Selyem
Selyem (l. a mellékelt képet), a Bombix-családhoz tartozó éjjeli lepkék hernyóinak mirigyváladéka (l. Selyemhernyó és Selyemenyv). A legszebb selymet a Bombix mori nevü selymér adja s ezt röviden S.-nek nevezzük, mig a többi selymérek mirigyváladékát jelzővel látjuk el. Ez utóbbiak közül a kereskedelemben nagy mértékben a tussak-S. fordul elő, amely a Bombix
1. ábra. Selyemlefejtő.
selence és Bombix mylitta selymértől ered. Ez durvább tapintatu, egyenlőtlen vastagságu s nyers állapotban szürkés, sőt barnás-szürke szinü. A természetes selymen kivül használatos a mesterséges S. is, amely kollodiumból a következő módon készül: A tiszta pamutot vagy másnemü cellulózát kénsav és salétromsavból álló fürdőben kezelik, hogy nitrocellulózává alakuljon át, s ezt, miután kimosták és szárították, 38 rész éter és 42 rész alkoholból álló keverékben oldják. Az oldatot, melyet kollodiumnak neveznek, vékony nyilásu üvegcsövön át 8-10 légköri nyomással sajtolják ki. Az üvegcső szája vizbe mélyed s igy a kisajtolt kollodium vizzel érintkezvén, azonnal megdermed s folytonos szálat ád. Ezt a szálat 30 °C. hőfoknál szárítják és felmotolálják. Az ily képen nyert termény még nagyon gyulékony, ezért még hígított salétromsavban áztatják, miáltal gyulékonyságát veszti. A salétromsavfürdő kezdeti hőfokát 35 °C.-ra veszik s fokozatosan 25 °C.-ra hűtik. Ezután a szálakat mossák és festik s igy szövésre alkalmassá teszik. A mesterséges S. fénye és lágysága a S.-vel azonos, azonban csekélyebb szivósságu s ezért rendszerint vetülékfonalként alkalmazzák.
A selyem lefejtése
(filanda-filature), helytelenül S.-fonás, a S.-szálnak a gubóról való lemtollálásában áll. A gubón ugyanis, ha a felső rendszertelen szálakat tekintetbe nem vesszük, a S.-szál mintegy 500 m. hosszban szabályosan van elrendezve és csak kevés gummiszerü anyaggal van lekötve; ezt fejtik le, hogy a szálselymet illetőleg nyers selymet nyerjék. A gubónak többi része oly sok gummit (sericint) tartalmaz, hogy hártyát alkot; ezt, valamint a gubót burkoló rendszertelen szálakat a fésüs S.-gyártáshoz felhasználják és floret-S.-nek nevezik. A gubókat a szál lefejtése előtt nagyság szerint osztályozzák, mert csak az egyenlő nagyságu gubóknak van egyenlő finomságu szála, ezenkivül a foltos gubókat is külön választják, mert az ilyenek szála már nem folytonos. Ezen osztályozást megelőzőleg azonban még a gubókban levő bábokat fullasztják, nehogy a lepke kikeljen, mert akkor a szál folytonossága megszünik s igy le nem fejthető. Az olyan gubókat, melyekből a lepkék kikeltek, átrágottaknak nevezik és csak floret-S.-gyártáshoz használhatják. Fullasztás céljából a gubókat 12 órán át 70-80 C. foku levegőben tartják vagy pedig 10 percig 80 C. foku gőzben. A fullasztott és osztályozott gubók lefejtését a melléklet 1. ábrája szerinti gépen végzik. Az ábrán két medence látszik, amelyekben 80 °C. viz van. Az egyikben áztatják a gubókat, hogy a gummi oldódjék s e közben seprővel simogatják, hogy szabaddá váló szálvégek a seprőre akadjanak. A másik medencébe a szabadított szálvégü gubókból két csoportot helyeznek el. Egy-egy csoportban 3-9 gubó van, melyek szálait egy szállá egyesítik s ezt nyers S.-nek vagy gregenek nevezik. Hogy az egyesített 3-9 gubószál jól összetapadjon és szép szálat adjon, a két csoportból alkotott szálakat egymást körülfonva vezetik egy darabon, mint ez az 1. ábra B jelü helyén látszik, ezután a szálakat motollához vezetik (C), hogy matringalakot nyerjenek.
