Mongolok,
Mongolok, legtágabb értelemben véve legnagyobbika ama 7 csoportnak, melyben Peschel az egész emberi nemet osztja, ide tartoznak a mongol néphez hasonló népek mind, tehát ugy a polinéziai és ázsiai malájok, Ázsia DK-i és K-i részének lakói, a tibetiek, valamint a Himálaja néhány hegyi népe; továbbá az É.-ázsiaiak É.-európai rokonaikkal, végül az amerikai őslakók. Közös testi tulajdonaik a hosszu merev, keresztmetszetben hengerded haj, a szakáll és szőrözet gyér volta vagy teljes hiánya, a bőr sötétes szine, mely a sárgától egész a sötétbarnáig váltakozik, gyakran a vörösesbe játszik, kiálló járomcsontok és a szemeknek többnyire forde állása. A tulajdonképeni mongol fajhoz (Müller Fr. közép- v. É.-ázsiai fajnak nevezné) számítják azokat a népeket, kik egész Kelet-, Közép- és Észak-Ázsiát lakják, kivéve azokat a területeket, melyeket É.-ázsiában a hiperboreusok laknak, kik Európa É-i részének jelentékeny területétre is beterjeszkednek. Fizikai tekintetben szembeötlő ismertető jelek által élesen megkülönböztethetők környezetüktől és bizonyos fiziologiai és pszichologiai ismertető jelek által kitünő, de etnikus különválásuk mellett is faji egységet mutatnak. A mongol faj őshazájának Közép-Ázsia tekinthető. Nyelvök szerint az ide tartozó népek több szótagu és egy szótagu nyelvvel birókra oszthatók. Az első csoporthoz tartoznak az uraliak, altájiak, japánok, koreaiak, a második csoporthoz a tibetiek, a Himálaja népei, a birmaiak, a lohita s a thai vagy san népek, az anamiták, khinaiak és Hátsó-India elszigetelt népei. E népek néhányai ismét szétágaznak különböző ágakra; igy az ural néptörzs a szamojed és finn ágra, utóbbi ismét négy családra oszlik, t. i. az ugor, bolgár vagy volgár, a permi és a finni családra (lappok, finnek, észtek, livek). Az altáji néptörzs három ágra oszlik: a tunguz, (tunguzok és mandsuk), a mongol és a török ágra (jakutok, tatárok, kirgizek, uzbekek, oszmánok). A még e csoporthoz tartozó japánok és koreaiak egységes zárt népcsaládokat alkotnak.
A tulajdonképeni mongol ág 3 családra oszlik, t. i. a K-i M.-ra, a Ny-i M.-ra vagy kalmukokra (l. o.) és a burjétokra (l. o.). A K-i M., kik Mongolországot, azaz a M. tulajdonképeni anyaországát lakják és igy kiválóan M.-nak neveztetnek, két részre oszlanak, t. i. a khalka (chalka) M.-ra, kik a Góbi-sivatag É-i részén és a sara M.-ra, kik délen egész Tibeig laknak. Ezek épp ugy mint a mongol faj többi tagjai közép, a nők kicsiny testalkatuak. A koponya alkotás a brachikefal-tipust mutatja. A szélességi index a M.-nál és törököknél (Broca szerint) 81,30-81, 39, a khinaiaknál 77,60, az indokhinaiaknál 83,51, a finneknél 83,69, a lappoknál 85,07. A műveltség fokai a M.-nál oly sokfélék, hogy e faj egyes népeiben a műveltség minden fokát képviselve láthatjuk. A sámán vallásu természeti népekhez tartoznak a halász- és vadásznépek s a rénszarvas nomádok: a szamojedek, osztjákok, lappok, vogulok, tunguzok és a lohita népek; szarvasmarhával nomadizáló félig művelt népekhez tartoznak a sámán vallásu Himálaja-népek, a szifamok és jakutok, a buddha vallásu M. és tibetiek, a mohammedán török-tatárok; a földmívelő kulturnépekhez tartoznak a khinai műveltség körének népei (khinaiak, japánok, koreaiak, anamiták); az ind műveltség körének népei (a birmánok és sziamiak) és az európai műveltség körének népei (finnek, magyarok, cseremiszek, mordvinek, permiek, oszmánok stb.). A M. ruhája nemi különbség nélkül egyenlő, a nőké csak kissé jobban van díszítve; nyáron a sötét nanking-kabát, télen báránybőrbunda, melyet szíj tart össze s erről kés, pipa és dohányzacskó lóg le. Esős időben az előkelők vörös, a közemberek fekete posztóköpenyt viselnek. fejüket télen róka- v. bárányprés sipka takarja, lábukon khinai szabásu nehézkes csizmát viselnek, Lakásaik kerek jurták (karámok), rácsfalaik fából valók és nemeztakarókkal vannak befedve, középen van a tűzhely, melyen trágyával tüzelnek. Télen a kisebb házi állattok a jurtában tartózkodnak. Eledelüket nagyobbrészt az állattenyésztés nyujtja. Az állattenyésztésen kivül vadászattal is foglalkoznak kevéssé. Igy tehát a M. folytonos vándorlásra vannak szorulva, 3-4 hétnél tovább nem igen maradnak egy helyen.
