Róma,
Róma, 1. tartomány Olaszországban Grosseto, Perugia, Aquila, Caserta és a Tirreni-tenger közt, 12 170 km2 területtel, (1881) 903 472, 1893-iki becslés szerint 1 002667, egy km2-re 82 lak. A tartomány nagyobb részét hegyek takarják; határán ÉNy-ról DK. felé húzódnak a Szabin-hegyek, amelyek némely csúcsokban 2000 m.-nél is magasabbak. É-i részét az Apenninek ágai takarják, amelyeket K-en a Chiana- és Tiberis-völgy határolnak és amelyhez tartozik az Albán-hegység is. Itt a Monte-Cimino Viterbo mellett 1056 m. és a Monte-Cavo 25 km.-nyire Rómától 956 m. magas. Ezen terület meleg és hideg, különösen kéntartalmu ásványvizekben nagyon gazdag. A tartomány D-i részét a Volszk-hegység borítja, amelynek É-i részében a Monte Lepini a Semprevisában 1536 m. magasra emelkednek. A főváros kapui előtt elterülő síkság a Campagna de Roma (l. o.). A Monte Lepini és a tenger közt feküsznek a Pontini-mocsarak. Fő folyója a Tiberis, a Teveronéval; a számos parti folyó közül a nagyobbak: a Fiora, Marta, Mignone, Arrone, Astura és Sisto; továbbá a Liri felé siető Sacco. Számos tavai közül a nagyobbak: a Lago de Bolsena (108 km2), amelyből a Marte folyik ki a tengerbe, a Vico (507 m.) és a Bracciano, amelynek az Arrone a lefolyása. Az éghajlat a Campagnát s a Pontini-mocsarakat leszámítva, egészséges. Termékei: búza, kukorica, zab, déli gyümölcsök, olaj-, eperfa, szőllő. A lakosok házi állatai a lovak, szarvasmarhák és juhok. A bányászat szolgáltat timsót, különösen Allumiere della Tolfánál, ként, aszfaltot; a partokon tengeri sót is főznek. Az ipar jelentősebb ágai selyemtermelés és szövés, bőrgyártás, agyag- és vasárukészítés. Járásai: Civitavecchia, Frosinone, Róma, Velletri és Viterbo. Székhelye Róma. 2. Róma, Olaszországnak fővárosa (l. a mellékelt térképet), a római pápa székhelye, az É. sz. 41°53´541/2 és a K. h. 12°59´531/2 alatt, a 80-120 m. széles és a város területén szabályozott Tiberis mindkét partján, a Campagna de Roma szélén, vasutak mellett, 23 km. kerülettel, (1894)1571 ha. ter. (1881) 300467, az 1894-iki becslés szerint 456 664 lak., amely szaporodás leginkább a bevándorlásnak köszönhető. Az évi középhőmérséklet 15°, a januárusi 6,7, a juliusi 24,8°. A talajképződés (a felső porhanyó vulkáni réteg alatt vizhatlan agyagréteg terül el), oka annak, hogy Rómában is endemikus a malária. A legegészségesebb hónap az okt. és a téli hónapok. A város területénk beépítése következtében a malária okozta halálesetek száma csökkent. Fekvése és felosztása. Róma dombos vidéken fekszik (l. alábbi A régi Róma cikket). 1743 óta 14 rionét (kerületet) különböztetnek meg benne, amelyekhez a legújabb időkben egy 15-ik járult. Az első (Monti) és 15-ik (Esquilino) a város K-i részében vannak. Középükön van a Vittorio-Emmanuele-tér, nagy négyszögletű piac, amelyről minden irányban egyenes és széles, de kevésbbé lakott utcák vezetnek minden irányban. A Trevi ÉK-en van a királyi palotával. A Colonna a város középpontja a Colonna- és Monte-Citorio-térrel, a képviselőházzal, a Corso legélénkebb részével. A Campo Marzóban van a Piazza d'Espagna, a Villa Medici és Monte Pincio. A Ponte, Parione és Regola rionék az igazi pápai várost alkotják; a Corso Vittorio Emmanuele szeli őket át. A Sant' Eustachio és Pigna a város szivében magukba foglalják a Pantheont, az egyetemet; a Campitelliben van a Campidoglio és számos antik régiség; a Sant' Angelo magában foglalja a ghettót; a Ripa a leggyérebb lakosságu; a Trastevere a Tiber jobb partján a szegény nép lakóhelye; végül a Borgóban ugyanott van a Vatikán és a Szt.-Péter-templom. Terek. Rómában körülbelül 150 nyilvános tér van. Ezek közül a jelentékenyebbek: a Piazza del Popole, közepén egy obeliszkkel, ÉK-i részen szobrokkal ékesített terrasz vezet föl a Pincio-kertekhez; innen a Corso, balra hagyván a Metastasio-szoborral ékesített San-Silvestro-teret, a Piazza Colonnára vezet, amelyen a Szt.-Pál szobrával díszített Marcus-Aurelius-oszlop és a Giacomo della Porta rajzai szerint készített nyilvános kút áll. Ennek közelében K-re van a kis Piazza Trevi szintén egy nyilvános kúttal, Ny-ra pedig a Piazza di Monte Citorio vörös obeliszkkel; még tovább Ny-ra a Piazza della Minerva egyiptomi gránit-obeliszkkel, azután a Pantheon-tér XII. Gergely idejéből való nyilvános kúttal és XI. Kelemen idejéből való kis obeliszkkel; a Foro Agonale (Piazza Navona) Alexander Severus cirkuszának helyén három nyilvános kúttal, amelyek egyike Bernini fő munkája s Európa négy nagy folyóját ábrázolja; a Campo de'Fiori, amelyen Giordano Brunót elégették 1889. neki szobrot emeltek; közelében a Piazza Farnese, amelyen a nagy Farnese-palota áll. A piazza di Venezia az osztrák-magyar követség nagy palotájával. A Piazza di Campidoglio a Capotilium lábánál; a Foro Trajano Trajanus oszlopával; ettől balra a Monte Cavallo lófékező alakokat ábrázoló antik szobrokkal, amelyeket Phidiasnak és Praxitelesnek tulajdonítottak, vörös gránit-obeliszkkel, a királyi és a külügyminiszteri palotával; a Piazza dell' Esquilino; a Piazza Santa Maria Maggiore a szűz Mária fehér márványból készített szobrával; a Piazza Vittorio Emmanuele, az új Róma legnagyobb tere; a Termini-tér nyilvános kúttal; a Piazza die Cinquecento a Dogalinál Abissziniában elesett 500 katona emlékével; az Independenza-tér egészen modern házak közt; a Manfredo-Fanti-tér a szép római aquáriummal. A Berberini-tér a Berberini-palotával és Bernini által készített nyilvános kúttal; a Piazza di Spagna, az idegen forgalom egyik középpontja, a Fontana della Barcacciával, ahonnan szép széles lépcső vezet föl a Trinita dei Montihoz és a Medici-villához. A Tiberis jobb partján van a Piazza di San Pietro (226 m. széles és 273 m. hosszu) a Szent-Péter-templommal, ezen teret Bernini tervei szerint díszítették; egyik oldalát félkör-alakban, kettős sorokban 284 oszlop fogja félkör-alakban, kettős sorokban 284 oszlop fogja körül; Maderna két szökőkútja és egy nagy szienit-obeliszk díszíti. A Piazza Cavour az igazsságügyi palotával és Cavour szobrával. 1870-ig Róma utcái nagyobbára keskenyek és kanyargósok voltak; egyedül a Corso, a Babuino és Ripetta nevü utcák voltak egyenesek és elég szélesek. Újabban a Piazza delle Ferméről kiinduló Via Nazionale és a Corsót átszelő a Tiberishez vezető Corso Vittorio Emmanuele széles és élénk forgalmu utcákat alakították. Hidak. A Tiberisen átvezető 10 híd közül három nagyobb részében antik. Legmesszebb É-nak fekszik a Piazza del Popoloval a Prati di Castellóhoz vezető Ponte Margherita (1892-ből), ennek szomszédja az ideiglenes Ripetta-híd, amelyet a massziv Ponte Cavour fog helyettesíteni; a Foro Agonaléről az igazságügyi palotához vezet az Umberto-kőhíd; a Ponte Sant' Angelo öt ívvel, amelyek közül három antik (Pons Aelius); a Ponte Sisto, amelyet a régi Pons Aurelius helyén 1474. építettek és 1874. kiszélesítettek; a Garibaldi-vashíd (1890-ből); a három, szigeten átvezető híd közül a K-i a Ponte Quattro Capi (Pons Fabricius), amely nagy részében antik, a Ny-i a Ponte San Bartolomeo. Továbbá a Pons Aemilius mellett (egy oszlopa a folyó közepén máig is látható) vashíd és végül egészen D-en a Cicitavecchiába vezető vasúti híd. Tervben van még a Ponte Vittorio Emmanuele a Corso Vittorio Emmanuele folytatásaként és a Ponte all' Armata az előbbi s a Sisto-hid között. 1895 szept. nyilt meg az Umberto-híd.
