Lipsius,
Lipsius, 1. Ida Mária, L. Jusutus Hermann és Konstantin nővére, német irónő, szül. Lipcsében 1837 dec. 30. Igen népszerű zenetörténeti és kritikai műveit La Mara néven adta ki. Művei: Musikalische Studienköpfe (5 kötet, 1868); Musikalische Gedanken-Polyphonie, Aussprüche berühmter Tonsetzer über die Kunst (1873); Musikerbriefe aus fünf Jahrhunderten (1886); Klassisches und Romantisches aus der Tonwelt (1892); Franz Liszt's Briefe (1893-94) stb.
2. L. Justus, valódi nevén Lips Joest, németalföldi filologus, szül. Overisscheben, Brüsszel mellett 1547 okt. 18., megh. 1606 márc. 23. Tanulmányait Kölnben és Löwenben végezte, 1567. Rómában Granvella biboros titkára lett, 1569. visszatért Löwenbe, utóbb 1572., rövid bécsi tartózkodás után, Jenában az ékesszólás és történelem tanára, 1579. pedig, miután reformátussá lett, a lejdai egyetem tanára lett; 1591. katolicizmus felé hajló elvei folytán, melyeket különösen a de una religione c. művében hangoztatott, ez állását el kellett hagynia; 1592. visszatért a katolikus egyházba és Löwenben nyert tanszéket. Kevéssel halála előtt spanyol királyi történetiró címet kapott. Nagy érdemei vannak a latin irók szövegkritikája és tárgyi magyarázata, különösen pedig Tacitus körül (1574). Filologiai munkássága még kiterjedt Plautusra, Noniusra, Vellejusra, Valerius Maximusra és Senecara. Stílusa bizonyos vegyülése az archaistikus latinságnak az Apuleius- és Tertullianus korabelivel. Művei közül még fontosabbak: Variarum lectionum libri III. (1569); Antiquarum lectionum libri V. (1575); De constantia in publicis malis, a stoikus filozofia szellemében irt szép munka; leveleit ő maga adta ki Epistolae selectae c. alatt 1586-1590.; Opera omnia c. alatt összegyüjtött munkái 1585. és 1675. jelentek meg, később Burmann kiadásában 1727.
3. L. Jusutus Herman, L. Konstantin testvére, német klasszikus filologus, szül. Lipcsében 1834 máj. 9. tanulmányait szülővárosában végezte, 1857. Meissenben, 1860. Grimmában gimnáziumi tanár, 1866. a lipcsei Nikolaischule igazgatója, 1877 óta lipcsei egyetemi rendes tanár és az egyetemmel kapcsolatos filologiai orosz szeminárium igazgatója. Értekezései jobbára a lipcsei Berichte der Kön. Gesellschaft der Wissenschaften és a Curtius, Lange és Ribbeck társaságában kiadott Leipziger Studienden jelentek meg; kiadta Demosthenes De corona c. beszédét (1876); átdolgozta Meier és Schömann Der attische Process c. művét (1883-87); végül; Von der Bedeutung des griechischen Rechts.
4. L. Konstantin, német építész, szül. Lipcsében 1832 okt. 20., megh. Drezdában 1894 ápr. 11. Szülővárosában tanult, s 1851-54. elvégezte a drezdai akadémiát is. Ezután tanulmányutat tett Német-, Francia- és Olaszországban, majd Lipcsében telepedett meg mint építész. Miután bevégezte a szt. János-kórházat, szász kir. építészeti tanácsos lett 1876. és egyúttal a lipcsei építészeti akadémia igazgatójává is kinevezték; Nicolais halála után pedig 1881. a drezdai művészeti akadémiai igazgatója lett. Építette továbbá: a lipcsei Péter-templomot, s Hartellel együtt a gerai szt. János-templomot, meg a drezdai akadémia új épületeit. Megírta Semper Gottfried életrajzát is (1881).
5. L. Rikárd Albert, német protestáns teologus szül. Gerában 1830 febr. 14., megh. Jenában 1892. aug. 19. Tanult Lipcsében, hol 1855. magántanár. 1859. rendkivüli tanár, majd Bécsben a protestáns teologiai fakultáson 1861. rendes tanár lett, honnan 1865. Kielbe, innen meg 1871. Jenába hivták meg tanárul, hol egyszersmind titkos egyházi tanácsosi állást is viselt. Mint bölcsész Kantnak, mint teologus pedig Schleiermachernek volt a hive s dogmatikájában visszavetvén a metafizikai tanokat, azt a keresztény község és az egyéni hivő vallásos tapasztalatára építi föl. 1875. alapította s azóta haláláig vezette a jahrbücher für protestantische Theologie és 1886 óta szerkesztette a Theologischer Jahresbericht című egyházi folyóiratokat. Számtalan cikke mellett több dogmatikai, történeti s vallásbölcsészeti irányú könyvet is irt, melyek közül fölemlíthetők: Lehrbuch der evangelisch-protestantischen Dogmatik (Braunschweig 1876. 2. kiad. 1879); Die apokryphen Apostelgeschichten und Apostellegenden (2 köt. 1883-1886); Philosophie und Religion (Lipcse 1885).
