Szirakuza
Szirakuza (Syracusae), 1. tartomány Szicilia szigetén, Catania, Caltanisetta, a Földközi- és Jóni-tenger között, 3729 km2 területtel, (1881) 341,530, az 1893-iki becslés szerint 406,652 lak. A szabálytalan trapezalaku tartományt nagyobbára mészkőhegyek takarják, ÉNy-i határán emelkedik a Lauro-hegy (985 m.), Sz. legmagasabb hegycsúcsa. Folyói, amelyek azonban nyáron nagyobbára kiszáradnak: a Dirillo, Ermineo, Magro de Scicli, Tellaro, Cassibile, Anapo, Fiume Grande és a San Leonardo. Tava a Lentini (11 km2 ter.). A partokon csak a Jóni-tenger felől van két biztos kikötője (Agosta és Sz.). A föld termékeny; szolgáltat gabonát, főképen búzát, bort, olajat és déli gyümölcsöket. Fontos a juhtenyésztés és a halászat is. Járásai: Sz., Noto és Modica.
2. Sz., az ugyanily nevü tartomány és járás székhelye, 53 km.-nyire Cataniától, a Jóni-tenger egy kis szigetén, amelyet híd köt össze Sziciliával, vasút mellett, (1881) 23,507, az 1892-iki becslés szerint 28,000 lak., a Plemmiro és Massa Oliveri fokok közt fekvő, teljesen biztos kikötővel, amely 232 ha.-nyi területet foglal el és egy kisebb kikötővel (Porto piccolo), amely Thukydides szerint az antik Syracusae arzenálja volt, de most egészen el van hagyatva. Az évi hajóforgalom közel 3000 hajó több mint 400,000 t. tartalommal. A bevitel fő cikkei: fa, gabona, acél, vas, petroleum, a kivitelé: bor, déli gyümölcsök, oliva-olaj, sajt. A szűk utcákból álló város kiválóbb épületei: a székesegyház az antik hires Minerva-templom helyén; a régészeti muzeum, amelyet 1886. alapítottak s amelynek legnagyobb kincse a Venus Callipyge és egy V. sz.-beli keresztény szarkofág. Kiváló érdekessége még a városnak a katakombái és az Arethusa-forrás, vagy mint a nép nevezi: a Parucca, amelynek vize a sziciliai hegyekből a tenger alatt jut a városba, de újabban egy földrengés következtében sós ízüvé lett.
Az ókorban az egész város alakja fekvő egyenszáru háromszög, melynek csúcspontja nyugatnak esik, alapvonala pedig délnek egy kis szigetben folytatódik. E kis sziget (Ortigia), melyen Sz. legrégibb telepe létesült, elválasztotta a kisebb (északi) és a nagy (déli) kikötőt. Minden későbbi terjeszkedés innen indult ki, első sorban a tenger mentén haladó Achradina városrész. Benne feküdtek a hires latomiák (kőbányák), egyebek közt az is, melyet az utókor Dionysios fülének nevez. Északon a Tyche istenasszonyról elnevezett Tycha, délen Neapolisz (újváros) feküdt Achradina mellett. A terület többi részét a felsőváros (Epipolai) egészíti ki, az egészet pedig Dionysios hatalmas kőfalai környékezik. Az erődítések rendszerén túlemelkedik a fentemlített egyenszáru háromszög csúcspontját alkotó fellegvár (Euryalos). Az ásatások, melyekben az érdem oroszlánrésze Cavallarit, Szicilia Schliemannját illeti meg, azonkivül, hogy a fentebb leirt alaprajzot eredményezték, még azzal a meglepő dologgal is megismertették az utókort, hogy az óriás városban, melynek kerülete 180 stádium (34 km.), lakosainak száma néha egy millió is volt, nagy darab mívelésre szánt föld is volt, ami érthetővé teszi a hosszan tartó ostromokat, miket győztesen kiállott. Középületek is nem csekély számban vannak már feltárva.
Története azokkal a küzdelmekkel kezdődik, melyeket a gamórok, a város dór alapítói és urai folytattak a leigázott őslakókkal, akik a szikelioták törzséhez tartoztak, egyúttal pedig a bevándorolt görögökkel, akik a kormányzásban semmi részt nem vettek, de mint község (demosz) hova-tovább többségre jutottak. A Kr. e. V. sz. kezdetén a gamórokat kiűzték, mire ezek Gelonhoz fordultak segélyért, aki ugyan visszahozta őket, egyúttal azonban eszközül használta fel egy tirannis alapítására. Ez az állam csakhamar vezérszerepre emelkedett a sziciliai államok sorában, megverte Karthagót és a viszonyok sem Gelon testvére Hiero, sem Thrasybulus alatt nem változtak, kivéve, hogy az utóbbit 466. zsarnoksága miatt elűzték és a tirannis helyébe a demokrácia lépett. Belső pártharcok dacára Sz. kifelé virágzó és hatalmas maradt. 451. a benszülöttek Duketius vezérlete alatt felkelést intéztek a görögök ellen, de vereséget szenvedtek; az egyes sziciliai városok viszályaiban. Sz. lett a döntő biró. De midőn 416. Segesta és Selinus viszályában Sz. az utóbbi mellett foglalt állást, amaz viszont Athénhez fordult segélyért, amit Alkibiades sürgetésére meg is kapott. Ez az athéni expedició, habár Sz. falai alatt megsemmisült (l. Görögország történetének a peloponnezusi háborura vonatkozó fejezetét), a város belügyeiben mégis nagy fordulatot okozott. A Diokles vezetése alatt álló néppárt legyőzte a nemeseket és teljesen demokráciát honosított meg, mely Diokles haláláig rendületlenül megállott s azután oly keményen védekezett, hogy kicsibe mult, mikép a belső zavarok idején Karthago el nem foglalta. Akkor lépett fel idősb Dionysios, kinek erőszakos, de egyúttal erőteljes kezében Sz. nemcsak Karthagóval tudott megmérkőzni, hanem még az alsóitáliai görögöket és etruszk kalózokat is megfékezte. Fiát ifj. Dionysiost kegyetlenségei miatt elűzték, mikor pedig visszatért, 344. korintusi Timoleon vezetése alatt lemondásra kényszerítették. Timoleon a karthagóiakkal ugy egyezett meg, hogy átengedte nekik azt a területet, melyet Szicilia nyugati részében már is elfoglaltak; a görög városok irannusait pedig elűzvén, Sz. vezetése alatt egy nagy szimmachiát létesített, melynek tagjai mind elfogadták a demokráciát. Timoleon 337. meghalt és Sz. ismét a pártok villongásainak volt kiszolgáltatva, melyeket csak Agathokles, majd II. Hiero tevékeny és hatalmas kormánya szüntetett meg egy időre. Amaz a félelmetes Karthagót saját fészkében kereste fel és támadta meg, emez bölcs előrelátással biztosította magának Róma barátságát. Nem igy tett unokája Hieronymos, aki a második pún háboruban nyilt szövetségre lépett Karthagóval. Ez a magatartás hozta Sz.-ra a végveszélyt, Marcellus vaskezét, aki ellen hasztalan működött Archimedes génieje. 212 aug. Sz. lángba borult, műkincsei elpusztultak, virágzó területe elnéptelenedett, ugy hogy az a római gyarmat, melyet Augusztus császár a pompás kikötő érdekében odaparancsolt, jóformán csak Ortigia szigetére szorítkozott.