)
Róma
Vizvezeték. Róma vizben való gazdagságát négy nagy vizvezetékének köszönheti, amelyek jó részben az antik vizvezetéki művek maradványai segítségével készültek. Az Acque Vergine a balparti város nagy részét látja el vizzel és naponként 80 000 köbméter vizet ad. Az Acque Felice V. Sixtus pápa műve (1585-87) az Aqua Alexandria forrásaiból az antik Aqua Marcia és Caludia felhasználásával a K-i dombokon fekvő városrészeknek juttat naponként 21 000 m3 vizet. Az Acqua Marcia-Pia, amelyet 1870. állítottak helyre, Subiaco fölött az Anio-völgyből indul ki és 53 km.-nyi távolságból naponként 78 000 m3 vizet hoz magával. Az Acque Paola, amelyet V. Pál pápa az Aqua Trajana helyreállításával 1609-11-ig készített, a város jobb parti részét látja el és a Lago de Braccianóból naponként 56 000 m3 vizet ad. Mind a négy vizvezeték tehát 235 000 m3 vizet szolgáltat; mivel azonban a városban nincsenek vizgyűjtő medencék, a felső részen támadt zavarok könnyen okozhatnak vizhiányt. A fentieken kivül Rómának emlékszobrai még a Pincio sétahelyein az 1867 és 1870-iki harcokban elesett Cairoli testvéreké (1883. Ercole Rosától), a Capitolim mellett Cola di Rienzoé (1887. Massimitől), a Piazza Sforza Cesarinin Terenzio Mamiani államférfiué (1892. Benninitől), a Piazza San Pantaleon Minghettié (1895. Gaugeritől), a Porta San Pancrazio mellett a Garibaldié és a Capitoliumon Viktor Emánuelé, Minghetti és a vértanuhalált szenvedett Cairoli testvérek szobra és az 1870 szept. 4. elesettek szobra a Porta Pia előtt. (Ezeket 1895 szept. leplezték le.)
Jelentékenyebb épületek. Templomok: Rómának mintegy 400, szebbnél szebb temploma közül az első helyet foglalja el az a hét bazilika, amelyek századok óta a keresztény világ búcsujáróhelyei. Ezek: San Pietro in Vaticano (l. Vatikán), San Paolo fuori le mura, San Giovanni in Laterano (l. Laterán, Sta Maria Maggiore, Sta Croce in Gerusalemme, San Lorenzo fuori le mura és San Sebastiano. Mindezek az antik város külső szélein, sőt részben a falakon kivül épültek, mert a keresztény községek első sorban Róma külvárosaiban keletkeztek. Legközelebb a város belsejéhez van a Sta Maria Maggiore, a római templomok közül a legnagyobb (85 m. hosszu), állítólag Liberius pápa 352. alapította; első átalakítása 432. történt (ebből az időből való a fő hajó 42 szép márványoszlopa jón oszlopfőkkel); a XIII. sz.-ban újra restaurálták; a XVI. és XVII. sz.-ban éspedig 1586. V. Sixtus a pompás Sixtus-kápolnával, 1611. V. Pál pápa a Pál-kápolnával bővítette; 1743. barok homlokzattal látták el. Az Aurelianus-fal Porta Triburtinája előtt áll a San Lorenzo, amelyet Nagy Konstantin szt. Lőrinc sírja fölött alapított; azóta több ízben restaurálták, 1220-ból való szép homlokzattal és mozaik-díszszel, egyik oldalkápolnájában IX. Pius pápa sírjával; e bazilika mellett van a Campo Verano nevü nagy temető pompás, de kevésbé ízléses síremlékekkel. A Sta Croce in Gerusalemme Ilona császárnőnek, Nagy Konstantin anyjának alapítványa, aki azt a számára Jeruzsálemből elhozott Krisztus-kereszt tiszteletére építette Heliogabalus kerjei helyén; 1144. és 1743. teljesen újra építették. A San Sebastiano a IV. sz.-ból való; az ugyanily nevü katakombák fölött épült a Via Appián, a XVII. sz.-ban egészen restaurálták. A Via Ostiensis mellett, szt. Pál apostol sírja fölött van a San Paolo fuori le mura, amelyet már a IV. sz.-ban Theodosius és Honorius pompásan restauráltak. 1823. nagyobb része leégett, de azóta a régi fényében újra felépítették; a homlokzatán levő 3 bronzkapu a XI. sz.-beli bizánci művészet remekműve. Néhány templom antik építmények átalakításából keletkezett. Igy a forumon a Santi Cosma e Damiano (a VI. sz.-ból származó mozaikképekkel) a Divus Romulsból; a San Lorenzó in Miranda Antoninus és Faustina templomában; San Giuseppe de'Falegnami a Carcer Mamertinus fölött. A Diocletianus thermáinak egyik termét 1561. IV. Pius pápa megbizásából Michelangelo a Sta Maria degli Angeli templommá alakította át, amelyet 1749. Vanvitelli fejezett be; végül a Panteon (l. o.), amely a Sta Maria ad Martyres nevet kapta. Egy antik épület (Macellum magnum) alapzatán és tevének megtartásával készült a San Stefano Rotondo, Róma legnagyobb temploma, amelyet 468. Simplicius pápa idejében építettek, 1450. és 1572. restauráltak, amiközben Tempesta és Pomarancio a hirhedt és kínzásokat ábrázoló képekkel éktelenítették el. A Sta Costanza szintén körépület, eredetileg Nagy Konstantin egyik leányának volt mauzoleuma a IV. sz.-ból való mozaikokkal. Róma többi jelentékenyebb templomai közül egyedül a Sta Maria sopra Minerva a gót ízlésü, amelyben Michelangelo Krisztus-szobra, Filippino Lippi több szép freskója, Fra Angelico de Fiseole és néhány pápának (a többi közt X. Leónak) síremléke látható.
Ó-keresztény bazilikák: a Sta Agnese a Via Nomentanán I. Honorius (626) idejéből VII. sz.-beli freskókkal, Sta Cecilia in Trastevere, amelyről már 499. történik említés, a IX. sz.-ból való mozaikképekkel, szt. Ceciliának Maderna által 1600. készített fekvő márványszobrával és a fő oltár fölött Arnolfo di Cambio (1283) keze által készített márvány-tabernakulummal; San Clemente a Colisseo és Laterán közt a XII. sz.-ból Masaccio freskóival és mozaikképekkel, alatta 1858. kiásott régibb bazilikával, amelyet a XI. sz.-ból festmények díszítenek és ez alatt római épületmaradványokkal; San Crisogono 22 antik oszloppal és a XIV. sz.-ból való mozaikképekkel; Sta Francesca Romana, azelőtt Sta Maria Nouva, a forumon Venus és Róma antik temploma helyén; San Giorgio in Velabro a VII. sz.-ból festői előcsarnokkal és toronynyal; San Giovanni e Paolo a XII. sz.-ból, alatt egy másik templommal, amelyet bizánci falfestmények ékesítenek és még alantabb szt. János és szt. Pál martirok házának maradványaival, amelyeken a II., IV. és V. sz.-ból való freskók láthatók; San Gregorio Domenichino és Guido Reni freskóival; San Marco a VI. sz.-ból való mozaikképekkel és Giuliano da Majano által készített szép előcsarnokkal (1465-ből); Sta Maria in Araceli 22 antik oszloppal, a renaissance korból való szép síremlékekkel és Pinturicchio freskóival; Sta Maria in Cosmedin (más néven Bocca della Verita) állítólag a II. sz.-ból; Sta Maria in Domnica vagy della Navicella 18 antik gránitoszloppal, állítólag Ráfaeltől díszített előcsarnokkal; Sta Maria in trastevere, egyike a legnagyszerübb templomoknak, amelyről már 499. történik említés, homlokzatán 1148-ból való mozaik-díszszel, belsejében 22 antik oszloppal; San Martino ai Monti, amelyet Symmachus pápa idejében építettek és 1650. pompásan restauráltak, Gaspard Poussin freskóival; Sta Prassede az V. sz.-ból, amelyet 820. I. Pascal alakíttatott át; Sta Pudenziana, állítólag a legrégibb templom, melyet Péter apostol az őt magánál befogadó Pudens szenátor házában alapított, a IV. sz.-ból való szép mozaikképekkel és arka homlokzattal; San Pietro in Vincoli (más néven Basilica Eudoxiana), amelyet 442. Eudoxia császárnő alapított Péter apostol láncainak megőrzése végett 20 szép antik márványoszloppal, jobboldali kereszthajójában a Michelangelo-féle óriási Mózes-szoborral és II. Gyula pápa sírjával; Santi Quattro Coronati az V. sz.-ból XIII. sz.-beli freskókkal; Santa Sabina 425-ből 22 szép korintusi oszloppal és az V. sz.-ban faragott kapukkal.
A renaissance és barok korszakból valók: a Sant' Agostino Rafaeltől való freskóval (Ézsaiás) és egy nagy tiszteletben álló madonna-szoborral Sansovinótól; a Sant' Andrea della Valle (1591-ből) és San Carlo ai Catinari (1612) Domenichino freskóival és nagyszerü kupolákkal; San Carlo al Corso, Onorio Lunghi és Pietro da Cortona tervei szerint épült templom; Il Gesu, a jezsuiták fő temploma Vignolától a XVI. sz.-ból, rendkivül gazdag márvány- és képdíszítményekkel; Sant' Ignazio (1626-75) Pozzi festményeivel; San Giovanni dei Fiorentini, amelynek építését Sansovino kezdte meg és Giacomo della Porta fejezte be Michelangelo tervei szerint; San Lorenzo in Damaso, amelyet Bramante a XV. sz.-ban éptett és újabban fényesen restauráltak; San Luigi dei Francesi, a franciák fő temploma Claude Lorrain síremlékével és Dominichino freskóval; Sta Maria Dell' Anoma Giuliano da Sangallótól (1500-14); Sta Maria della pace Rafael Sibilláival és festői előcsarnokkal Pietro da Cortonától; Sta Maria del Popolo (1477) szép síremlékekkel; Pinturicchio freskóival és a Rafael terve szerint készített Chigi-kápolnával, amelynek mennyezetén gyönyörű mozaikképek láthatók; Sta Mari in Vallicella vagy Chiesa Nouva Rubens-fél oltárképpel; Sta Maria della Vittoria Berninitől eredő hires szoborcsoporttal; Sta Maria Nome di Maria kupolával, amelyet Bécsnek a törökök ostroma alól való felszabadulása örömére alapítottak; Sant' Onofrio Tasso síremlékével, aki 1595. a szomszédos kolostorban halt meg; San Pietro in Montoria Seb. del Piombo freskóival 1500-ból (a szomszédos zárdaudvarban csinos kerek épület, az ugynevezett Tempietto de Bramante 1502-ből azon helyet jelöli meg, ahol állítólag szt. Pétert keresztre feszítették), végül Santissima Trinita de' Monti 1495-ből Daniele da Volterra oltárfreskójával, amely Krisztus levételét a keresztről ábrázolja. A legújabb időkben is több kat. templom épült; ezek közt a jelentékenyebbek: a Sacro Cuore de Gesu (1878-87); San Gioacchino ai Prati, amelyet az 1888-iki pápai jubielum emlékére alapítottak és 1893-ban szenteltek föl; végül a Sant' Antonio di Padova 1892-ből. Mindazon kolostorokat, amelyek 1870-ig fennállottak, az állam konfiskálta; azóta azonban több új ilyen intézet keletkezett; nagyobbszerüek a franciskánusoké a Via Verulanán a Laterán közelében; a jezsuiták Collegio Massimója a Piazza di Termini és a Sant' Anselmo bencés kolostor az Aventinus Ny-i végében 1895-ből.
