Időjóslás
Időjóslás (prognosztika, l. a mellékelt képet).
)
Igen régi törekvése az emberiségnek a bekövetkezendő időjárásnak a megjóslása. Az ókori népek, melyek az időjárást isteni eredetünek tartották, az istenekhez fohászkodtak kedvező szélért hajóik számára, vagy esőért, ha vetéseiket a szárazság pusztította. A középkorban az asztrometeorologia élte virágzását; a jövendő időjárást a csillagokból olvasták ki az asztrologia módjára. Azon vélemény, hogy a hold szabályozza időjárásunkat, az ujkorban is uralkodott, sőt tanult embereknél is találkozunk vele. Igy a Falb-féle kritikus napok szintén a hold fázisain alapulnak. Falb a holdokozta tömegvonzást a földgömböt környező légtengerre veszi elmélete alapjául. Ha a Hold és a Nap oly állásban vannak, hogy hatásuk fokozódik, a légkör nagyobbszerü zavargásait tételezi fel és a közreműködő tényezők hatályossága szerint a kritikus napok három fokozatát különbözteti meg, amelyekre a rendkivüli meteorologiai események egész sorát helyezi kilátásba. Mai álláspontján a meteorologia Falb elméletét nem fogadja el; nem tagadja ugyan a Hold hatását a légkörre, de azt oly minimálisnak tartja, hogy az időjárásban egyáltalán alig mutatható ki. Az a módszer, melyet a gyakorlati meteorologia prognosztikai célra jelenleg alkalmaz, az utolsó 2-3 évtizedben fejlődött ki. Voltaképen azon a megfigyelésen alapul, hogy az időjárás egy bizonyos helyen nem független a környezet időjárásától, hogy az időjárás vándorol a maga sajátosságaival együtt, helyről-helyre. Az időprognózis problémája következő két feladatra bontható: a) Ha nagyobb területről, egy egész földrészről, ismerjük a meteorologiai elemek eloszlását, vagyis az időjárási helyzetet, meg lehet-e állapítani bizonyos összefüggést az időjárási helyzet és az egyes területek tényleges időjárása között? b) Lehet-e egyik időjárási helyzetből az uj keletkező helyzetre következtetni?
Az első feladat megoldása könnyebb, mint a másodiké. A tapasztalás u. i. igazolja, hogy az időjárásbeli helyzet egy bizonyos nemének (az időjárási tipusnak) mindig megfelel az időjárásnak egy bizonyos neme, hogy valahányszor a meteorologiai elemek bizonyos módon el vannak oszolva, mindannyiszor valamely helyen ugyanazon időjárási viszonyok következnek be. Prognosztikai szempontból legfontosabb a légnyomás eloszlásának ismerete, mert annak következménye a szél, mely az időjárási állapotok leghathatósabb továbbterjesztője; ismerni kell továbbá, hogy a szelekkel más-más évszakban milyen időjárási tulajdonságok járnak együtt és ismerni kell végre a földrajzi fekvésből eredő helyi hatásokat, melyek az általános időjárási jelleget módosítják. Röviden mondhatjuk, hogy az izobárok iránya és alakja, a barometrikus maximumok és minimumok elhelyezése és nagysága tipusokat alkotnak, melyeknek határozott időjárási viszonyok felelnek meg. Sokkal nehezebb megmondani, hogy egyik időjárási helyzetből milyen másik helyzet fejlődik, ami pedig a prognosztikának második lényeges feladata, mert ha a jövő helyzetet tudjuk (a hozzá tartozó időjárást ismertnek tételezve fel), biztos prognózist adhatnánk. Hogy célt érjünk, vizsgálnunk kell az egynemü helyzetek átalakulásait. Van Bebber a depressziók vonulási irányát vette vizsgálódásainak alapjául és meghatározta, hogy a téli és nyári félévben milyen körülmények között szoktak a depressziók bizonyos irányban tovahaladni. Ő az Európában leggyakrabban előforduló minimumoknak 5 főutját különbözteti meg, melyek közül az első 4 Európa északi részén vonul el. Magyarország időjárására legfontosabb az ötödik, mely a Biscaya-öböltől (télen) Itálián át Magyarországnak tart és vagy a Fekete-tenger, vagy nyugati Oroszország felé veszi utját. Ide tartoznak továbbá azok a depressziók, melyek a Földközi-tenger nyugati medencéjéből (a Genovai- és Adriai-öbölből) kiindulnak és télen-nyáron egyaránt hatnak hazánk időjárására. Ha megtudjuk itélni, hogy valamely depresszió merre fog vonulni, akkor meg tudjuk mondani, hogy az őt jellemző időjárási állapot mely tájakon fog bekövetkezni. Európában a depressziók majdnem kivétel nélkül nyugatról keletre vonulnak, még pedig nagyjában azt lehet állítani, hogy a vonulási irány télen inkább délkelet, nyáron ellenben északkelet felé hajlik. Általában: ha a minimum centrumából a legsürübb izobárok felé egy egyenest huzunk, akkor a minimum erre az egyenesre merőleges irányban halad tovább, olyképen, hogy a magas légnyomás tőle jobbra fekszik (Ley); a minimum utja a legerősebb szelek irányába esik (Bebber). Legsürübben jönnek a minimumok az Atlanti-tenger felől és Európában legelőször a brit szigetek táján jelentkeznek; mélységük, intenzitásuk és gyorsaságuk igen különböző és változik az évszakkal. Átlagos sebességük 27 km. óránkint. A legmélyebbek a tél idejére esnek, amidőn egyáltalán az időjárási tipusok a nagy nyomási külnbségek következtében élesebbek, ami a téli prognózist megkönnyíti. Mivel azonban a légnyomás változásainak törvényei még tökéletlenek és az azokkal járó időjárási változások sincsenek még pontosan kiderítve, a prognózis egyelőre empirikus uton halad és nem is tarthat igényt oly szabatosságra, mint a csillagászat, mely valamely csillag megjelenési helyét és idejét kétségbevonhatatlanul megjósolja. Ekkora megbizhatóságot nem is fog elérni soha. Valószinüsége megközelíti a 90%-ot.
