Tifusz
Tifusz (gör.-lat. typhus), több akut, de egymással nem rokon fertőző betegség neve, melyek heves láztünetek közt folynak le s a pszihikai működést is súlyosan megzavarják, miért idegláznak is neveztetnek. Rendesen három formáját különböztetik meg: a T. abdominalist, T. exanthemicust és a T. recurrenst.
T. abdominalis v. ileo-T., magyarul hagymáz, ferőző betegség, amely az egész földön el van terjedve s néhány év előtt még nálunk is nagy halandóság okozója volt. Oka egy sajátságos bacillus, az Eberth-féle T.-bacillus, amely a hagymázos beteg székében, bélfekélyeiben, lépében s kisebb számmal más szerveiben is feltalálható. Ezen bacillus mesterséges tenyésztő talajon is 30-40 C. főfok mellett igen jól tenyészthető, s kulturáiban jellegzetes magatartása által jól elkülöníthető. Állatokba ojtva azokat megöli, bár a T.-ra az állatok általában nem fogékonyak. A T.-bacillus mérget is termel (typhotoxin) s a hagymáz tüneteinek egy részét ennek lehet betudni. Valószinü, hogy ez a bacillus legtöbbször az ivóvizzel kerül a szervezetbe, csak igen ritkán mutatható ki a közvetetlen fertőzés a hagymázas beteg széke útján; a levegőn keresztül nem jön létre fertőzés. A T.-ra leginkább a 15-40. év körül fogékonyak az emberek s aki egyszer kiállotta e betegséget, az rendszerint nem kapja meg újra. A T. elsődleges megtelepedése a vékonybél alsó részletén van, ahol a nyiroktüszők megduzzadnak, beszűrődnek, majd felületük kifekélyesedik, s hosszabb időn után lassanként beheged, feketés pigmentációt hagyva hátra. Ezen folyamat mintegy 3-4 hétbe telik és ugyanennyi ideig tart a betegség is. További elváltozások vannak a nyirokmirigyekben, amelyek szintén, főleg a hasban, erősen megduzzadnak s beszűrődnek, hasonlóképen a lép, a máj, sőt a vesék is. A T. lefolyása a következő: pár napi általános bágyadtság, fejfájás után kiderül, hogy a beteg esténkint fokozódó, de reggelre sem szünetelő lázban szenved. A testhőmérsék menete egészen jellegzetes, eleinte egyik napról a másikra fokozódó lépcsőzetes emelkedést mutat, mig a második héten eléri tetőpontját 39-41 C° között, ezen marad a harmadik vagy negyedik hétig s akkor ismét lassankint engedve, tetemes napi ingadozásokkal a rendes hőmérséklet alá száll. Nem is tekinthető a hagymázas beteg teljesen láztalannak mindaddig, mig hőmérséklete az esteli órákban is 37 C° alatt nem marad (l. a Láz 2. ábráját). A lázon kivül még észleljük a levegőutak hurutját, kimutathatjuk a lép duzzanatát, a belek puffadtságát, időnkint hasmenést, amely rizsléhez hasonlít, leülepítve kétrétegü, a felső hígabb, az alsó pelyhes. A betegek hasán, néha mellén is elszórt apró pirosas foltocskák támadnak; néha a betegek eszmélete is homályossá válik, deliriumba esnek. A test hőmérsékével arányban változik a betegek közérzete is: Eleinte csak kevés betegségi érzet kiséri a T.-t s elég gyakran a betegek az első héten át dolgaik után járnak, később az általános gyöngeség s a magas hőmérsék igen előveszik a beteget; főleg régebben a hagymázas betegek nagy része a betegség tetőpontján önkivületben volt s legsúlyosabb beteg benyomását keltette. Innen ered is ezen betegség elnevezése: T. a. m. homályos, zavart elmeállapot. Mai nap már ritkán látjuk ezen alakot, a T. szelidebbé vált. Súlyos szövődését alkotja a T.-nak a bélvérzés, a bélátfúródás és következménye az általános hashártyagyuladás. Az utóbbi csaknem minden halálos végü, a bélvérzés ellenben gyakran meggyógyul. A T. felismerésére leginkább a lázmenet megfigyelése vezet, de hozzá járul ehhez még újabban a Widal-féle reakció, amelylyel egyetlen csepp vérből meg lehet állapítani a T.-t, sőt még akkor is, ha az több hónappal előbb folyt le. Ezen kémlés kivitele akként történik, hogy a vér kis részletét friss T.