A profán épületek és paloták közt a legkiválóbbak: a Palazzo Apostolico Vaticano (l. Vatikán), a pápa székhelye; a Palazzo Laterano (l. Laterán), amely palota szintén ki van véve az olasz királyi hatalom alól és 1870 óta muzeumul szolgál; a Palazzo del Quirinale 1870 óta az olasz király székhelye. A képviselők üléshelyéül szolgál 1871 óta a Palazzo di Monte-Citorio, amely az előtt a pápai hatóságoknak állott szolgálatában; építését 1850. a Ludovisi-család megbizásából Bernini kezdte meg, de csak II. Ince pápa korában (ezért Curia Innocenziana) Mattia de Rossi és Carlo Fontana fejezték be. A szenátus a Pallazo Madamában tartja üléseit, amelyet 1888 óta Maccari érdekes freskói díszítenek. A városi hatóságok székhelyei a Palazzo del Senatore és a Palazzo dei Conservatori. A pápai hatóságok birtokában meghagyták még a Cancellariát, amelyet IV. Sixtus idejében Riario kardinális kezdett el építeni és amelyben jelenleg a pápai kancellária van. Az osztrák-magyar kormány birtoka a Palazzo di Venezia, a XV. század második feléből való hatalmas épület, amelynek külseje egy várhoz hasonlít, mig belsejében szép oszlopos udvarok vannak; benne lakik az osztrák-magyar pápai követség. Egyéb kiváló paloták: a Barberini-palota (l. Barberini) a Quirinálon; a Borghese-palota (l. o.); a Braschi-palota, jelenleg belügyminisztérium, a Foro Agonalén Cosimo Morellitől (1780-ból), szép lépcsőházzal és a Pasquino néven ismeretes antik szoborcsoportozattal; a Corsini-palota a Lungarán, Ferdinando Fugától (1730-ból); a Palazzo Chigi a Piazza Colonnán; P. Odescalchi a Piazzo Santi Apostolin; Doria Pamphili Rainalditól, Toro Agonalén; Rospigliosi Falminio Ponzio és Carlo Madernától, a XVII. sz. elejéről, egyik melléképületében Guido Reninek Aurorát ábrázoló hires freskójával; Palazzo Doria-Pamphili a Corsón, gazdag képgyüjteménynyel; Falconieri Borrominitől a Tiberis partján; Girand-Torlonia Bramantétől, a XVI. századból; Massimi alle colonne, Baldassare Peruzzi mesterműve 1535-ből, eredeti homlokzattal és kedves udvarral; Mattei Carlo Madernától (1620-ból), antik faragványokkal, gazdagon díszített udvarral; az 1892. befejezett Palazzo Piombino, a Ludovisi-féle hires antik tárgyak gyüjteményével; Sciarra Falminio Poziótól (1600 körül) a Corsón; Spada, gazdag díszítményü homlokzattal és műgyüjteményekkel, végül Vidoni, amelyet állítólag Rafael tervei szerint építettek. Az 1870 óta katonai v. adminisztrativ célokból készített épületeknek nincs architektonikus értékük; a szebbek: a művészpalota (Piacentinitől, 1882) a Via Nazionalén és a még épülőfélben lev_ igazságügyi palota a Prati di Castellón. Nagyságuk által tünnek ki a pénzügyi és hadügyi minisztérium. Az Aurelianus-féle falon belül álló villák közül néhányat, (p. a Villa Ludovisit) leromboltak, másokat (Villa Farnesina, Villa Massimi) kertjeiktől vagy egészben vagy részben megfosztottak. Jelentékenyebbek még a Villa Mattei a Caeliuson, a Wolkonsky és Laterán mellett, a Medici a Pinción, amelyet Annibale Lippi épített és amely jelenleg a francia művészakadémiáé.
A falon kivül fekszenek: a Villa Borghese a Porta del Popolo előtt, hires képgyüjteménynyel; a Villa Albani a Porta Salaria előtt, antik tárgyak gyüjteményével és szép kerttel; a Villa Torlonia a Porta Pia előtt, nagy kerttel; a Villa Doria-Pamphili a Porta Pancrazio előtt, a város legnagyobb parkjával; a villa Madama a Mote-Marión, amelyet Rafael tervei szerint Guilio de' Medici kardinális részére építettek; később parmai Margité (ezért Villa Madama), azután a nápolyi királyoké volt; pompás stucco- s festménydíszítményei meglehetősen megrongálódtak.
Közművelődési és jótékonysági intézetei. 1870. az egész oktatásügyet átalakították. Az egyetemet 1303. VIII. Bonifacius pápa alapította. Mialatt a pápák Avignonban laktak, az egyetem hanyatlásnak indult. VI. Sándor pápa részére építette a Sapienzát, amelyet X. Leo és V. Sixtus kibővítettek és befejeztek. 1830. szakiskolákra osztották; 1870 óta van filozófiai, matematika-természettudományi, jogi, orvosi fakultása, továbbá mérnökiskolája (Regia scuola d' applicazione per gl' ingegneri), gyógyszerész-, archeologiai iskolája, tanfolyamai a gazdasági köztisztviselők, közjegyzők és bábák számára. A docensek száma 81, a hallgatóké 1893-94-ben 1752. Az egyetemhez tartozik a Bibliotece Alessandrina, amelyet VII. Sándor 1667. alapított, egy csillagvizsgáló, rajziskola, számos gyüjtemény, laboratorium és klinika. A Collegium urbanum pontificium de propaganda fide, amelyet 1627. VIII. Orbán alapított a klerikusok, különösen a keleti klerikusok kiképzésére filozofiai és teologiai fakultással; a Pontifica Accademia dei nobili ecclesiastici, amely diplomáciai és közigazgatási pályára készít elő; a Collegio Germanico-Ungarico, Collegio Romano, két Collegio Teutonico, Collegium Bohemicum, egy rután-görög kollégium, teologiai intézetek; képzőművészeti iskola építőmesterek és szobrászok részére; zenekonzervatorium; mezőgazdasági, ipar- posta- és táviró-tiszti, továbbá különböző közép- és népiskolák. Számosak az akadémiák és a hasonló művészeti és tudományos intézetek. Az 1603. alapított Accademia dei Linceit 1870-ben átalakították királyi tudományos akadémiává két osztálylyal: a fizika-matematikai és a morális tudományok osztályával; az Accedemia Pontiticia dei Nuovi Lincei főképen a természettudományokat műveli; az Accademia Tiberina (1813-ból), az Accademia Pontificia di Archeologia, a Congregazione artistica dei Virtuosi al Panteon (1543-ból), az Accademia di San Luca, a Societa degli amatori e cultori di belle arti (1829-ből) mind pápai alapítványok. 1870 után keletkezett tudományos egyesületek: a Societa romana di storia parti, az Accademia medica, Societa geografica, Instituto storico italiano, Associaziona artistica fra i cultori di architettura és a Societa degli ingegneri e degli architetti. A külföldi államoktól fentartott tudományos és művészeti intézetek: az osztrák történelmi intézet (1883 óta); az École française (1873 óta) archeologia, történelem és műtörténelem tanulmányozására; az Académie nationale de France (1666 óta) a képzőművészetek tanulmányozására; az 1829. alapított német császári archeologiai és a porosz történelmi intézet (1888 óta); a spanyol (1881 óta); a belga művészakadémia (1876-tól); ide sorolhatjuk a Fraknói Vilmos által 1895. alapított magyar történelmi intézetet is. 1870 óta van egy nemzetközi művészegyesület.
A könyvtárak közül a nagyobbak: a Biblioteca Apostolica Vaticana, az állami Bibiliotece Vittorio Emmanuele, amelyet 1875-ben a konfiskált kolostorok könyveiből alapítottak, több mint 550 000 kötettel és 5000 kézirattal; a szintén állami kezelésben álló Biblioteca Casanatense, az egykori Sta Maria sopra Minerva nevü kolostorban, 160 000 kötettel, 15 000 kézirattal; a Biblioteca Angelica, az egykori Sant' Agostino kolostorban, 150 000 kötettel, 3000 kézirattal; az Alessandrina (egyetemi könyvtár, több mint 150 000 kötettel); a Societa romana di storia patria felügyelete alatt álló Biblioteca Corsiniana, az Accademia dei Lincei tulajdona, 50 000 kötettel, 3000 kézirattal és Olaszország legnagyobb rézmetszet-gyüjteményével (138 000 lap). Magánosok tulajdona: a Biblioteca Barberina (60 000 köt., 10 000 kézirat); a Biblioteca Chigiana (30 000 kötet, 3000 kézirat); a Biblioteca dell' Accademia di Santa Cecilia (70 000 zenei művel); Biblioteca Lancisiana (24 000 kötet orvosi művel); az Accademia di San Luca tulajdonát tevő Biblioteca Romana-Sarti 15 000 kötet műtörténelmi és archeologiai könyvvel; a Biblioteca Frankliniana (14 000 kötet) a legnagyobb népkönyvtár. A régi nagy hirü és XIII. Leo által a tudományos buvárlatnak megnyitott vatikáni okirattár mellett 1870 óta fennáll az állami okirattár, amelyet a konfiskált kolostorok okirataiból alakítottak és a Sta Maria di Campo Marzio nevü régi kolostorban helyeztek el.