778,0.0152778,0.0152778,0.0152778,0,0,0,DC,0.0291667,0.0291667,0.0291667,0.0291667,0,0,0,DC>
2. ábra. Selyemorsó.
A selyem kereskedelmi súlyának megállaptása.
A S. nagy mértékben vizszivó s mert ára igen magas, ugy az adás-vevésnél fontos szerepet játszik viztartalma. Szabványként 10%-os viztartalmat vesznek. Ha a selyem viztartalma ennél több v. kevesebb, akkor a többletet levonják, illetőleg kiegészítik 10%-ra. Az ilykép helyesbített súly a S. kereskedelmi súlya. A viztartalom megállapítása céljából az eladandó S.-ből közel 1/2 kg. súlyu mintát vesznek, 110 C. hőfok mellett 3-4 óráig szárítják; a szárítás előtti és a szárítás utáni súlyából kiszámítják a viztartalmát. Ezen műveletet külön e célra berendezett és hatósági jelleggel felruházott intézetek (kondicionáló hivatalok) végzik.
A szál-selyem sodrása (moulinage).
A greget és a nyers selymet szövésre ritkábban használják, mert nem ad eléggé tartós és tömött szövetet. Szövésre leggyakrabban sodrott szálselymet használnak, amelyet ha erősebben van sodorva, láncfonálnak (organzin), ha kevésbbé, vetülékfonálnak (tráma) nevezik. A trama készítése következőképen történik. A greget előbb hengeresen csévélik, azután pedig tisztítás céljából posztólapok között átvezetik egy másik csévére. A tisztított szálakból kettőt egyesítenek s igy csévélik fel. E csévét a melléklet 2. ábráján látható S.-orsóra teszik, ahol a cséve az orsóval együtt forog. Az orsó felső végén levő S-alaku szárny pedig, amelyen át az egyesített szál a felső e csévéhez jut, lazán van reá helyezve. Ezen elrendezés folytán az orsó sodorja az egyesített szálat, az e cséve pedig a megsodrott selymet továbbítja. Az orsó forgásszámának változtatásával s az e cséve kerületi sebességének módosításával változtatják a hosszegységre eső sodratok számát. A trámának méterenként 120-130 sodratot adnak. A megsodrott trámát matringolják s mint ilyen már kereskedelmi cikket alkot.
3. ábra. Szakálképező farkas keresztmetszetben.
Az organzin készítésénél a greget ugyanolyan módon motolálják és tisztítják, a S.-orsóra azonban egy szálával csévélve kerül. Első ízben bal irányban méterenként 300 sodrattal látják el, ezután ezt a szálat újból az orsóra helyezik s ismét bal irányban sodorják ismét 300 sodrattal méterenként. Az ily módon erősen megsodrott szálakból kettőt egyesítve, megint S.-orsóra helyezik, de ekkor már jobb irányban sodorják méterenként 300-400 sodrattal. Az organzint mielőtt matringolják, kissé gőzölik, hogy sodratát megtartsa. A kevsébbé egyenletes gregeből varróselymet vagy himzőselymet készítenek. E célra a szárnyas orsót (waterorsót) használják l. fonás). A leggyakoribb (bécsi) varró-S. kétrétü, egy-egy rét 4-5 gregeszálból áll és ez bal irányban van sodorva, a két rég pedig egymással jobb irányban van cérnázva.
A selyem finomsági száma.
A szál-S. finomsági számának meghatározásánál a hosszegység súlyát veszik figyelembe, holott más anyagoknál a súlyegységre eső hosszt. A leggyakrabban használatos számozások a következők: a lyoni számozás, amelynél 
, ahol 1 grain = 0,0331 gr.; ennél a matringban levő szál hossza 500 m. A torinói számozás, amelynél 
; ennél a súlyegység a fél gr., a matringszál hossza 450 méter. Az internationális számozás, melynél 
; ennél a súlyegység a tizedgramm, a matringszál hossza 1000 m.