-bacilluskulturával keverjük; ha a vér hagymázas betegé volt, ugy a T.-bacillusai csoportokba összeállanak és mozgékonyságukat elvesztik. Ezen kémlés csak a megbetegedés legelső napjain nem sikerül, később igen biztos eredményt ad. A T. rendes lefolyása mellett 3-4 hétig tart, de elhúzódik 6-8 hétre is, főleg ha, ami nem ritka, recidivák támadnak. Mig régebben 20% halálozás volt az általános, addig most alig 2-3%. A T. gyógyítási módjai közül a legelső időben nagyobb kalomel-adag látszik legalkalmasabbnak, mivel ezen szerrel sokszor megakaszthatjuk a hagymázas tünetcsoportot. Ha azonban egyszeri kisérlet nem vezetett célhoz, ugy a rendes kezelés indítandó meg, első sorban az étrend igen szigoru szabályozása, leghelyesebben csak tejre szorítása s főleg kenyérféléket a betegnek még a baj teljes lefolyása után is hosszu időn át nem szabad enni. Egy falat kenyér a legtöbb recidiva oka. Tanácsos a gyengébb szervezetü betegnek cognacot, bort is adni. Ezenkivül a lázellenes eljárás igen fontos, e célra némelyek a hidegvizes fürdőket, mások a lázcsillapító szereket: antipirin, fenacetin stb. tartják alkalmasabbnak. A beteg tisztántartása, a szoba kellő szellőztetése, az ágy rendes megvetése igen lényeges tényezők. A T. után gyakran kimegy a betegek haja, az azonban rendszerint csakhamar újból megnő.
T. exanthematicus (kiütéses hagymáz), igen kifejezetten ragadós betegség, súlyos általános tünetekkel s a bőrön kiterjedt kiütésekkel. A franciák T. alatt mindig ezen kóralakot értik, mig a T. abdominalist fievre typhoide névvel jelzik. A T. hajdanta pusztító epidémia volt Európában, gyakran nyomon követve háborukat (innen éh-T.-nak is mondják), de újabban állandóan csak Oroszországban fordul már elő, azonban itt-ott még felütik fejöket kisebb endémiák. Ugy látszik, hogy csak a betegekkel vagy ágynemüjökkel, ruházatukkal való közvetetlen érintkezés alapján jöhet létre a fertőzés; egyszerüen a levegőn át nem. Az éhinség, a háboru nem közvetetlen oka a T.-nak, csupán nagy mértékben előmozdítja annak elterjedését. Gyakoriak a téli epidémiák. Kórokozó mikrobája még ismeretlen, valószinüleg a hevenyés kiütések még szintén ismeretlen csoportjából való. A kiütéses hagymázban meghaltakon nem találunk jellegzetes elváltozásokat, csupán némi bővérüséget az agyvelőben, a tüdőkben. E bántalom a fertőzés után 5-20 nap alatt tör ki, átlag 14 nap a lappangási időszak, de néha csaknem azonnal az érintkezés után beállanak a betegség első jelei. Hirtelen keletkezik rázóhideggel, általános rosszulléttel, végtagfájdalmakkal, szédüléssel, fejfájással, étvágytalansággal. A beteg arca duzzadt, kékes-vörös, szemhéjai kissé megdagadtak, fülzúgás, nagyfoku gyöngeség, sőt már korán eszméletzavar is társulnak csakhamar a kórképhez. A betegség 4-7. napja között eleinte a hason, majd az egész törzsökön és a végtagokon kis, kerek, némileg kiemelkedő piros foltok támadnak, amelyek később sötét-vörös szinüekké válnak s csak igen lassan mulnak el. Az első hét végén többnyire súlyos öntudatzavar, delirium mutatkozik s ez pár nap mulva tompa elkábulásba megy át. Ha a bántalom gyógyulással végződik, ugy a 14. nap után többnyire gyorsan változik meg a helyzet. A hőemelkedés rendszerint már elejétől fogva 40 C° körül van és ezen magas hőmérsék csak a 10-12. napon kezd alászállni s nehány nap alatt eléri a rendes hőfokot. Többnyire székrekedés van jelen. A halálos kimenet igen gyakran már a 2-3. napon bekövetkezik, de néha csak a 10-12-iken. A halálozási százalék a különböző epidémiákban igen eltérő, mig régebben 33, sőt több százalék meghalt, addig az újabb észleletekben csak 10-20% halálozás fordul elő.
A T. recurrenst l. Visszatérő láz.