Nincs földünkön város, amelynek falai közt annyi műkincs volna felhalmozva, mint Rómában. Első helyen állanak e gyüjtemények közt is a pápai nagy muzeumok a Vatikánban és a Lateránban; továbbá a városi gyüjtemények a Palazzo de Conservatoriban és Museo Capitolinóban. Az 1894-ben megnyitott Museo Urbano a Caeliuson, a San Gregorio mellett, szintén városi muzeum; a római architekturára és technikájára vonatkozó tárgyakat tartalmaz. A Diocletianus thermáiban elhelyezett Museo Nazionale az egykori Sta Maria degli Angeli kartauzi kolostornak Michelangelo tervei szerint épített keresztfolyosóját és számos mellékhelyiséget tölt meg; itt helyezik el az állami birtokokon kiásott régiségeket, amelyek közt már is sok nagy becsü tárgy (a a quirináli atléták bronzalakjai, a Subiacói ifju, egy antik ház falfestménye, amelyet a Farnesina kertjében találtak) van, továbbá az antik feliratokat, amelyeknek gyüjteményét gazdagságban csak a vatikáni gyüjtemények mulják felül. A szintén az állam tulajdonát tevő Museo Nazionale a Villa di Papa Giulióban arra van szánva, hogy benne a város környékén, különösen a Civita Castellane területén kiásott tárgyakat helyezzék el. A Museo preistorico ed etnografico a Collegio Romanóban az egykori jezsuita kollégium gyüjteményei (Museo Kircheriano) mellett gazdag olasz (cölöpépítmények, praenestei aranylelet) és különböző világrészbeli prehisztorikus leletekben. Az újabban alapított Galleria nazionale d' arte moderna a műkiállítási palotában, valamint a városi Museo artistico industriale az egykori San Guiseppe a Capo-le-Case kolostorban még nem jelentékeny. Ellenben a Museo Torloniát, antik faragványok gyüjteményét, amelyet Torlonia Sándor herceg alapított gazdaságban csak a vatikániak mulják felül; az egész gyüjtemény külön épületben, a Lungarán 78 termet és folyosót tölt meg és az első rangu műveket (Vesta Guistiniani) is tartalmaz. Kiváló műgyüjteményeket tartalmaznak még a következő paloták és villák: Albani (főképen faragványokat), Barberini (képeket és szobrokat), Borghese (képeket és szobrokat), Colonna (festményeket), Corsini (festményeket), Doria-Pamphili (festményeket), Spade (képeket és szobrokat). V. ö. Helbig, Führer durch die öffentlichen Sammlungen klassischer Alterhümmer in Rom, 2 kötet, Lipcse 1891.).
A legjelentékenyebb szinházi épületek: Constanzi (1880-ból), Argentina (1888. restaurálva) opera és ballet számára; a Teatro Valle és Drammatico Nazionale drámai előadások számára; Quirino, Metastasio, Manzoni, Rossini kisebb operák, operettek és népszinművek részére: Hangversenytermek: az Accademia di Sta Cecilia a Constanzi szinházban, a Sala Dante, Sala della Piccola borsa és Sala Palestrina. Jótékonysági intézetek közül a VIII. sz. óta fennálló Santo Spirito in Sassia nevü kórház a legnagyobb (730 ágygyal); vele áll kapcsolatban a legújabb idők óta egy nagy őrültek háza és egy lelencház, amelybe évenkint több mint 1000 újszülöttet adnak be; a San Giovanni in Laterano a legnagyobb női kórház. Egyéb kórházak: a San Giacomo in Augusta (258 ágy) sebészeti műtétek számára, San Gallicano bőrbetegek részére, Ospedale Torlonia szembetegeknek (a Torlonia-család tartja fenn), a még épülőfélben levő poliklinika (1600 m2 területen), a Fatebene-Fratelli a Tiberis szigetén Stb. A körülbelül 300 jótékony alapítvány (Opera pia) mintegy 100 millió lira vagyont kezel. Vannak azonkivül vakok, siketnémák intézetei, árvaházak, szegényházak részint városi intézetekben, részint klastromokban.
Ipar és kereskedelem. A nagyipar Rómában teljesen hiányzik; azon nagy téglagyárak és posztószövők is, amelyek 1870 után keletkeztek, most nagyobbára megszüntek. A műipar azonban elég jelentékeny; hagy hirnek örvendenek különösen az ötvös-, bronz-, terrakotta-készítmények, mozaikok, kameák és mesterséges gyöngyök; említésre méltók még a selyemáruk, butor, selyemkelmék, egyházi szerek, hangszerhúrok, gyertyák, szappanok, makaronik készítése, a mesterséges trágya és enyv előállítása. Van azonkivül Rómában számos intézet hires képek másolására, vasöntésre, bőrgyár és gőzmalom. A főbb beviteli cikkek: a gabona, szarvasmarha és bor. A számos vasúti vonalon kivül a forgalom előmozdítására szolgál a Tiberis két kikötője, a Ripa grande és Ripetta; ezeknek azonban csak kisebb hajók köthetnek ki, amelyek csak a Tiberis torkolatáig Fiumicinóig közlekednek. Tervben van, hogy a várost a Tiberistől D-re építendő csatorna által a tengerrel kössék össze.
A városi közigazgatás élén a sindaco (polgármester) áll, akit (1895) a 78 tagból álló Consiglio municipale választ. A városi tanács (giunta municipale) a sindacón kivül 8 tagból áll, akiknek mindegyike a községi ügyek elintézésére hivatkozott egy-egy bizottság élén áll. A városi budget 1893-ban 29 258 116 lira bevételt és 29 141 555 lira kiadást tüntet föl. A városi adósság 1877-ben 38, 1890-ben 211 és 1893-ban 217 millió lirára rugott. A nyilvános sétahelyek közül leginkább a Piazza del Popolo fölött fekvő Pinción levőket látogatják, amelyeket 1811. francia uralom alatt Valadier készített és amelyet hires olaszok mellszobraival ékesítettek. A Tiberis jobb partján újabban készítették a San Pietro in Montorión Sant. Onofrióig a Passeggiata del Gianicolót, amelyről helyenként gyönyörü kilátás nyilik, amelyet azonban a költségek hiánya miatt teljesen be nem fejezhettek. Ugyanezen okból maradt azon passeggiata (Regina Margherita) is csak tervben, amelynek a Porta del Popolótól az Acqua Acetosáig és innen a Porta Salariáig kellett volna elnyulnia. Az előkelő világ főképen a Villa Borghese és Villa Doria-Pamphili nagy parkjait szokta fölkeresni. 1877. Rómát elkezdték külső erődítésekkel ellátni. Jelenleg (1896) 14 ilyen erősség van készen, amelyek egymástól 2-2 és a város körfalaitól 2-4 km.-nyi távolságban vannak. Építési költségeik 23 milló lirára rugnak, de a várost mivel hozzá közel vannak, a bombáztatástól aligha képesek megvédeni. Midőn Rómát 1871 jan. 26. Olaszország fővárosává tették, nagyban hozzáfogtak az átalakításához. A legfőbb hivatalok ide tétetvén át, gyorsan kellett elhelyezésükről gondoskodni, amit leginkább konfiskált kolostorok átalakításával értek el. A felszaporodó lakosság elhelyezése végett pedig a város kibővítését vették tervbe, főleg K. felé. Jelentékeny változást okozott a Tiberis szabályozása, amelyet a város területén belül egész hosszában, csaknem függőleges kőfalak közé szorítottak és rajta több hidat is építettek. Ennek következtében új és széles utcák nyitásáról is kellett gondoskodni; igy pusztult el 1887. a szűk és piszkos utcáiról hires zsidó ghetto is. E közben számos érdekes régiséget is megsemmisítettek, a nélkül, hogy ezek helyébe akár szép, akár architektonikus tekintetben kifogástalan épületeket tudtak volna emelni. Nagyobbára csak rövid időre számított bérkaszárnyák emelkedtek. Az ezen gyors építkezéssel járó költekezés a város pénzügyeit csakhamar nagy zavarba ejtette. Már 1881. az államnak kellett segítséget nyujtania. 1883. a megnyitott utak és megkezdett nyilvános épületek befejezésére szükséges 150 millió lirányi kölcsön kamatjait az állam biztosította. Ekkor megint nagy hévvel fogtak új épületek emeléséhez; tömegesen keletkeztek ilyenek a Prati di Castellón, a lebontott Villa Ludovisi helyén, a Porta Salaria és San Lorenzo előtt, a Monte Testacción és Trasteverében. Azonban ezzel lépést a város pénzügyi ereje nem tartott. 1890. a városi deficit már 7 millió lirára rugott. Ekkor a pénzügyek rendezésére egy királyi biztost neveztek ki. A nagyobb nyilvános építkezések (Tiberis-szabályozás, igazságügyi palota, poliklinika) befejezését az állam vállalta magára. 1891. a rendes közigazgatást ugyan helyreállították, azonban a város pénzügyei még mindig nincsenek egészen rendben és újabban a Banca Romana (l. o.) bukása több más pénzintézetet rántott magával.