Történetük a legrégibb korban nagyon homályos és csak a XIII. sz.-ban, Dsengiz khán (l. o.) korában nyujt pozitiv adatokat. A nagy hódító, miután Közép- és Kelet-Ázsia törzseit egyesítette, dúló harcaival egyszerre világtörténeti jelentőségre emelte a M.-at; ekkor kezdett a vad hordák közt részint az iszlám, részint a Buddha vallás is terjedni. Dsengiz khán halála után Ügetai (Oktai), mint nagykhán megmaradt ugyan a család intéző fejének, de a birodalomban testvéreivel megosztozkodott és alatt a M. tovább folytatták a hódító háborukat, s leigázták egész Khinát, megdöntötték a bagdadi khalifaságot, s a okiniumi szeldusok szultánokat adófizetőikké tették. Möngke és Batu khánok 1237. Oroszországba törtek és a Kalka vize mellett leverték a szövetkezet orosz fejedelmek hadát, elfoglalták Mozskvát és azután iszonyuan pusztítva Lengyelországot rohanták meg (1240), fölégették Krakót. Innen átcsaptak Sziléziába, hol 1241 ápr. 9. a német lovagok, a lengyelek és sziléziaiak egyesült hadát a wahlstati mezőn véres csatában megverték ugyan, de maguk is oly veszteséget szenvedtek, hogy nem mertek előbbre nyomulni, hanem D-nek fordulva, Morva- és Magyarországra (l. ennek történetét) vetették magukat. Hazánkat három oldalról támadták meg és a muhi mezőn győzték le IV. Béla hadát, mire az egész országot pusztították tűzzel-vassal és Béla királyt Dalmáciáig üldözték. De az Ügetai halála után (1243) kitört belső villongások miatt a M. kivonultak Ny-i Európából és vezéreik visszatértek Karakorumba, a roppant birodalom székvárosába.
A M. hatalma a XIII. sz. második felében volt legnagyobb; birodalmuk a Khinai-tengertől Lengyelországig és a Himálajától mélyen be Szibériába terjedt. A nagykhán székhelye Khina volt, a többi tartományokat Desngiz khán dinasztiájából sarjadt és alárendelt khánok kormányozták; ezek közt leghatalmasabbak voltak: a Kipcsak (l. o.) khánjai a Volga mentén, az u. n. aranyhorda, mely Dél- Közép-Oroszországot tartotta leigázva, és a dsagatáji v. turkesztáni khánok. De éppen a helytartók növekvő hatalma idéze elő a birodalom romlását, mely Kublai (l. o.) khán uralkodása korában (a XIII. sz. végén) több független államra bomlott, melyek közt Khina, Turkesztán, Dél-Oroszország, Szibéria és Persia voltak a jelentősebbek. Igy aztán a M. Khinát a XIV. sz.-ban (1368), Oroszországot a XV. sz.-ban végleg elvesztették, s Közép- és Elő-Ázsiában is tönkre mentek volna, ha a végromlást meg nem állította volna a hatalmas zsarnok Tamerlán v. Timur (l. o.), ki szintén mongol eredetü volt. De halála után birodalma újra lehanyatlott, ugy hogy unokája, Abu-Szeid meggyilkolásával (1468) a M. uralma is megdőlt; csak Dsagataiban tartotta fenn magát Timur dinasztiája, s ebből sarjadt Baber (l. o.), ki Hindosztánban új birodalmat alapított.
