Kányafa
Kányafa v. gányafa (növ., molnárcseresznye, bangitafa, kányabangita, kányabegye, néhol kakasfa v. gényefa, Viburnum L.), a bodzafélék cserjéje. Levele átellenes v. 3-4 tagu örves, virágzata álernyő; fehér v. pirosas virága ötöstagu, a szélsők némelykor nagyobbak, sugárzók és meddők, a gyümölcs csonthéjas, száraz v. húsos. Mintegy 80 faja (hazánkban 2) többnyire az É-i földgömb mérsékelt vidékén, meg az Andesen terem. A V. Lantana L. (ostornyélfa, tévedésből ostorménfa lett), 2-2,5 m. magas cserje, de mint fácska 6 m.-nyire is megnő. Levele hosszas, jó széles, a visszája szürkésmolyhu, fürészelt, gyümölcse piros, végre fekete. Európa, hazánk s a Kelet hegyein gyakori, gyakran díszcserjének is ültetik. Belső kérge csipős, hólyagot húz, régen officinális volt, ma a hajlékony karcsu vesszejét gúzsnak, huroknak, ostornyélnek, abroncsnak, pipaszárnak (török pipaszár) használják. A V. Opulus L. 2-4,5 m. magas, levele tojásdad v. kerekded, 3 v. 5 karéju, álernyője szélén nagyobb fehér virágai vannak. Gyümölcse (kányabogyó) piros. A vad cserje virágzata lapos, viz mellett egész Európában terem. Kerti alakja a labdarózsa. Ennek t. i. valamennyi virága meddő és nagyobb mint a vadalak belsőbb virága, csoportosan fejlődik, ugy hogy egész fehér golyó (hólapda) támad belőle. D-Európában a gyökeréből madárfogó enyvet, Szibériában pedig részegítő italt főznek. Gyümölcse émelygős édeses ízü, kevés bizonyosan ártalmatlan, de azt is mondják, hogy meghánytatna; a madár megeszi. A V. Tinus L. (Tinus laurifolius Borkh.) levele télizöld, hosszas tojásdad, Dél-Európában, már Triest körül terem, nálunk cserépbe tartják. Gyümölcse fekete-kék, erősen meghajló, régen orvosságnak használták, ellenben a közelről rokon V. edule Pursh. és V. oxycoccos Pursh. jóízü gyümölcsét hazájában, Amerikában eszik. A V. dentatum W. É.-amerikai, fája arrow wood néven használatos.