A régi Róma, ősi alakjában (a Tiberissel közös néven) Rumo v. Rumon (antik etimologia szerint a gör. rómétól [erő]; igazában egy ru v. rum őslatin gyöktől, mely két alak közül amaz a ruo [rohanok, folyok], emez a ruma [emlő] szóval függ össze), a római világbirodalom fővárosa s bölcsője, mely a vulkanikus erőktől fölemelt és vadvizek medrétől szaggatott campaniai tufa-dombok egyikén, a későbbi Palatinuson (l. Palatium) a Tiberis mellett épült. A Palatiumon épül ki tényleg a legeslegrégibb, őskori Róma, mely környékező falainak szabálytalan négyszöget képező alaprajzáról a Roma Quadrata nevet is viseli, de csakhamar több egymással egyenközü körben tovább fejlődik. Először is a Palatium délkeleti lejtője épül ki (Cermalus), aztán északon a Veliának nevezett talajemelkedés, melynek északkeleti folytatásai az Oppius és Cispius, mig a köztük elterülő mélyedés Fagutal nevet viselt. Utoljára sorolták ide a Suburát, egy völgyet, mely egyfelől a Palatinus, Cermalus és Velia, másfelől az Oppius, Cispius és Subura között terült el. Mindezek együttvéve adják a héthalmu Róma (Septimontium) képét, ahol azonban a halmokhoz kell sorolnunk a közöttük lévő völgyeket is, hogy a hetes szám kikerüljön, amelyről a táguló városnak ezen második stádiumát elnevezték. Belőle alakult ki a harmadik, a IV-fertályos (négyregiós) Róma, még pedig ugy, hogy a fentebbiekhez bevonták a Caeliust, mely a Suburával együtt az I. regiót képezte; II. regiónak megmaradt a Cispius, Oppius és Fagutal; III.-nak nevezték a Quirinalist és Viminalist; míg a város területének hátralevő része a IV. regiót alkotta, ide nem értve a Capitoliumot, melyet a Palatinustól északnyugatra be is építettek, meg is erősítettek, de a régióknak egyikéhez sem számítottak. Ezen erődítéseket hatalmas arányokban folytatva, ameddig az egész várost mai napig nyomon követhető kőfallal körül nem vették, előáll a Servius-féle Róma, melynek neve ugyan az utolsó római királyok egyikéhez füződik, de lényegileg azonos a köztársasági Róma kiterjedésével. Servius várfala nemcsak a négyrégiós Rómát foglalta magában, de azonkivül északon az Esquilinus, délen az Aventinus magaslatát, ugy hogy nyugaton és délnyugaton a Tiberis folyóhoz támaszkodva, egyebütt tőle eltérve, az erődítés egy szabálytalan sokszöget képezett, melyből hét kapu vezetett ki és két híd a Tiberisen keresztül.
)
A régi Róma Augustus korában.
A kapuk közül (Portae) három nyugaton volt (P. Fontinalis, Carmentalis és Trigemina), ugyanannyi keleten (Collina, Viminalis és Esquilina), délen ellenben csak egyetlen egy (P. Capena). A hidak neve Pons Aemilius és Pons Sublicius; a Tiberis szigetére is építettek hidat, de ugy ez, mint az a táj (a Tiberis jobb partja) már a falon kivül esett és csak a császári Róma megalakultával csatlakozott a többihez. A császári Rómának ismertebb neve a XIV-fertályos (régiós) város, mely nyilt jellegü, terjeszkedésében szétpattantja a Servius-féle falövet és a következő tagozódást mutatja: I. (Porta Capena) ez a terület, mely az ilyennevü kapun kivül a Caelius és a Via Appia között feküdt; II. Caelimontium) a Caelius magaslata; III. (Isis et Serapis) az Oppius és Cispius; IV. (Templum Paci) a Viminalis, Subura és Via Sacra. V. (Esquiliae) az Esquilinus fensíkja, keletre a Servius-féle kőfaltól; VI. (Alta Semita) a Quirinalis; VII. (Via Lata) és IX. (Circus flaminius) a faltól a Tiberisig fekvő terület, határvonalul a Via Latával; VIII. (Forum Romanum vel Magnum) a Capitolium és a forumok; X. (Palatium) a Palatinus hegy és környéke; XI. (Circus Maximus) a Tiberis mellékén fekvő lankaság a Capitolim, Palatinus és Aventinus között; XII. (Piscina publica) az Aventinus keleti magaslata és a Via Appiától délre fekvő terület; XIII. (Aventinus) az Aventinus nyugati magaslata és a Tiberis mellett fekvő síkság; XIV. (Trans Tiberim), a Tiberis folyón túl terülő város, a jobbparti Róma (Trastevere). Az ezen határokon belül fejlődött építkezés tekintetében a város megszünt erődített hely lenni és mint nyilt fekvésű világváros ezen jellegében megmaradt egésze Aurelianus császár koráig. Ez kezdette a város körfalát építeni (270-275), melyet aztán Probus fejezett be (276-82). Dacára a sokszor rongálásoknak, melyek gondos helyreállítást tettek szükségessé (Honorius és Belizár idején), ez a fal lényegileg Véve ugyanaz, mely Róma városát mai napig körülveszi. Aurelianus Rómájának 9 hídja és 15 kapuja volt. Amazoknak nevei (különös tekintettel a mostanig fennállókra). Pons Aelius v. Hadriani (most Ponte San Angelo), Agrippae (100 m.-rel följebb mint a mai Ponte Sisto), Aurelius (Ponte Sisto), Fabricius (Ponte de quattro capi), Cestius v. Gratiani (P. San Bartolomeo), Aemilius (P. rotto, most lebontva), Sublicius, Probi v. Marmoreus Theodosii és Molvius (Ponte Molle). A kapuk neve: északon Porta Flaminia (most P. del Popolo), Pinciana és Salaria (Salara); keleten: Nomentana, névtelen kapu (a Servius-féle P. Viminalis helyén), Tiburtina (P. San Lorenzo), Praenestina (P. Maggiore), Asinaria (P. San Giovanni), Metrovia és latina; délen: Appia (P. San Sebastiano), Ostiensis (San Paolo); nyugaton (a Tiberisen túl): Portuensis és Aurelia (Porta San Pancrazio). A tizenötödik egy névtelen kapu a Pons Aelius irányában (a középkorban P. Sancti Petri).
Róma fejlődése építkezés és épületanyag dolgában. A három legrégibb stádium Róma város rendszertelenül, minden terv nélkül és legfeljebb nagyjából a talajviszonyokhoz alkalmazkodva épül. Egyedüli szélesebb és tekintélyesebb útjai a Via Sacra (a Forumtól sarló alakjában egészen a későbbi Colosseum tájáig) és a Via Nova, mely derékszög módjára fogta körül a Palatinus-hegynek alját. Ezek kövezve is voltak (holott a többi utca csak Kr. e. a III. sz.-ban kapott kövezetet), de szélességük nem haladta meg a 6-7 m.-t, a mellékutcák pedig éppenséggel átlag 4 méternyi szélességüek voltak. A XII. táblás törvény rendelete szerint az egyes házak, illetőleg házcsoportok (insulae) sikátor (ambitus), által voltak egymástól elválasztva, de viszont egyes nagyobb csoportokban vicusokat (negyedeket) képeztek. Említendők a Forumtól a Tiberisig vezető V. Tuscus (etruszk fertály), nemkülönben a V. Africus, ahol a pún háboruk idején a túszokat tartották. A vicus magában foglalta az egyes fő utcákat, kapcsolatban a mellékutcákkal (angiportus pergula). A keresztutakon (compita) a lareszek kápolnái állottak. Ez a város képe a makedon háboruk befejeztéig, mely id_ Rómára nézve fordulópontot képez. A pún háboruk óta rohamosan szaporodó lakosság érdekében egyrészt általános kövezést foganatosítottak, másrészt helyreállítják és kiépítik a csatornarendszert, melynek végső pontjai a királyok idejéből származtatott csatornák, különösen a Cloaca Maxima (l. Építészet VI. tábla 9. ábra, leirását illetőleg l. Boltozat), kiegészítője pedig az ősidőktől fogva alkalmazott alagcsövezés, mely különösen a mélyebben fekvő városrészek talajvizének eltávolítását czélozta. Kitünő gondot fordítottak a vizvezetékek, a hidak és általán a Tiberis közvetlen környezetének rendezésére, nemkülönben a folyó katonai biztosítására, ami a Janiculum nevü balparti erődítés által történt. Mindamellett a város Augustusig rendetlen és dísztelen volt, házainak anyaga egyszerü tufa, csak nagy ritkán travertin-kő; a templomok alacsonyak; toscanai (etruszk) stilben épültek (egyiknek helyreállított homlokzatát l. Építészet VI. mell. 7. ábra). Augustus uralma korszakot alkot nem csupán épületanyag, hanem ízlés dolgában is. Monumentális építkezései fölkeltik a versenyt közállói és bizalmasai (Agrippa, Maecenas) körében is és való igaz, amit mondott, hogy téglavárost vett át és márványból épültet hagyott utódaira. Az anyag az ő korában túlnyomóan márvány, mely a fényes travertint mind jobban kiszorítja, bárha az utóbbi azért mellékesen mindvégig tartja magát. A pazar díszitésü oszlopfők közül l. kettőt az Építészet VIII. mellékletén. Az építkezés hatósági ellenőrzés alá kerül és lassankint bizonyos tervszerüség áll be, melynek alapvetője már Caesar, kinek építkezései a Forumból indulnak ki. Augustus székes a palotáját a Palatiumra tevén (l. o.), az egész környék fellendül, majd Nero építi be a Palatinus és Esquilinus közti területet, mely az alatta dühöngött tűzvész idején kipusztult. Vespasianus és Titus egyes épületekkel, Trajanus azzal fejlesztette a várost, hogy a Forumtól északra fekvő városrészeket összefüggésbe hozta a Marsmezővel. Ámde egyikük sem tett annyit, mint Hadrianus, kinek kormányzata egyrészt ujjáépítés, másrészt új épületek emelése által jóformán egészen új várost eredményezett. Utódjainak a kiegészítés s a megpótolás munkája jutott, de köztük is akadnak akik terveik óriási szabásával ragadják meg az utókor fiának figyelmét (Septimius Severus, Caracalla, Constantinus). S ebben a hatalmas méretekben terjeszkedő városban külső fény és belső tartalom fogtak kezet egymással. A sok muzeumon és 28 könyvtáron meg műgyüjteményen kivül 80 aranyból, 74 elefántcsontból készült szobor és 35 diadalkapu diszítette Rómát, melynek ókori lakossága számáról megbizható adataink nincsenek, de kétségtelen, hogy meg nem haladta is, bizonyára erőse megközelítette a félmilliót.
