Repce
Repce (növ., R.-káposzta, kél-R., bánáti R.), a Brassica Napus L. nevü keresztes virágu fű. Szára 0,75-1,25 m. magas, levelével együtt deres-zöld. Alsóbb levele félbeszárnyalt, a felsőbb hosszukás, az alja szivforma és szárölelő. Virágfürtje már virágzáskor megnyulik, virága nagyobb mint a hasonló Br. rapáé vagyis kerekrépáé. Becője szétálló, magva barna, gödrösen pontozott. D.-Európából ered. Rendesen két fajtáját termesztik. Az egyiket olajáért s ez a var. oleifera DC., a másikat répaforma száraljáért és gyökeréért, ez a karórépa. Az olajtermő R.-nek ismét két fajtája van, t. i. a nyári R. (varietas annua Koch), melyet tavaszszal vetnek, meg a téli R. (var. hiemalis Döll.). Emezt gyakrabban termesztik s őszkor vetik. A nyári R.-t, melynek francia colsat v. colza neve a német Kohlsaatból ered, inkább a francia meg a belga termeszti, de a termése bizonytalanabb mint az őszön vetetté. V. ö. Karórépa és Kerekrépa.
A R. termelhető általán véve mindenütt, ahzol a búza jól díszlik. Legjobban megterem a mély rétegü, humuszos, meszes iszaptalajon, de sikerrel termelhető a középkötött s kötött talajokban, ha azok elég mélyek és nem hidegek. Miután jól elkészített talajt kiván s mert már augusztus közepén vetendő előveteménye csak korán lekerülő növény lehet, zabos bükköny, őszi keverék, egyszer megkaszált lóhere v. lucerna, legjobb azonban ugarba vetni. Nálunk gabona után is vetik helyenként, de ez esetben termése nagyon bizonytalan, mert a talajt nem lehet alája kellőleg elkészíteni. A R. alá a talajt legalább háromszor kell megszántani; tarlószántás, keverés és vetőszántás. Az ugart a szokásos műdon kell elkészíteni. Az istállótrágyát nemcsak megtűri, de meg is hálálja, egyike azon növényeknek, amelyek igen sok trágyát megbirnak. A mesterséges trágyafélék közül a foszfor- és a nitrogéntrágyák jöhetnek figyelembe, első sorban a szuperfoszfát és a chilisalétrom. Az emberi ürülék, a komposzt szintén jó trágya alája. Nálunk a gazdák azt tartják, hogy a R.-t Szt.-István-napig el kell vetni; előfordul ugyan, hogy a szeptemberben vetett R. is sikerül, de legbiztosabb mégis, ha augusztus közepe táján vetik. Vetik szórva és sorba. Az utóbbi esetben szűk (20-25) vagy széles (45-60 cm.) sorokba a szerint, amint csak fogasolják vagy kapálják. Vetőmagul legjobb a behordáskor a ponyvára kihulló magot, mely a legszebb, legsúlyosabb, felhasználni. A vetőmag mennyisége kataszt. holdankint 6-18 liter (4,5-12 kg.). A széles sorokba vetett R.-t még őszszel megkapálják és feltöltik, a szórva vetettet megfogasolják. A káposzta-R. érése május hó második v. junius hó első felében szokott bekövetkezni. Az aratás legmegfelelőbb időpontját nehéz eltalálni, mert ha korán aratják, apró szemü, vörhenyeges szinü lesz, könnyen megdohosodik; a késői aratáskor pedig a java magja kipereg. Az érés jelei a becőknek megsárgulása és a bennök levő mag barnulása. A learatott R.-t kévékbe kötik, vagy vontatókba rakják s utóérni hagyják. A behordáshoz nagy alacsony szekereket használnak, melyre a vontatókat két alájuk dugott rúddal reá emelik, vagy közönséges szekereken hordják be, ekkor azonban ponyvákat kell a szekerek aljába tenni. A R. kicséplése igen könnyen megy. A káposzta-R. középtermése 6-9 q-ra tehető, jó termésben 12-15 q-t is ad. Hl.-súlya 67-74 kg., olajtartalma 40-50%. A szalmája igen alárendelt minőségü alom. A R.-ben sok kárt tehet a téli hideg, ha nem takarja hó, mert akkor könnyen kifagy, az erős hótakaró alatt pedig kipállhat.
Betegségei: 1. Fekete kórság. A zöld leveleken, szárakon és becőkön fekete, gyapjas csomók v. sávok keletkeznek, amelyek alatt és környékén a szövetek elszáradnak. Különösen a magban tesz kárt, mert a megtámadott becők fejlődésükben visszamaradnak, kényszeredetten érnek meg s idő előtt felpattannak. Okozója a Polydesmus exitiosus Kühn nevü gomba. Ellene a korai s ritkább vetést ajánlják, s a magvak kipattogását meggátlandó, tanácsos a megtámadott termést a rendesnél korábban aratni. 2. Fehér rozsda. Az egész zöld növényt, de különösen a becőket s ezek nyeleit tejfelszerü foltok lepik be, melyekből később fehér por (a konidiumok) ömlik ki; okozója a Cystopus candidus de By. nevü gomba, mely különösen két gyomnövényen, a pásztortáskán (Capsella bursa pastoris L.) és a repcsénretken (vadrepce, Raphanus Raphanistrum L.) igen gyakori. 3. Lisztharmat. Okozója az Erysiphe Martii Lév. nevü gomba (l. Lisztharmat). 4. Ragya; okozója a Peronospora parasitica De By (l. Peronoszpora-betegség). 5. A Sclerotinia Libertiana Fuck. nevü gomba különösen a R. szárát támadja meg, mely idő előtt kezd sárgulni s a gomba támadásának helye felett elszárad. A beteg szárak belsejében a bélszövet egészen tönkre megy s itt fekete, kemény testek, a gomba szklerociumai találhatók, melyek később az elhalt szárak felületén is jelentkeznek. Különösen nedves időjárásnál és sűrü vetésnél mutatkozik e betegség, miért ellene a ritka vetést s a nedvesebb talajok alagcsövezését ajánlhatni, tanácsos továbbá az erősen megtámadott R. szalmáját elégetni. 6. Golyva; okozója a Plasmodisphora Brassicae Worr. nevü gomba (l. Káposzta). 7. A Sphaerella brassicaecola Ces. et De Not., a Phyllosticta Napi Sacc., a Phyllosticta Brassicae Westd. és a Cercospora Bloxami B. et Br. nevü gombák a leveleken kisebb-nagyobb, fehéres, sárgás vagy barna foltokat okoznak, amelyeken később fekete szemecskék mutatkoznak; kártételeik jelentéktelenek.
