteggé válása és kiváltságolása révén bizonyos hadi bíráskodási jelleget öltött. Másként fogalmazva a földesúri mezőváros polgári bírósága „militarizálódott” – miként ezt Kelemen György sereg-bíró néhány alkalommal felbukkanó tisztség-elnevezése igazolja: „ezen Varosnak sereg biraia”, illetve „ezen Varosnak Feö Vaidaia es Seregh Feö Biraia”.71 Ez azonban nem jelentette azt, hogy az immáron hajdúkiváltsággal bíró Batthyány-alattvalók, akik ezáltal a földesúr magánhadseregének tagjaivá váltak, kikerültek volna annak igazságszolgáltatása alól. A körmendi hajdúvárosi kapitány székéről ezért nem a Kanizsával szembeni végek generálisának személyében eljáró vicegenerális egerszegi székére, hanem – amint azt a kiváltságlevél kimondta – a főkapitány, azaz a Batthyány-magánhadsereg, illetve szervitorok főkapitányának székére kellett (legalábbis elvileg) fellebbezni. Onnét pedig szükség esetén nem a hadiszékre, hanem – amint azt a criminalis causák esetében a földesúr konkrétan megnevezte – a németújvári Batthyány-úriszékre lehetett apellálni.72
70 „A Balatontól délre eső várak seregszékeitől ellenben a Batthyányak hadiszékéhez kellett fellebbezni. Ennek módját Batthyány I. Ádám a következőképpen szabályozta: ha a seregszék előtt „… el nem igazodhatnék azon causa, tehát szabad légyen az vesztő félnek főkapitányunk [ti. Batthyány helyettese] eleiben, s ha kévántatik az mi székünkre is appellálni. Fönt tartván azt is, hogy ha criminális az causa, az olyan személy megfogattatván németújvári várunkban jó vigyázás alatt fogva fölvitettessék és az olyanoknak az régi szokás szerént az magunk törvényszékén lészen törvények és büntetések.” Varga J., 1977. 448.
71 MOL P 235 Neoreg. Misc. No 267. fol. 12. és fol. 32.
72 Ugyanígy rendelkezett Batthyány Ádám már 1646-ban Csákány esetében is: „Est fön tartuan, hogi ha a’ kereset töb lenne huss forentnal, az uesto felnek appellatjo engettessek fö kapjtanunk elejben, es ha kjuantatjk, magunk szekjreis, föl tartuan ast, hogy ha crjminalis az causa, az olljan szemel megh fogatatuan nemeth vjuarj varunkban io ujgiazas alat fogua föl ujtessek, es az olljanoknak az reghj sokass szerent maghunk töruenj szekjn leszen töruenjek es büntetesekis.” Zimányi, 1960. 298.: No 4.: 5. pont.
A földesúr tehát nem rendelte a királyi végváriak felett ítélkező hadiszék elé katonáit, pusztán egy olyan több lépcsős bíráskodási gyakorlatot vezetett be, mint amilyet Nádasdy Pál főkapitány a királyi végváriak esetében írt elő. Egyrészt a földesúr is tehermentesíteni kívánta magát katonasága állandó problémáitól, másrészt a királyi végváriaknál tapasztalt eljáráshoz pusztán külsődlegesen hasonló fellebbezési gyakorlat bevezetésével akarta a mezőváros katonáinak kiváltságait erősíteni. A privilégium ezen elemével a hajdúváros lakói – úgy tűnik – mégsem éltek. A több lépcsős fellebbviteli rendszer nem vált gyakorlattá, az apellációk ugyanis a régi rend 97szerint továbbra is az úriszékre kerültek. 1658-ban Fotos Mihály katona (miles) Vida Benedek özvegye ellen indított perét apellálta „ad sedem Dominum Magistratum [sic!]”.73 Másfél évtized múlva Karakai Demeter körmendi seregbíró a peres ügyet szintén nem a privilégium által meghatározott fórumra, a magánföldesúri katonaság főkapitányának székére, hanem az 1650 előtti gyakorlatnak megfelelően egyenesen a Batthyány-úriszékre továbbította, „mivel hogj az Parsok mind az ket reszrul suc-cumbaltak, hogj az Nagyságod Uri széken Aprobaltatik azon dolog”.74 A körmendi praesidiális mezőváros bírája75 vezette „seregszék” mégsem tekinthető kuriózumnak, hiszen a Dunántúlon számos ehhez, illetve az egerszegihez hasonló praesidiális jellegű ítélkező fórumot találunk.76 Ezen magánföldesúri, illetve királyi várak alatti praesidiális mezővárosi „seregszékek” (Tapolca, Sümeg, Devecser, Vázsony, Szent-grót, Kapornak, ill. Keszthely, Kiskomárom stb.) részletes bemutatására csak külön tanulmány vállalkozhat.