Részletes helyrajz. I. A belváros. A nagy Forumon és a császárok (Augusztus, Nerva, Trajanus) forumain kivül (l. Forum) magában foglalta a capitoliumi dombot (most Campidoglio), igazabbban mondva dombokat, melyek közül az északin az Arx, a Délin a tulajdonképeni Capitolium épült. Itt volt a Servius-féle városnak fellegvára, mely kockakő-falakkal vette körül a még külön is megerősített két dombot. Augustus és cicero idejében még való erősség volt, de már az I. sz. közepén egész lejtője beépült a Kr. u. 69. A vitellius-féle utcai harcban mér csak a Capitolium templomának udvara volt sikeresen védhető. Alulról egy többszörösen kigyózó út vezetett fel (Clivus Capitolinus), egy másik út délkeleten vonult, ahol az újabban (a Della Consolazione templommal szemben) feltárt Tarpeji szikla volt amelyhez a római hagyományban Tarpeja (l. o.) mondája fűződik, s amelyről a hamisan esküvőket és hazaárulókat letaszították. Az Arxhoz egy külön út is vezetett, még pedig a Forum Concordia-temploma és a Carcer Mamertinus (állami fogház és siralomház) közt. Az utóbbinál az út elágazott és ott volt a Gemoniae Scalae (l. o.) nevü lépcső, ahova az elitélt gonosztevőket is letaszították. A Capitolium fő-fő nevezetességes Jupiter temploma, melynek alapítása a hagyomány szerint a Tarquiniusok idején, befejezése azonban a köztársaság első éveiben (Horatius konzul alatt, 509) történt. Alapfalait 1865, illetőleg 1876. találták meg a Caffarelli-család palotája és kertje helyén. Ezen kutatások szerint a templom 177 római láb (52,5 m.) széles és 200 láb hosszú volt. Az épület, melyet oldalt egy sor, elül három sor oszlop vett körül, három párhuzamos hajóra volt osztva, középen Jupiter, kétoldalt Minerva és Juno szobraival. Jupitert az itt felállított szobor a triumfálók ruhájába ábrázolta (bibortóga, pálmaágakkal és győzelmi istenasszonyalakokkal himzett tunika). A templom, mely állami szempontból is fontos helyiség volt (itt ülésezett a szenátus és hadi tanács), egyre díszesebb lett Kr. e. 179. megvakolták, a harmadik pún háboru után pedig aranyos plafonddal és mozaikpadlóval látták el. Kr. e. 83. leégett, mire Sulla újból kezdte építeni, az oszlopokat az athéni Olimpeionból hozatta által, de a befejezés csak 69. történt Quintus Lutatius Catulus idején. A régi alak megmaradt, csak az anyag volt pompásabb, az új szobor krízelefantin technikáju. De a templom Kr. u. 69-ben ismét elpusztult, Vitellius katonái pedig 80. vetettek rája üszköt. Mind a kétszer felépült, magasabban díszesebben; pentelei márványból, tele minden fénynyel, melyre a világ képes volt. Ilyen állapotban élte túl az antik világ bomlását. Az V. sz.-tól kezdve kincseit műértő rablók kezei hordták szét (Stillicho vitte el az aranyos bronzajtókat, Geiserich a fedélnek aranyos lemezeit), s a pusztulás művét a középkori pártvillongások fejezték be. Az itt leirt templom azonban csak központja volt egy egész kis templomvárosnak, mely szentélyekből és sofgadalmi oltárokból alakult s melyek között a régi királyok és hires férfiak szobrai voltak felállítva. Említendők: Jupiter Conservator és Custos szentélyei, a Casa Romuli; Hercules, Nemesis, Bonus, Eventus és Bona Fortuna szobrai, de kivált az állami oltár (Ara), melyen az állam újévkor és triumfusok alkalmával, az ifjak a toga virilis felöltésekor áldoztak. Lejebb, az említett clivus (útvonal) mentén emelkedtek: Jupiter Feretrius és Fides templomai, amaz állítólag még Romulus, emez Numa Pompilius alkotása; Mens és Venus Erycináé (a trasimenusi győzelem után épültek); Ops, Venus Victrix és Fortuna templomai, végül az a két tamplom, melyet Augustus épített (Mars Ultoré és Jupiter Tonansé). Ebben a templomvárosban őrizték a politikai szerződések, védő- és támadószövetségek okmányait, melyek ércbe vésve ott függtek a szobrok talapzatán, egyesek a Fides templomában. Az Arx és Capitolium közti nyeregben (a mai Capitolim-tér) keresték az ókorban annak a menedékhelynek területét, melyet Romulus nyitott, hogy bevándorlást okozzon, történeti időben pedig magánházakon kívül itt volt a Tabularium nevü épület, mely kincstárul és levéltárul szolgált. Róma belvárosához tartozott továbbá a Palatium (l. o.), mely, habár számos templommal volt ékes, mégis inkább a profán építkezés központjának tekinthető. Kiegészítik végül a belvárost mint olyat, a Sacra via környezete és a Velia tájéka. Az előbbinek monumentális emlékei közül első helyen említendő Nero aranyháza, melynek atriuma helyére Hadrianus saját tevei szerint Venus és Róma kettős templomát emeltette (hosszmetszetét és alaprajzát l. az Építészet cikk VIII. mellékletén 8. illetőleg 4. ábra). A közte és a Templum Pacis között hézagot betöltendő, épület a Mayentius által megkezdett és befejezőjéről Constantinról elnevezett Basilica, mely merész építkezésével a Szent-Péter-templom mestereinek is mintául szolgált. Három hajójának hosszan egyaránt 80 m., szélességes a középsőnek 25 m., a két oldalhajóé 16-16 m. Merész boltívei hatalmas pilléreken nyugodtak. A Velia, Esquilinus és Caelius közötti völgyben épült egy Nero által tervezett tó helyén a Flaviusok amfiteátruma, középkori nevén Colosseum (l. o.), melyhez a Caeliustól az Esquilinusig terjedő félkörben mindazok az épületek csatlakoztak, melyek az amfiteátrumot kiegészítik. Ilyenek első sorban a ludusok, gladiátoriskolák, különböző néven (Matatinus, Gallicus, Magnus és Dacicus); Spoliarium (halott gladiátorok kamrái), Samiarium (fegyverkovácsok háza) és Summum choragiu (díszletek és kellékek háza, melyek a nagy felvonulásokhoz kellettek). Kiegészítette ezt a telepet egy atlétaiskola (a mostani San Pietro in Vincoli tájékán). Az amfiteátrum meg a Venus és Róma temploma között olt a Meta Sudansnak nevezett kúpalaku szökőkut, melynek érdekében Domitian a Caelius hegyről külön vizvezetéket épített. Az egész Via Sacrát helyenként diadalivek díszítették. Ilyenek: az utca keleti végén az Arcus ad Isis, az út magaslaton a Tituts íve, a Porta Capenától haladó utca keresztezésénél pedig a Scontantiné (l. Építészet VIII. melléklet 3. ábra). A Palatinus és Aventinus közötti völgyet a Circus Maximus (l. képestül Cirkusz alatt) töltötte ki, ami hely pedig még az Aventinus lábánál maradt, olyan istenségek templomainak jutott, akiknek a Circusban is voltak oltáraik. Ezen istenségek a következők: Sol, Luna, Magna Mater és Jupiter Arborator, Mercurius, Venus, Summanus, Juventas.