, ahol 1 grain = 0,0331 gr.; ennél a matringban levő szál hossza 500 m. A torinói számozás, amelynél ; ennél a súlyegység a fél gr., a matringszál hossza 450 méter. Az internationális számozás, melynél ; ennél a súlyegység a tizedgramm, a matringszál hossza 1000 m.
A selyem hámtalanítása.
A nyers S. (écru) fénytelen, ha azonban erről a gummiszerü anyagot eltávolítják, fényes és lágy tapintatuvá válik, s ekkor ezt hámtalanítottnak (cuite) mondják). A hámtalanításnál átlag 30%-ot veszít a S. súlyából s eljárása a következő: az organzint vagy trámát 90 °C. foku szappanfürdőben, pálcákra akasztva 1/2 óráig kezelik, azután pedig spárgából készült ritka szövésü zsákba teszik, és 1-2 óráig szappanfürdőben főzik és langyos vizben öblítik. Sokszor a S. jellemző fényét kevésbbé kedvelik s ilyenkor a hámtalanítást csak félig végzik el, illetőleg a szappanlében való főzést elhagyják. Az ilyen S. lágy lesz ugyan, de bágyadt fényű (micuite). A hámtalanításnál előállott súlyveszteség pótlásául a S.-et mesterségesen súlyosbítják, s ezt főleg a sötét szineknél, de leginkább a fekete szinnél oly nagy mértékben végzik, hogy a súlynövelés a S. súlyának 100-300%-át is teszi. Az ily súlyosbított (chargé) S. igen fénytelen és csekély tartósságu, mégis sokszor divatos.
4. ábra. Szakálképező farkas alaprajzban.
Fésűs-Selyem
(floret vagy chappe). A penészfoltos és átrágott gubók, valamint a S. lefejtésénél s fonásánál előállott öszes hulladék teszi a fésüs-S. nyers anyagát. Hogy a S.-hulladék szálai szabaddá és rendezhetővé váljanak, a gummiszerü kötőanyagtól szabadítandók meg. E célt legegyszerübben lassu rothasztással érik el. A hulladék-S.-et vermekbe, avagy nagyobb kádakba helyezik, langyos vizzel leöntik s ezután gőzbevezetéssel a hőfokot 60-70 °C-ra emelik. E hőfoknál csakhamar előáll az erjedés. Két napi hathatós erjesztés után csökkentik a hőfokot s ezzel az erjesztést lassítják. Időszakonként próbát vesznek ki, hogy meggyőződjenek róla, vajjon a gummiszerü anyag teljesen fel van-e már oldva vagy sem. A rothasztás után hathatós mosásnak vetik alá az anyagot, még pedig először meleg szappanlében, azután pedig meleg vizben s végre kiszárítják. A kiszáradt anyagot szappanlével permetezik s ezután a gubók szétbontását a szövegábrán jelzett géppel végzik. Enneél a széttépendő anyagot a lassan forgó b etetőhenger s c köpeny fogva tartja, a d fődob pedig farkas módjára bontja. A még fel nem bontott részeket az f a kártoló gép módjára lazítja. A felbontott és lazított szálak a d fődob tűi közé illeszkednek, ahonnan időszakonként, vagyis ha a tűk már teljesen megteltek, kézzel, vagy az o és i hengerpárral szedik le. A bontott anyag ezután a melléklet 3. és 4. ábráján előtüntetett szakállképző farkasra jön. Ezen gép fődobján (a) a tű s lécek nagy közökben vannak elhelyezve. A c, d, r és f etetőkészülék az anyagot erősen tartja, az a dob tűs lécei belekapnak az anyagba s magukkal ragadják. Ha a fődob megtelt, megállítják a gépet és minden tűsor mentiben elszakítják a bundát. A bunda apróbb részeit szakállnak nevezik. A szakáll különböző hosszaságu szálakból áll. A rövid szálakat rendszerint fésüléssel szokás eltávolítani, de hogy a szakáll fésülhető legyen, csapdába fogják, ugy amint ez a melléklet 5. és 6. ábrája mutatja. A csapdákba fogott szakállakat a
5. ábra. A szakál befogása.
