Verbőczy-
Verbőczy- (Werbőczy) család, ősrégi ugocsavármegyei család, utóbbi nevén Kerepeczi. 1429. Kerepeczi István fiai Barla királyi asztalnok és testvére János deák, megszerezvén a Hunt-Pázmán-nemzetségből származott verbőci Zovárdffyaktól a verbőci birtokot, e birtok után a V. nevet kezdték használni. Barlának fiai voltak Osvát és János; az utóbbi magtalanul halt meg, mig az előbbi négy fiat (István, Ferenc, László, András) hagyott maga után. Ezek közül csak Istvánnak (l. o.), a hires jogtudósnak maradtak utódai.
V. István, királyi itélőmester, királyi személynök, majd nádor, született valószinüen Verbőcön 1460 és 1470 közt. Újabb irók születésének helyéül inkább Bereg vármegye Kerepec községet vélik megállapíthatni. Megh. Budán 1541 vagy 1542. Atyja V. Osvát, anyja Deák Apollonia. Felsőbb tanulmányait hihetőleg a budai, később pedig valamelyik olasz, bolognai v. padovai egyetemen végezte. Állítólag Bécsben is tanult volna, amit támogatni látszik az a körülmény, hogy amként föl van róla jegyezve, görög és latin nyelvismerete mellett «eleganter» beszélt németül is. Neve azonban a bécsi egyetem anyakönyvében nem fordul elő s igy e hagyomány valódiságához sok kétség fér. Kiváló szellemi képességgel megáldva, az ismeretek minden terén a legelsők közé tartozott. Teologiai s bölcseleti ismeretei mellett leginkább az tanuskodik, hogy 1521. követségben járván V. Károly császárnál Wormsban, Lutherrel vitába bocsátkozott. A közpályán először Ugocsa vármegyében működött, honnan mint országgyülési követ, a vármegyei közélet szűk köréből kibontakozva, alkalma nyilt arra, hogy az egész ország szine előtt ragyogtathassa nagy tudását, bámulatos ékesszólását. Az 1498. évi II. Ulászló-féle nevezetes törvények megalkotásában, melyek a köznemesség rohamos térfoglalását jelentik, már kétségtelenül közreműködött, s az a határozat, melyben II. Ulászló fiúörökös nélküli elhalálozása esetére a nemzet királyválasztás iránti joga s ahhoz való ragaszkodása nyert kifejezést, egyenesen az ő befolyásának tulajdonítható. Előjátéka volt ez az 1505-iki rákosi végzéseknek. Az 1500. és 1501-iki országgyüléseken a köznemesség szóvivője és vezére volt. Ő fogalmazta meg azt a királyhoz intézett felterjesztést, melyben a nemesség sérelmeinek tolmácsolása mellett a főrendek bandériumainak kiállításáról, a főpapok dézsmaszedésének törvényszerü gyakorlásáról kérik a királynak erélyes rendelkezését. Politikai sikereinek azonban kétség nélkül egyik legszebbike az 1505-iki rákosi gyülésnek az a hires végzése, a nemzeti királyság visszaállítása tárgyában, mely hosszu ideig megmaradt a rá következő évtizedek politikai villongásaiban az egyik tábor programmjának alapköve s erőssége gyanánt. Semmi sem bizonyítja jobban a köznemesség ragaszkodását V.-hez, mint az a történelemben páratlanul álló eset, hogy a hazának s a köznek tett jó szolgálatai elismeréséül portánkint két dénár nemzeti jutalmat szavazott meg neki az országgyülés. Tagadhatatlan, hogy e tényben benne van már a Szapolyai János hálája is, akinek az ország hangulata s Ulászló betegeskedése sok reményt nyujtottak a királyi trónhoz. Ulászló 1516. elhalálozván, a II. Lajos uralkodása a pártok elkeseredett s áldatlan küzdelmére csititó hatással egyáltalában nem volt. V. az első éveket nagyobbára külföldön tölté el. 1517. királyi személynökké lett s ebben a minőségben kapott különböző diplomáciai megbizásokat az országgyüléstől. A török támadások veszedelme mindegyre fenyegetőbbé vált s V.-t hol Velencében, Rómában és Wormsban, majd Nürnbergben találjuk, amint a török elleni segély kieszközlése érdekében fáradozik. Küldetése sikerrel - rendes szokás szerint - nem járt és midőn az országba visszatért, a közállapotok zürzavarát, az engesztelhetetlen pártküzdelmet fokozott mértékben látta a nemzet kebelén dühöngeni. A pártküzdelmek utolsó fázisa a hatvani 1525 junius 24-iki országgyülésen következik be, holott is V.-t emlékezetes nagy beszéde után, az országgyülés a pillanat hevében Magyarország nádorává megválasztja. S bár magas állását önzetlenül, egyedül hazája és királya érdekében törekedett betölteni, még az oly kedvező auspiciumok, mint VII. Kelemen pápa üdvözlő és szerencsekivánó levele dacára is, kevés időig maradhatott jól megérdemelt dicsőségének delelő pontján. Királya után, az ország első urává s amikép magát nevezé, első szolgájává lőn. Egyszerü köznemes létére megalázta a büszke oligárkiát s ezért a tisztán csak személyi indokokért buknia kellett neki is. E bukással közéleti szereplésének is tulajdonképen vége van. A mohácsi vész alatt egyik felsőmagyarországi várában Dobronyán él visszavonulva. Majd ismét kilép a közélet küzdterére, midőn Szapolyai János királylyá választásában a nemzeti királyságról alkotott ideáljának teljesülését látta. János király kancellárjává, tanácsosává teszi. Megjárja időközben Konstantinápolyt is királya érdekében, sőt még azt a megtiszteltetést is megéri, hogy a király, halála esetére, fia egyik gyámjául őt nevezi ki. Mindamellett politikai fontossága többé nem volt a jelentős tényezők sorában. Birói pályán kezdte közéleti szereplését s ott is fejezte be. Munkája az Opus Tripartitum juris consuetudinarii inclyti regni Hungariae az 1514-iki országgyülésnek lett bemutatva, melynek LXIII. cikkében a mű átvizsgálása is elrendeltetett. Kétszer házasodott. Ismeretlen nevü első feleségétől született Imre nevü fia, kit a besztercebányai 1542. X. t.-c. 5. §-a mint Tolna vármegye főispánját említ. Fiúágon a család Imre fiával Gergelylyel hal ki, akiről annyit tudunk, hogy 1852. Verbőc községére új adományt kér. Leányágon azonban további leszármazók is vannak s Erzsébet leányától, ki Dombay Jánoshoz ment nőül, származik Lorántffy Zsuzsánna fejdelemasszony és állítólag az Aspremont-család. Második feleségétől Herceg Katalintól, kit 70 éves korában vett nőül, nem maradt gyermeke. - V. szobrát a király ajándékából a hires «tiz szobor» közt legközelebb Budapesten fogják felállítani.
