Isidorus,
Isidorus, 1. Hispalensis (sevillai Izidor), szt. egyházi iró, szül. Cartagenában, hol atyja, Severián, tartományfőnök volt. 600 körül bátyjának, szt. Leandernek utódja lett a sevillai érseki székben. Megh. 636. Ünnepe ápr. 4-ére esik. Rendkivüli irodalmi munkásságot fejtett ki; Originum s. etymologiarum lib. XX. cimü főmunkája rövid enciklopediája az összes tudományoknak, melyben főleg a római korról közöl régiségtani adatokat. Kisebb fontosságuak a De differentiis s. proprietate verborum libri III. és Liber glossarum c. művei. Teologiai munkái közül nevezetesebbek: L. L. III. sententiarum s. de summo bono, és L. L. II. de divinis s. ecclesiasticis officiis. Irt egy történeti művet is: De regibus Gothorum, Vandalorum et Suevorum, ezenkivül tovább folytatta az egyházi iróknak szt. Jeromos által megkezdett, és Gennadius által megtoldott sorozatát. I. méltán osztozkodik Boethiussal és Cassiodorral abban az érdemben, hogy mindazt, ami abban az időben a klasszikusokból és az ókori irodalomból elsajátítható volt, összegyüjtötték, s az utókorra átszármaztatták. Sokáig neki tulajdonították az Álizidori gyüjteményt (l. o.). Összes műveit v. ö. Arevalo, Opp. Omn. (Róma 1790-1803); Migne, Pat. Lat. (T. 81-84, Páris 1850).
2. I. Mercator, l. Álizidori gyüjtemény.
3. I. Pelusiota (pelusiumi Izidor), szent szerzetes, szül. Alexandriában 370 körül, egy Pelusium melletti kolostor apátja volt Alsó-Egyiptomban. Megh. 440. Exegetikai és erkölcsi tartalmu levelei, számra 2012, korára gyakorolt nagy befolyásáról tanuskodnak. Össze vannak gyüjtve Mignenél: Patr. Graec. T. 78, 79. V. ö. Niemeyer, De Isidori Pelusiotae vita, scriptis et doctrina (Halle 1825); Glück, Isidori Pelusiotae summa doctrinae moralis (Würzburg 1848).
