Mondat,
Mondat, a nyelvtanban a szokásos definició szerint a gondolatnak szóban való kifejezése. (A M. definiciójáról egész irodalom van; magyarul v. ö. különösen Balogh P., Brassai, Lehr V. és Szinnyei cikkeit a Magyar Nyelvőr 19., 20. és 21. kötetében.) Az ősember beszédében nem volt még különbség szó és M. között. Minden sző egy-egy teljes M. volt, egy-egy eseményt, egy-egy tapasztalatot közölt. Az ős-M. tehát a mai beszédnek igéjéhez állott legközelebb, s vannak máiglan M.-aink, melyek pusztán igéből állanak, s melyek valamely eseményt egy szóval se hangos, sem gondolatbeli pótlására. Ha azt mondjuk p., hogy villámlik, semmiféle személyt vagy tárgyat nem nevezünk meg, hanem pusztán ige alakjában mondjuk ki észleletünket. Ezen ősrégi kifejezésmód többnyire olyan esetekben maradt fenn, melyekben a nép nem is tudta volna megnevezni a cselekvő személyt vagy tárgyat (személytelen igék). Rendszerint azonban többé v. kevésbbé pontosan meg tudjuk ezt nevezni, ugy hogy a nyelvnek előbbrehaladott állapotában a M.-ok rendesen két lényeges részből állanak: egyik az ige, mely magát az eseményt v. cselekvést fejezi ki, a másik valamely névszó, mely meghatározza az eseménynek okozóját, megnevezi a cselekvő személyt vagy okozóját, megnevezi a cselekvő személyt vagy tárgyat. E két M.-részt nevezzük állítmánynak és alanynak.
E szerint minden M.-nak két szóból kellene állania, melyeknek egyike alany, másika állítmány; ilyenek p. ezek: ember tervez; Isen végez; eső esik; dolgozzunk mi. Azonban sokszor előfordul az az eset, hogy a M. csak egy szóból áll, még pedig többnyire magából az állítmányból s az alanyt csak hozzá gondoljuk, p. esik, dolgozzunk. De sokkal közönségesebb az ellenkező esett, hogy t. i. a M. kettőnél több szóból áll. Sokszor ugyanis annyit állítunk az alanyról, hogy nem tudjuk mind egy szóba összefoglalni s ilyenkor magát az állítmányt több szóval kell kifejezni. Sokszor meg azt, amiről állítunk, nem nevezhetjük meg határozottan egyetlenegy szóval, ilyenkor tehát az alanynak kell több szóból állania. P. a gyarló ember | önhittségében merész dolgokat tervez. A teljes alany: a gyarló ember; a puszta alany csak «ember» volna, az eléje tett melléknév azonban kiegészíti azt a képzetet, melyet itt az emberről akarunk kelteni. A teljes állítmány: önhittségében merész dolgokat tervez; a puszta állítmány «tervez» volna, «önhittségében» és «merész dolgokat» az állítmánynak kiegészítő részei, sőt magukat a dolgokat megint a «merész» szó egészíti ki. A puszta alanyból és puszta állítmányból álló M.-ot puszta M.-nak vagy tőmondatnak nevezik; amely M. pedig más részekkel ki van egészítve, az bővített M. Megkülönböztetünk továbbá egyfelől állító és tagadó, másfelől értesítő (jelentő vagy kivánó) és kérdő M.-okat. L. Igemód és Kérdés.
A M. lehet azonfelül egyszerü és összetett. Az utóbbiak alkotórészei ismét alárendeltek v. mellérendeltek. A mellérendeltnek mind a két tagja főmondat, a másik pedig a neki alárendelt mellékmondat. A mellék-M.-ok, a szerint amint a fő M.-nak különböző részeit helyettesítik, lehetnek alanyi, tárgyi, hattározó, jelző M.-ok. A fő- és mellék-M. sorrendjét tekintve, lehet a mellék-M. a fő-M.-ra nézve elő-M., utó-M. és közbevetett (közbeszúrt) M. Retorikai tekintetben kiváló figyelmet érdemel a kör-M. (l. o.).