I. A Tiberis melléke. A) A piacok. A Forum, Palatinus, Circus Maximus, Aventinus és a Capitolium DK-i lejtője közt terül el az iparos- és kereskedővilág otthona, három piac, melyek között, a harmadik az utóbbin túl feküdt. Amazok a Velabrum és Forum Boarium, emez a Forum Holitorium. Ugyancsak a Porta Trigeminán túl voltak a sóraktárak (Salinae), az Aventinustól délre pedig a Tiberisen érkező gabona rakodóhelye (Horrea). A Velabrum K-i irányban egészen a Palatinus aljáig terjedt, É-on a Vicus Tuscus, Ny.-on a mai San Giorgio in Velabro templom határolták. Itt árulták az élelmi szereket, s ez a vásár folytatódott a Vicus Tuscusban. A Forum Boarium határai: K-en a Velabrumtól a Cirsusig vezető utca, Ny-on a Tibris, É-on a Servius-féle fal, D-en a Circus Maximus. Eredetileg marhavásártér, később óriási piac, mely a szentélyeknek sem volt hijával. A Porta Trigeminán túl voltak a nagy raktárak, első sorban a sóraktárak, melyek a Tiberis torkolatánál fekvő párologtató helyekről hajón jöttek idáig. Később a sóhoz csatlakozik a gabona, bor, olaj, sőt Augustus óta a márvány is. Mindennek érdekében Kr. e. 199. felépült a kereskedelmi rakodó (Emporium) melynek környékén aztán egymást érték a nagy raktárak (Horrea), melyeknek első kezdeményezése a Sulpiciusok családjától ered, de később a császárok veszik ezt kezükbe és a 17 horreum közül legtöbb róluk van elnevezve (Horrea Agrippiana, Germaniciana, Petroniana) s csak ritkábban az anyagról, mely bennük felhalmozva pihent (Charteria, Piperitaria). B) Az Aventinus. Harcászati szempontból befoglalták a Servius-féle falba, de aránylag késős kezdték beépíteni. Magaslatára a Clivus Publicius vezetett, mely a Porta Trigeminánál kezdődött és fent az egész Aventinus fő-fő szentélyénél, Diana templománál végződött. Ezt a templomot a hagyomány szerint Servius Tullius építette, még pedig a latin városszövetségnek költségén; Augustus idején újból fölépítették. C) A Mars-mező (Campus Martius) környéke. Legtágabb értelemben az a térség, melyet egyfelől a Tiberis határolt, másfelől a Capitolium, a Quirinalis és a Pincius. Nevét az oltártól (Ara Martis) vette, melyen Mars istennek tiszteletére februárban az Equiriákat ünnepelték. Egy részét ahol egykor tűz csapott fel, Campus ignifernek, azt a patakot (Petronia amnis), mely innen a Tiberisbe ömlött, kútfejénél Cati fonsnak, a tavat pedig, amelyet alkotott, Paulus Capreának hívták. A hagyomány szerint itt tünt el Romulus, midőn csapatszemlét tartott Róma katonai felett. Történeti időben ez a terület jóval szűkebb korlátok közé szorul. Nagy darabok magánkézbe kerülnek (Prata Flaminia a Porta Carmetalis előtt, Prata Aemiliana a Quirinalis lejtőjén), azonkivül pedig a város kapuihoz vezető utak mentén jókor külvárosok támadnak, melyeknek központja a Forum Holitorium jókor alkalmat szolgáltatott a kisipar és kiskereskedés ide vonzására, mely igy állandó jelleggel ruházta fel a városnak ezen részét. Helyrajzilag döntő a Via Flaminia (a mai Corso), mely Augusztus óta határt von a VII. regio (Via Lata) és a IX. (Circus Flaminius) között. Mig a Mars-mező régebben inkább népgyülések és testgyakorlatok részére szolgált, Pompejus óta nagy szabásu, díszes épületek emelkednek rajta. Első helyen áll a Pompejus szinháza, mely nemcsak fényes belsejével, de azzal is korszakot alkot, hogy építője egész Róma előitéletével szállott szembe, midőn állandó szinházat létesített. Követte ezt Caesar, aki márványos szavazó-csarnokot emelt (Saepta) a Comitia Centuriaták részére, igazabban kezdte emelni, mert a zárókövet Agrippa illesztett beléje, ugyanazon Agrippa, kinek három nagy műve: a Basilica Neptuni, Diribitorium (szavazatolvasó-ház) és a Pathepn közül kiemelkedik az utóbbi, mely nemcsak a Marsmezőnek, hanem egész Rómának igazi gyöngye (előlnézetét, metszetét és alaprajzát l. az Építészet IX. mellékletén 10-12. sz. a.). Agrippa egyetlen számbavehető vetélytársa a Mars-mezőn Statilius Taurus, az első kőből való amfiteatrum építője. Maga Augustus inkább kiegészítőleg folyt be. Szorosan a Via Lata mellett állította fel napmutatónak Manilius tervezett órájához azt az obeliszket, mely ez idő szerint a Monte Citorión áll a parlamentnek palotája előtt. Kisebb emlékeken kivül ott létesült: a nagy szabásu Ara Pacis Augustae; Kr. e. 13. állították a Hispaniából és Balliából visszatérő császár tiszteletére (maradványai San Lorenzo in Lucina belépő-csarnokában); a Tiberis és Via Flaminia közötti keskenyebb téren pedig a császárok mauzoleuma, egy köralaku díszépület, fákkal beültetett teraszokkal, legtetején Augustus oszlopával; bejáratánál függött bronztáblákra vésve a Monumentum Ancyranum (l. Ancyranum monumentum) eredeti szövege; a bejárat elé a közvetlen utókor két obeliszket alkalmazott (jelenleg az egyik Santa Maria Maggiore mellett, a másik a Quirinal-téren van). Ide temetkeztek Nerváig a császárokon kivül a Juliusok és Claudiusok családtagjai is. Nero a nagy tűz után fürdőket épített (ez idő szerint romjaikon a Patrizi-, Madama- és Giustiniani-paloták állanak), mig Domitianus a Titus alatt esett tűzvész nyomainak elhárításán kivül a Panteon mellé egy Minerva-templomot emelt (most Santa Maria sopra Minerva), de túlnyomólag mégis mulatóhelyekről gondoskodott. Ekkor került a Mars-mezőre a Kr. e. I. sz. óta divó görög atlétikai gyakorlatokhoz szükséges Stadium (a Piazza navona mai napig is mutatja a jellemző körvonalakat) és az Odeum (dalszinház). Hadrianus egy bazilikát (Matidiae et Marcianae) épített a Mars-mezőre, azonkívül pedig a Pons Aelius útján a város ezen táját egyenes összeköttetésbe hozta a Tiberisen túl fekvő városrészszel. A Pons Aeliushoz egy nagyon élénk utca vezetett, melyet Gratianus, Theodosius és Valentinianus hosszu portikuszokkal beföldtek (ugyanazért Via Tecta is), a végén, a híd bejárata előtt ott állott ugyanezen császároknak diadalíve is. Kiegészítik ennek a városrésznek nevezetességeit az Antoninusok (Pius és Mark Aurél) nevét viselő terek (egy-egy emlékoszloppal), a Via Lata környéke és a Pincio-hegynek kertekből alakult negyede. A Via Lata környékén nagyobb épületek voltak a Napistennek Aurelianustól épített temploma (a mai főpostaépület táján), egy kaszárnya a városi cohorsok részére és négy diadalív (a Domitianusé, Diocletian és Maximian császárok Arcus Novusa, Verus és Aureliusé, végül az Arcus Claudii). A Mons Pincius hires kertjei közül (collis hortorum) az első a Lucellusé, mely sokszoros birtokváltozás után a hirhedett Messalina kezeibe került. A trónra tévedt kéjhölgy itt ünnepelte nászát Siliusszal és itt végezték is ki. További kerteket birtak itt a Domitiusok, Pompejus (halála után Antonius, majd a császárok kezén), de különösen Sallustius, a történetíró, aki Numidiában zsarolt pénzekből rendezte be ezeket a díszkerteket. Nagy kiterjedésük volt (a Pincius és Quirinalis közt fekvő völgyet egészen magukba foglalták), egy külön Venus-templom is volt bennük (Venus hortorum Sallustianorum). D) Trans Tiberim. Legrégibb idejében a Tiberis jobb partja mint az Ager Romanusnak egy része szerepel, majd olyanok telepednek oda, kiket iparos tevékenységük arra utal, hogy a folyó közelében lakjanak (halászok, timárok, gelencsérek). A raktárak is részben ide vonulnak, Augustus óta az izraeliták is itt laknak. Sűrü sorokban lepik el az utcák ezt a területet, a Forum Boariummal szemben egészen a Janiculum aljáig vonulnak, mig az előkelő körök a dombokon és hegyeken villákat és nyaralókat építenek. Nagyobb telepek: Caesar kertjei, melyekben Augustus egy naumachiát (l. o.) rendezett be; Agrippináé (a mai San Pietro in Vaticano helyén), mely később Caligula birtokába jutott, aki Circust építtetett bele, ugyanazt, melyben Nero mint műkedvelő fellépett, s amely a keresztény vértanuk történetében szomoru nevezetességre jutott. Nero egyébként nemcsak igy szerepelt itt, hanem Agrippina kertjeit összekötötte Domitia kertjeivel, melyekben később Hadrianus remek mauzoleuma épült. Az utóbbi két részből állott; egy négyszögü alsó építményből, amelynek egy-egy oldala 104 m. és egy hengeralaku fő építményből, melynek átmérője és magassága egyaránt 73 m. (Külső díszítését l. Építészet IX. mellékletén.) Hadrianus kezdte építeni, de csak Antoninus Pius fejezte be 139. Síremléknek készült, de később Rómának fő-fő erőssége lett; mint ilyen több ostromot állott ki (Kr. u. 537. Vitiges gótjai, 546. Narses ellenében), mig utóljára sokszoros átalakítás és javítás után az Angyalvár (l. o.) lett belőle. Köröskörül még malmok, fürdők és más csekélyebb jelentőségü épületek állottak. E) A Tiberis szigete. Az ősrómai monda szerint a Tarquiniusok gabonájából támadt, melyet a nép sem visszaadni, sem megtartani nem akart, s azért a folyóba szórt. Történetileg Kr. e. 291. kezd az építkezésben szerepelni, amennyiben akkor épül rajta a görög Asclepios temploma (Aedes Aesculapi), kinek szentélyéhez Epidaurusba a 293. évi döghalál után hódoló követséget küldöttek a rómaiak és szent képet kértek, e helyett azonban egy kigyót kaptak, mely a hagyomány szerint erre a szigetre úszott. Később az egész szigetet hajó alakjában travertinkővel körülfalazták; ugyanakkor, mikor a Marcellusszinháza felé vezető Pons Fabricius (most Ponte Quatrocampi) létesült, holott a másik oldalon a Pons Cestius (Gratiani) kötötte össze a parttal a szigetet, melynek ókori helyrajzi neve azért is: inter duos pontes. Később az Aesculapius temploma körül nagy számu nemzeti istenségnek szentélye épült, nevezetesen Faunusé (Kr. e. 195.), Jupiteré és a vele kapcsolatos Veiovisé (Kr. e. 194.), Tiberinusé (a Tiberis folyó megszemélyesítése) és Semo Sancusé (Deus Fidius).