73 „Az A. Apellatt ad sedem Dominum Magistratum. Deliberatum est: Trans mititur [sic!].” MOL P 235 Neoreg. Misc. No 267. fol. 36–37. Vö. egy másik fellebbezési esettel: Uo. fol. 35–36.
74 1682: MOL P 1314 No 24 030.
75 Ez ideig a következő körmendi seregbírákról rendelkezünk adatokkal: 1650. május 15. Babos Szabó György (MOL P 1322 53. cs. No 961. és Tóth I., 1992. 128.), aki az 1630-as évek elejétől körmendi katona, majd 1646-ban a körmendi szabók egyik céhmestere, végül 1650 körül tizedes. Valamikor 1674 és 1680 között hunyt el (Tóth I., 1984. 60.). 1652–1659 Kelemen György (1652. április 15.: MOL P 1314 No 25 463.; 1655–1659: MOL P 235 Neoreg. Misc. No 267.), aki az eddig előkerült adatok szerint már 1642-től 1663-ig a sereg vajdája (1642: MOL P 1322 42. cs. No 105.; 1663: Uo. 55. cs. No 1363.), majd 1685. március 2-án városi esküdt (MOL P 45 1685–89. fol. 35–36.). 1676–1683 Karakai (másként Krakkai) Dömötör (1676. július 19.: Uo. 1674–76. fol. 73–74.; Varga J., 1977. 444.; 1679. május 2.: Tóth I., 1992. 136.; 1682. március 14.: MOL P 1314 No 24 030. és 1683. március 3.: „Fö Seregh Biro”-ként említve Uo. No 27 797.) 1685–1695 Horváth Balázs (1685. március 2.: „Fő Sereg Biro” MOL P 45 1685–89. fol. 35–36.; 1695-ben és előtte: Varga J., 1977. 442.: 11. jegyz. és Varga J., 1992. 42.: 11. jegyz.)
76 Ezért nem tartom szerencsésnek, hogy Varga J. János a seregszéket nem egy klasszikus értelemben vett kirá-lyi végvár példáján, hanem egy speciális „militarizálódott” polgári bíráskodási fórumon mutatta be. Varga J., 1977. 440–441. Vö. Rúzsás, 1968.
A magyar végvári katonaság hadi bíráskodása a XVII. század elejére a török elleni végvárrendszer minden egyes területén szilárd szervezeti kereteket öltött. A XVI. század hatvanas éveiben megkezdődő folyamat eredményeként a magyarországi végvidékek központjaiban – ugyan nem egyszerre, felső utasításra – sorra alakultak meg a külön e célból alkalmazott hadi bírák vezette hadiszékek. Míg Felső-Magyar-országon a korszak egyik legjelentősebb európai hadvezérének, Lazarus von Schwendinek a tevékenysége nagy mértékben elősegítette – sőt talán kicsit siettette is – a hivatásos hadi bíró irányította főkapitányi ítélkező fórum kialakulását, addig az ország többi területén a fejlődés szükségszerű következményeként alakultak meg a katonai igazságszolgáltatás ezen fórumai. A végvári katonaság és a polgári lakosság vitás kérdései és állandó ellentétei, valamint az egyre inkább egységesebb társadalmi csoporttá váló királyi végvárakban szolgáló „vitézlő nép” önállósulási törekvései az 1580-as évekre már nyilvánvalóvá tették a főkapitánysági hadbírák alkalmazásának szükségességét. Ugyanekkor már a végvidéki generálisok sem nélkülözhettek olyan személyeket, akik a viszonylag nagy létszámú katonaság egyre gyakoribb peres ügyeit és viszályait intézhették. Nem véletlen tehát, hogy éppen ebben az időszakban teljesedik ki a végvári hadi bíráskodás rendszere, mely szervesen kötődött a védelem 98szervezeti egységeit jelentő végvidéki generalátusokhoz. Erre az időre ezek rendszere is viszonylag szilárddá vált, és megkezdődött a főkapitányok melletti katonai tisztviselőkar kialakulása (köztük a hadbírákkal), mely természetesen területenként más-más ütemben és módon ment végbe.77