melléklet 7. ábráján látható gépen fésülik. Ennél a gépnél a csapdákat az a asztalra erősítik, amely lassan vezeti a fésülendő anyagot tűs lécekkel borított fésülőhengerek alá. Ilykép a szakáll szabad végét fésülik ki; ezután a kifésült részét fogják csapdába, s ezt erősítik a fésülőgép asztalára és az előbb fogva tartott részét fésülik. A kifésült szakállak további feldolgozása azonos a gerebenezett len, illetőleg a fésült gyapju feldolgozásával. Első sorban szalaggá egyesítik a szakállakat, ezután nyujtógépen többszörösen egyesítik és nyujtják. A nyujtógépek részint tűs-lécesek, részint tűs-hengeresek (l. Fésüs-gyapjúfonás). Nyujtás után néhányszor a Fleyer-rendszerü előfonógépeken kezelik (l. Pamut), s végre szelfaktoron v. gyűrüs orsóju fonógépen megfonják (l. Fonás). A fésülésnél nyert kócot újból szakállképző farkason kezelik, s ilyképen nyert kurtább szakállakat hasonló rendszerü, de kisebb méretü gépeken fésülik. A fésült szakállak feldolgozása az előbbi módon történik. A fésüs S.-fonalakat floret- és chappe-fonalaknak nevezik. Ezeket leginkább cérnára használják s hogy simábbak legyenek, perzselni is szokás őket.
Gubóbontó-gép.
S.-szövés. S.-nél a kötések összes válfaja alkalmazást nyer, nevezetesen az alapkötések és a mintás, ábrás kötések. Legnagyobb mértékben alkamazzák a vászonkötést, amelyet S.-nél tafota-kötésnek is neveznek. Ezen kötéssel készült áruk igen változatos elnevezést nyernek. A könynyü és ritka szövésüt béléstafotának, a tömöttebbet ruhatafotának (marcellin), s ha igen fényes a selyem, lustoinnek mondják. Oly esetben, amidőn a vetéshez többszörös fonalat használnak, vagyis a szélességirányban bordás a szövet, grosnak (gros de Nayle, gros de Luise stb.), mig ha a láncfonalat veszik többszörösen, tehát hosszirányban bordás a szövet, turquoisenak mondják, a bodros felültetüt pedig kreppnek. A sávoly kötés csekélyebb mértékben lel alkalmazást, s leginkább bélésnek való áruknál használják. A három fonalas sávolyt croisénak, a négy fonalas kettős sávolyt batáviának, a fél-S. sávolyt (pamutvetüléküt) sergnek mondják. A fénylő kötés leginkább pamutvetéssel készül; a hét fonalast satin merveilleuxnek, a nyolcfonalast satin- v. atlasnak nevezik. A mintás kötéseknek minden faja szokásos, s ezek elnevezése igen változó; használják a nyüstös mintát, a damaszk, jaquard mintázást, továbbá a brochirozott és a lancirozott mintákat. S-ből igen sok láncbársony készül részint egyszerü, részint mintázott alakban, és v. metszett v. hurkos kivitelben. Használatos végre a gaze nevü fonatos kötés is. A mintás árukat, a bársony- és gazeszöveteket rendszerint kézzel szövik, sőt a tömöttebb vászon és sávolykötésü szöveteket is. A szövőgépeket csak ritka szövésü és kevésbbé jó minőségü áruknál alkalmazzák. A S.-szövetek csinozását lásd Csinozás alatt.
6. ábra. A befogott szakál.
A Selyem fehérítése.
A selmyet a kénes kamrában fehérítik, ha mint tiszta fehér selymet adják el, v. ha világos szinüre akarják megfesteni. A souple-S. olyan S., melyről a S.-enyvnek csak egy részét oldották le. A souple-selymet következőleg készítik: a selymet előbb igen gyenge szappanoldattal melegítik, azután híg királyvizzel fehérítik, kénezik, igen híg borkőoldattal forralják (assouplissage) s vizzel mossák. A vad-selymet (p. tussah-helymet) hidrogénszuperoxiddal fehérítik. - L. még Leforrázott selyem.