III. R. délkeleti része. A) A Via Appia melléke. A Via Appia két oldalán, a Porta Capenán kivül már Augustus idejében olyan jelentékeny külvárosok fejlődtek, hogy két külön regióvá tagozódtak: Porta Capena és Piscina Publica, mely utóbbi fertály még az Aventinusnak K-i lejtőjére is kiterjedt. Jellemző a Via Appia mellékére a forrásokban és vizvezetékekben való gazdagság, amivel összefüggnek a nyilvános fürdők. Források: Fons Apollinis és Aqua Mercurii, Lacus Promethei, Pastorum, Orphei, Ganymedis; vizvezetékek: Nero idejéig az Aqua Marcia egyik ága, a föld alatti Rivus Herculaneus; a Horti Asiniani (most Vigna Guidi) táján egy vizmű hozta forgalomba az Anio Vetusnak vizét. Az Aqua Claudia is juttatott ide vizet (egyik részletét l. az Építészet VIII. mellékletén, 5. ábra), Septimius Severus a Severianát, Caracalla a Marcianának egy másik ágát szintén ezen vidéknek rendelkezésére bocsátotta. E nagy vizmennyiség fő fogyasztói a fürdők voltak. Commodus és Septimius Severus thermái nyomtalanul eltüntek, de megmaradtak a Caracalla fürdői, melyek nemcsak óriás méreteikkel, hanem a bennök talált műemlékekkel (Farnesei bika, Farnesei Herakles) a modern római látnivalók közt első helyen állanak. (Egyik képzeletileg helyreállított termöket l. az Építészet IX. mellékletén, 17. ábra). Róma ezen tájának fő-fő nevezetességei azonban mégsem a fürdők, hanem a síremlékek. Évszázadokon keresztül a Via Appia mellékére temetkeztek a leghiresebb nemzetségek, köztük a Seipiók, Serviliusok és Metellusok. Fennmaradt a Scipiók sírja (feltárták 1780., feliratai a római irodalom legrégibb emlékeihez sorolhatók), nemkülönben Caecilia Metella síremléke és több freskókkel és Stucco-ékítményekkel díszített columbarium. B) A Caelius hegy. Az ókorban kettős tagozódást mutatott, egy keleti keskenyebbet (határa a mostani Laterán, ókori neve Caelius minor v. Caeliolus) és egy nyugatit, mely kettős magaslatban végződött. Az egyik az Esquilinus lejtőjével állott szemben (most a Quatro Coronati templom van rajta), a másik a Palatinussal volt átellenben (most a San Giovanni e Paolo-templom környéke); mindkettőnek közös neve Caelius major, régebben Querquetulanus. Az őskorban a Caelius erődítés volt, sokáig egyetlen feljárás vezetett rája: a Clivus Scauri (valamelyik Scaurusról, aki követzettel látta el, most az az utca, mely a nyugati oldalon San Giovanni és San Paolo között vonul fölfelé). Később még egy másik járult hozzája: a Vicus Capitis Africae (most Via della Navicella). A Caeliuson biztos tudomás szerint csak két templom mutatható ki, a Minerva Captáé (akit Faleriiból hoztak Rómába) és Dea Carna szentélye, melynek alapítását helyi hagyomány Junius Brutusra vezette vissza. Annál nevezetesebbek a világi épületek: császárok építkezései, kaszárnyák és magánházak. A császári emlékek közül kiemelkedik Nero vizvezetéke (Arcus Neronis), a római világ legtökéletesebb téglaépítménye, melyet Septimius és Caracalla restauráltak, s amely 2010 m. hosszaságban ma is látható (kezdődik a Porta Maggiorétől D-re, átmegy a Wolkonsky-villán, elhagyja a Scala Santát, Piazza della Navicellát és a passzionisták kertjében ér véget). Célja volt Nero nagy viztartóját (Stagnum Neronis) vizzel ellátni, melybe hatalmas zuhataggal szakadt, miglen a Flaviusok a nagy viztömeget a Caelius, Palatinus és Aventinus között osztották meg.
IV. Róma keleti része. A) A Quirinalis. Ennek hosszukás magaslatán ismét megkülönböztetjük a legszélső, Trajanus Foruma felől eső részt (Latiaris), a tulajdonképeni Quirinalist (déli lejtő a mai San-Vitale-templom táján), a Mucialist (ma Piazza Quirinale) és a Salutarist (a mai Palazzo Barbeerini tájékán). Mindezek dúsan meg voltak rakva monumentális épületekkel. Igy a szűkebb értelemben vett Quirinalison volt Quirinus (l. o.) temploma (a mostani San-Vitale-templom táján), melyet ősrégi alapokon elébb Papirius Cursor, majd Julius Caesar restanrált és Augustus fejezett be. A Mucialison Semo Sancus (Dius Fidius) temploma, melyet Titus Tatiusra vezettek vissza és melyről a közelben lévő Porta Sanqualis nevét származtatták. A Latiarison volt Jupiter, Juno és Minerva közös szentélye, nemkülönben Flora temploma. A Salutarisra építették Salus és Serapis templomait, mig a Porta Collina előtt három Fortuna-templom, Venus Erycina, Honos és Hercules szentélyei állottak. B) A Viminalis a Subura, a Vicus Patricius és a Nerva Forumáról félkörben a Porta Viminalisig futó út között. Az utóbbi kapun kivül szelte az utat az Aqua Marcia. C) Cispius, az előbbitől keletre. Monumentális épületek közül a Cispiuson csakis a Juno Lucina temploma állapítható meg biztosan, mely mint a római asszonyok fogadalmi ajándéka, 374 épült Kr. e. és hozzátartozó berkével mélyen benyult a völgye. D) Az Oppius, a Suburától délnek, Cispiustól délnyugatnak. Nyugati és északi lejtője külön-külön elnevezéseket viseltek; amaz Carinae, emez Fagutal. Jókor beépült magánházakkal, de eredeti jellegét elvesztette Nero építkezései folytán, aki jóformán az egészet bevonta hires «arany»-házának keretébe. E) Fontosabb mindezeknél az eddig felsorolt magaslatoknak találkozó pontját alkotó fensík, közös néven Esquilinus (l. o.), legrégibb idők óta az alsóbb néposztályok temetkező helye Libitina szentélyével. Kiegészítik a magaslatok épülethálózatát az utcák, illetőleg utak. F) Servius körfalán belül eső utak. A Forumtól az esquilini kapuig a Subura vezetett, a város legélénkebb közlekedésü utcája, lármás, veszekedő közönséggel, lacikonyhák és könyvesboltok, korcsmák és templomok egymás mellett; nevezetes mellékutcák az Argiletum és a Vicus Sandalarius. Ebben volt Fortuna Seia temploma, melyet a hagyomány Servius Tulliusnak tulajdonított. A Via Sacra felől ugyancsak az Esquilinusra a Cuprius vezetett, legmagasabb pontjától elágazva kigyózott fel az Oppiusra a Clivus Orbius. Itt mutatta a hagyomány azt a helyet, ahol Servius királyt megölték, s ahol saját leánya édes atyjának holteste felett elkocsizott (Vicus Sceleratus). G) Servius körfalán kivül eső utak. A Porta Collinától hegyes szög alatt két út ágazik vala el: a Via Salaria és Nomentana. Amannak mentén egymást érték a magános és csoportos síremlékek, részben pretorianusok sírjai, kiknek óriási kaszárnyája a Via Nomentanától délre épült, s tartozékaival (Jupiter Dolichenus szentélye) egy külön városrészt fejlesztett.
Pusztulás és föltámadás. Róma ókori építkezéseiben csaknem hirtelen nyugvópontot jelent Constantinus uralkodása, aki egyszerre tette uralkodóvá a kereszténységet a hitben és Konstantinápolyt a földön. Ez a körülmény azonban korántsem jelent pusztulást, hanem csak megállapodást. A meglévőt fentasrtják, javítják, kiegészítik, de újat nem alkotnak. A VI. sz.-ban Theodorich márványt is hozat Görögországból, a téglaépítményeket pedig mindenfelé jó karba helyezi. A pusztulás művét Alarik (Kr. u. 410.) és Geiserich (Kr. u. 455.) kezdik meg, akik azonban még mindig csak kincseket rabolnak, az épületeket kimélik, csakhogy ez által is megszünt a kegyelet és ezentúl nem csupán barbárok rabolnak, hanem azok is, kik az emlékek megőrzésére lettek volna hivatva (Stilicho ellopta a Capitolium bronzajtóit, II. Constans a Circus Maximus diadalkapujának aranyos paripáit). A IX. sz.-ban már eltünt minden dísz és az 546-dik évi gót pusztítás után lassankint magukra az épületekre is rákerül a sor. Javításról, épségben tartásról szó sincs, a düledező emlékek anyagát a keresztény templomokra fordítják, melyek csak ritkábban, kivételképen helyezkednek el régebbi épületekben (Panteon, Basilica Julia), szabály szerint antik emlékek részleteiből épülnek fel. De mig igy a szép részletek inkább csak helyet cseréltek, tehát az utókor számára meg voltak mentve, a szobrok és márványemlékek könyxörtelenül a mészégetőbe vándoroltak, ugy hogy a nagy Ráfael joggal irhatta X. Leóhoz intézett emlékezetes levelében: «Mennyi meszet is égettek szobrokból és más antik műemlékekből! Mert valóban merészség nélkül állíthatom, hogy ez az egész új Róma, amely most szemeink előtt feltárul, teljes nagyságában és szépségében, palotái, templomai és egyéb épületeinek díszében, ugy amint előttünk elterül, véges-végig ókori márványból égetett mészszel épült». De az utókor mégis annyi emléket tárt fel, hogy egyetlen gyüteménynek, p. a Vatikánnak gazdag termei is még csak magasabbra csigázzák annak sejtelmét, aki a multak kincseire a jelen kincseiből és a pusztulás nagyságából képes következtetni. A feltárás történetet és jelesebb munkásait l. Ásatások. R. a pápák alatt, l. Egyházi állam.
