Kunhalmok,
Kunhalmok, igy nevezi a magyarság több vidéken az olyan, rendszerint nagyobb számban előforduló, kisebbszerü halmokat, melyeket szemmel láthatólag emberi kéz alkotott s mint a bennük található hamu, égett csontok, edények stb. tanusítják, régi sírhalmok. XIII. sz.-beli irók, mint Rubruquis, Alberichus Monachus trois-fontainesi cisztercita és Joinville egyformán amellett tanuskodnak, hogy a kunok nagy halmot emeltek a halott fölé s az ilyen sírhalmot kurgánnak nevezték, mely korhány, korgán stb. alakban nálunk is gyakran előfordul halomnévként, különösen az alföldön, amerre a kunok megfordultak, mint Bihar, Békés, Csongrád, Jászkun-Szolnok stb. vármegyékben. Az utóbbi halmok általában véve magánosan szoktak előfordulni s tulajdonkép ezek az igazi K. A dunántuliak (Érd-Batta, Pátka, Alsó-Szt.-Ivány, Bakony stb.), melyek sűrün egymás mellett százával találhatók, a nevük dacára sem származnak a kunoktól. A régészeti kutatások kiderítették, hogy e halmok azon kelta s keltával vegyült, talán illir népségtől valól, mely a Kr. e. századokban szállta meg Pannoniát s a római uralom alatt is sok időn át fenntartotta magát. Mig a valódi K.-ban, a kurgánokban lovastul s néha leghivebb szolgájával együtt temették el a vitézt, a kelta eredetü sírhalmokat az jellemzi, hogy belsejük ki volt deszkázva, s oda kisebb-nagyobb urnákat s egyéb edényt helyeztek, az urnába az elhunyt hamvait tették, az edényekbe pedig ételt a halott számára.