Festése.
A selmyet túlnyomóan kátrányfestékekkel, minden előleges pácolás nélkül festik, azonban bizonyos segédanyagokat adnak a festékesbe. A S.-nek a megfestéséhez csak kevés gép kell. A természetes festőanyagok közül a következőket használják a S.-festészetben: az orseillet, az orleánt, a kurkumát, katechut és a kékfát. Ez utóbbi kettő nagy szerepet játszik a fekete S. előállításában. Az eljárás a következő: A selymet kifőzik és hidegen pácolják; a pác áll bázikus kénsavas és faecetsavas vas keverékéből; a pácolt selymet kifestik olyan kékfaoldatban, melyhez még kevés sárgafa kivonatát is tettek; a festett selymet szappant tartalmazó kékfafürdőbe teszik s végül olajjal aviválják. Hogy a S. festés után súlyos legyen, többször egymásután felváltva majd hidegen, majd melegen bázikus ferriszulfátoldatokban, sósavtól savas ferrociankáliumoldatokban és katechuoldatokban kezelik, melyek néha ónkloridot is tartalmaznak. A kifestés kékfakivonatban történik. Az ily módon készített fekete S. igen súlyos és térfogata is nagy, tartóssága azonban csekély. A S.-nek kátrányfestékkel való megfestése többnyire igen egyszerü, mivel a S. a legtöbb kátrányfestéket igen könnyen felveszi. A selymet langyos melegen, igen gyakran kénsav v. ecetsav által savas oldatban, szappanfürdőben v. gyengén megsavanyított szappanfürdőben festik. Előnyösen felhasználhatják itt azt a szappanoldatot, melyet a nyers S. kifőzésénél nyernek s mely a S. enyvét (a szericint) tartalmazza (szericinszappan). A festett selymet rendszerint csinozzák. A selymen látszanak legjobban a kátrányfestékek kiváló tulajdonságai, t. i. szinpompa, esetleg a fluoreszcencia (p. az eozineknél) stb.
7. ábra. Selyemfésülő gép.
A S.-iparban legeül áll Franciaország (l. o., VII. kötet 530. old.). Nagy-Britannia 1894. közel 2 millió kg. nyers selymet vitt be. 1890. fennállott: 623 gyár 11 464 mekanikus szövőszékkel. A bevitel felülmulja a kivitelt. Olaszországban (l. o., XIII. köt. 385. old) a S. -hernyótenyésztés 585 000, a gyártás 172 356 embert foglalkoztat. A nyers S.-termelés a petebetegség miatt csökkent, az utóbbi évekből vett tiz évi átlag 3,13 millió kg. 1890-ben 5246 község foglalkozott S.-iparral, és pedig 1 534 849 orsóval. Svájc átlag 2,6 millió kg. nyers selymet visz be és 120 millió frank értékü S.-gyártmányt visz ki. 1892. működésben volt 4300 mekanikus szövőszék, 700 kézi Jaquard- és csekély számu bársonyszövőszék. Az orsók száma a 25 szövődében 85 342-re rúg. Németországban Krefeld a S.-ipar középpontja. A behozatal 1891-ben 32,4, a kivitel pedig 1891-ben 128,9, sőt 1890-ben 166,3 millió márkára rúgott. Ausztriában, l. az egyes tartományoknak ipari kimutatását. Magyaroszágon, l. a. Selyemhernyó cikket. Észak-Amerikában 1890. 472 gyár állott fenn, 51 millió dollár befektetéssel és 50 913 munkással, 1 254 798 orsóval és 22 569 szövőszékkel 50,9 millió dollár értékü selymet dolgoztak fel 87,3 millió értékü S.-portékává.
S. (sericum) a botanikában, l. Növényselyem. - S. a halászatban, a kötésnek használt gyékény finom háncsa; a Balaton mentén pedig az eresztő háló tulajdonképeni hálója.
