Váltójog,
Váltójog, a váltóra s a váltói jogviszonyokra vonatkozó jogszabályok összessége. V.-ról azonban rendszerint csak akkor beszélünk, ha a V.-i szabályok külön, rendszeres összefoglalásban részesültek. Ma mondhatni minden jogi élettel biró államnak van ily értelemben vett V.-a, és pedig vagy önálló törvény, vagy a kereskedelmi törvény egy része alapján. Tárgyi köre nem mindenütt egyforma, hisz egy V. sem ad önállóan minden jogszabályt, amely váltóügyekre alkalmazást nyer s a jog számos ágában találhatunk szabályt, amely a váltóra kihat. Különbözik a V.-tól a váltóeljárás (l. o.). A V. szakjognak (ius speciale) tekintendő. Hazánkban a V. a magyar korona összes országaira kiterjedőleg tárgya a törvényhozásnak (az eljárás nem).
A váltó eredete a középkorban keresendő; vannak ugyan, kik a váltót már az ókorban létezettnek állítják, de ez nem tekinthető bebizonyítottnak. Legelső biztos tudomásunk csak arról van, hogy a váltót a XIII. sz.-ban Olaszországban már ismerték s használták. Az azonban, hogy melyik váltó volt az eredeti, még mindig vitás; némelyek szerint a saját váltó és pedig a telepített, amely mellé utalványt is adatott, mások szerint az intézvény. A forgatmány, ez egészen bizonyos, jóval későbbi keletü. Eleinte a forgatmány célját, t. i. hogy egy más személy saját jogán, engedmény, vagy meghatalmazás nélkül érvényesíthesse a váltót, az u. n. négyszemélyes váltóval érték el, amelyen a kibocsátó, rendelvényes s intézvényezetten kivül egy praesentans neveztetett, ki a váltót a fizetés helyén bemutatta s a váltói jogokat a maga részére érvényesíthette. A XVI. sz.-ban kezdődött a váltónak rendeletre való kiállítása s átruházása külön átruházó nyilatkozattal, melyből a forgatmány származott. A váltó főleg a középkori nagy vásárokkal kapcsolatban fejlődvén ki, első szabályozásást az olasz városok statutumaiban nyerte; igy az első önálló váltótörvény Bologna városáé 1569-ből, amely éppen ugy mint az 1859-iki genovai statutum V.-i szabályai és az 1670-ből származó antwerpeni váltószabályok a V. kifejlődésére nagy befolyást gyakoroltak, amelyet azonban jelentőségre nézve jóval felülmul az 1673-iki Ordonnance du commerce, amely tudvalevőleg Franciaországban Napoleon törvényhozásáig érvényben volt. Ez, t. i. az 1807. meghozott Code de commerce I. könyv VIII. címe az első modern kodifikáció; tartalmilag majdnem egyező az ordonnance-szal, mégis szabatossága s a Napoleon törvényhozásának többi nagy alkotásával való kapcsolatánál fogva, nemcsak Franciaországnak, hol csekély módosítással mai napig fennáll, hanem számos más országnak sok ideig jogát képezte s képezi részben még ma is. E század közepe felé Németországban, hol addig számos partikuláris jog dívott, az egységes szabályozás iránt erős mozgalom indult meg ugy a jogászok, mint az egyes országok kormányai körében. E mozgalom eredménye volt, hogy a német szövetséges államoknak Poroszország meghivására Lipcsében összeült tanácskozmánya 1847 őszén kidolgozta a német általános váltórendszabályt (Allgemeine Deutsche Wechselordnung). E törvény az újabb törvényozásnak igen kiváló alkotása, amely sokban a Code de commerce hatása alatt áll, de lényegesen tovább vitte a V.-ot és a Codede commerce-szel szemben lényeges haladást jelent. Néhány év mulva a német államok által életbeléptettetett. 1857. a kereskedelmi törvény kidolgozására összeült bizottság több intézkedéssel kiegészítette, amelyek a nürnbergi novellák neve alatt ismeretesek. Ezeket is röviddel azután életbe léptették az államokban. Az északnémet szövetség a váltórendszabályt szövetségi törvénynyé, majd pedig a német birodalom birodalmi törvénynyé emelte. A német törvény, éppen ugy, mint a Code de commerce, hazáján kivül is nagy hatást gyakorolt. Az azóta alkotott jelentősebb V.-ok egytől egyig, kivéve tán az angolt, hatása alatt állanak.
Hazánkban a V. szabályozása iránt a mult században indultak meg a törekvések, azonban sikertelenül; a királyi Kuria kidolgozott ugyan egy rendszeres munkálatot, amelyet az országos küldöttség 1792-95. átdolgozott, de sem ez, sem az 1827. kiküldött országos küldöttség munkálata nem emelkedett törvényerőre. 1839. az országgyülés a váltótörvény s általában a hiteltörvények megalkotására küldöttséget küldött ki, amely munkálatait Wildner Ignác osztrák jogtudós közreműködésével munkálatait csakhamar befejezte, ugy hogy a törvényjavaslat az országgyülés mindkét háza által letárgyaltatván, 1840 márc. 14. szentesítést nyert s mint 1840. XV. t.-c. 1840 jun. lépett életbe. E törvény, kiegészítve az 1844. VI. t.-c. intézkedéseivel (az abszolut idők által okozott megszakítással), 1876-ig volt V.-unk alapja. Erdélyben pedig már a mult században az 1763-iki osztrák váltórendszabály lépett életbe, majd 1850 jan. elsejével az osztrák (német) általános váltórendszabály és az maradt is az új váltótörvény életbelépéséig. Már a hatvanas években különösen a kereskedők sürgették a német váltórendszabály recepcióját, történt is lépés ez irányban, de sikerre e törekvések nem vezettek. 1873. az igazságügyminiszter megbizta Apáthy István egyetemi tanárt, hogy a német váltórendszabály alapul vétele mellett váltótörvénytervezetet dolgozzon ki. Apáthy el is készült javaslatával, amely lényegileg követte a német váltórendszabályt, azonban a rendszer dolgában eltért tőle. A képviselőház, miután jogügyi bizottsága a német váltórendszabály rendszerét helyreállította s egyéb módosítást is tett a javaslaton, elfogadta, majd a főrendiház is, s a törvény 1876 jun. 12. szentesíttetvén, mint 1876. XXVII. t.-c. kihirdettetett és 1877 jan. elsejével életbelépett. E törvény, mely Horvát-Szlavonországra is kiterjed, V.-unknak ma is egyedüli alapja; csak néhány intézkedést tartalmaznak egyéb törvényeink. 119 §-ban szabályozza a V.-ot, és pedig akként, hogy előbb az idegen váltóra vonatkozó szabályokat tárgyalja s azután a saját váltóéit. Bár a tudomány s élet több hiányát mutatták ki, a gyakorlat igényeit annyira kielégíti, hogy vele szemben reformtörekvések sokkal kevésbbé észlelhetők, mint a kereskedelmi jog terén. Megemlítendő még, hogy újabban a külföldi államokban, különösen a jogászkörök, a V . nemzetközi egységesítése felé törekszenek. E törekvések következménye volt az Antwerpenben (1885) és Brüsszelben (1888) megtartott nemzetközi kongresszusok egybehivása, de pozitiv eredményre ez ideig nem vezettek. L. Kereskedelmi jog.