77 Nem osztható tehát Takáts Sándornak és Varga J. Jánosnak az a véleménye, miszerint „a hadiszékek keletke-zése nálunk egy időbe esik a kerületi főkapitányságok (generalatusok) megalapításával”. Takáts, [1926.] 140. és Varga J., 1977. 445. A probléma – mint az a fentiekben kiderülhetett – sokkal árnyaltabb megközelítést igényel, hiszen a végvidéki és kerületi főkapitányságok kialakulása sem köthető pusztán egy évszámhoz, létre-jöttük ugyanis hosszú fejlődés eredménye volt. Ugyanígy kell vizsgálnunk a főkapitányságokhoz kötődő minden tisztség, így a hadbírák kinevezését és az általuk vezetett hadiszékek életre hívását is.
A magyar végvári katonaság hadi bíráskodásának fejlődése és szakszerűsödése egyes nagyobb és bizonyos vonatkozásokban speciális helyzetű végvárainkban magával hozta a hadbírák mintájára kinevezendő várbeli seregbírák alkalmazását. Léva várában, mely a XVI. században, Érsekújvár felépüléséig a bányavidéki és a „dunán-inneni” kerületi főkapitány, majd később egy ideig helyettese székhelye volt, már a XVII. század elején külön seregbírát alkalmaztak.78 A szintén bányavidéki Füleken a magyar „vitézlő népnek” ugyancsak nagy szüksége volt külön seregbírára. A XVII. században ugyanis a magyar végváriak mellett három vármegye (Pest–Pilis–Solt, Heves–Külső-Szolnok és Nógrád–Kis-Hont) tartotta székhelyét a várban, így a nemesekkel való viszálykodások és joghatósági konfliktusok mindennaposak vol-tak.79 A kisebb végházakban ellenben nem volt szükség, de lehetőség sem, külön seregbírák alkalmazására. Ezekben a hadi bíráskodás feladatait általában a fő- vagy vicekapitányok látták el (mint a „vitézlő törvényszék” bírái), míg a perekkel kapcso-latos írásbeli teendőket a seregjegyzők intézték.80 A XVII. század elejére a királyi végvárak magyar hadinépe – a rendek jelentős ellenállása ellenére – mégis megszerezte az önálló bíráskodás jogát, mely azután egy egész évszázadon át önállóságának egyik legfontosabb és legféltettebb alapelemévé vált.
78 1610 körül Bálint deákot lévai ”Seregh b˙ro”-ként említik. MOL E 196 Fasc. 36. No 14.
79 A füleki seregbíróra a legkorábbi adatot ez ideig 1642-ből ismerem, amikor Deák János töltötte be a tisztséget („Fulekiensis praesidii Judex bellicus”). MOL P 287 Series II. Fasc. HH. fol. 197. A füleki nemesség és a végvári katonaság ellentéteire lásd a IV/1. alfejezetet.
80 1662-ben a veszprémi seregszéket például Laskói András „Csaszar Urunk eő Főlsege Beszpremi Veghazanak Vice Capitannia es ezen vitezleő tőrveni-szeknek biraia” vezette, a bíróság felmentőlevelét pedig Hegedűs Már-ton várbeli „hitős Notarius” állította ki. MOL E 152 Irreg. Col. Jaur. 6. t. No 16. Lásd egész terjedelemben az Okmánytárban – No 9. Vö. még MOL P 71 Fasc. 273. Köteg I. fol. 27–31. („Vice Capitani Uram tőrueni biro” ugyancsak Veszprémben.) és Takáts, [1926.] 142. és 152.