Gyakorlati szempontból az I.-t kétféle irányban alkalmazzák. Először a tengerparton mint viharjelzést, - ez a legtöbb tengeri államoknál törvény utján rendezett szolgálat s arra való, hogy a hajósokat és halászokat a közelgő viharra figyelmeztesse. Vannak a part hosszában viharjelző állomások, melyek a központokból érkező telegrammok szerint bizonyos jelvényeket tüznek ki; a jelvények jelentését a lakosság ismeri. Másodszor a mezőgazdaság érdekében, ahol a szél nem olyan fontos, mint a légköri csapadék és a hőmérséklet, mivel e két utóbbi tényező ismerete a mezőgazdasággal járó munkák okszerü beosztásánál igen hasznos. Magyarországon jelenleg az orsz. meteorologiai intézet ad ki prognózist. 1891. az intézet távirdát kapott, melyen a hazai és külföldi meteorologiai állomások időjárási telegrammjait veszi, 1891 jun. 1. óta pedig időjárási (szinoptikus) térképet (l. Időjárási jelentés) közöl, melyen a következő 24 órára vonatkozó prognózis is rajta van. A hirlapok utján terjesztett prognózis azonban későn jutván a nagy közönség tudomására, gyakorlatilag érvényesíthető nem volt, amiért is 1892 aug. 1. óta a prognózis mint körözvény-telegramm terjesztetik az egész országban. A meteorologiai intézet ugyanis mindennap délután 3 óra előtt adja fel a prognózist, mely azután a budapesti érték- és gabonatőzsde árjegyzéseivel kapcsolatban az összes telegráfvonalakat bejárja. Egyes távirdaállomások azután meg vannak bizva azzal, hogy a prognózist közszemlére tegyék ki. E célból időjelzési táblával vannak ellátva, melyekre azokat a felirásokat aggatják ki, amelyek a Budapestről érkezett prognózisban benfoglalvák. Minden táblához ugyanis tartoznak kifüggesztésre alkalmas lemezkék, melyeken az időjárást jellemző kifejezések rá vannak festve. Az illető hivatalnok tehát nem tesz egyebet, mint kikeresi a megfelelő lemezeket és reá aggatja az időjelző táblára. A felirások körülbelül kimerítik az időjárás tulajdonságait; a felhőzetre vonatkoznak a következők: borus, ködös, változóan felhős, derült; a hőmérsékletre: meleg, enyhe, hüvös, hideg, fagy, éjjeli fagy, fagypont körüli hőmérséklet, hőemelkedés, hősülyedés; a csapadékra: eső, hó, havas eső, helyenkint csapadék, jelentékeny csapadék nélkül, északon csapadék, keleten csapadék, délen csapadék, nyugaton csapadék; a szélre: szeles. Ezek, valamint a «változás nem várható» felirások mind a következő 24 órára érvényesek; a későbbi 24-48 órára vonatkoznak: később borulás, később csapadék, később derülés, hosszabb ideig állandó. Jelenleg már vagy 300 távirdahivatal van időjelzési táblával felszerelve. Kérelmezheti különben minden község, hol táviróhivatal van, mivel a prognózis, tekintettel a közérdekre, teljesen ingyen terjesztetik. Egyes helyeken a távirdahivatalokhoz érkezett prognózis optikailag jeleztetik a környéknek (gazdaságoknak, tanyáknak) azáltal, hogy dombon v. egyéb szabad helyen magas árbocfát állítanak, melyekre szines lobogókat és egy kosárkúpot huznak fel. A mellékelt kép mutatja az árbocfa szerkezetét (Konkoly ó-gyallai mintája nyomán) és a szövegábra a jelvényeket. Az A szálfa felső végére a felhuzó szerkezet van reá erősítve, melynek főrészei a (gg) támaszokkal megtámasztott (DD) kettős kar és a (BB) csigák. A csigákon (II) kötél jár, melylyel a jelvényeket (lobogók, kosárgömb és kosárkúp) fel lehet huzni. A 16-18 méteres árboc körülbelül 2 méterre van a földbe eresztve és hogy az erős szeleknek ellenállhasson, a (G) karikából kiinduló (H) vasdróttal van 3 vagy 4 egyenlő távolságban a földhöz erősítve az (E) cölöpök segítségével. A sodrony kifeszítése az (F) keretbe levő (h) csavar meghuzása által eszközöltetik. A mellékábrák mutatják az egyes részek szerkezetét. A (DD) vastartó mindkét végén (ff) villaalakban van felhasítva és a csigakerekek a vágásba pontosan beillesztendők. A villákat felülről (d) pléhfedő fedi, mely a kötelet a kiugrástól védi. A (DD) vastartót a (K) ellenkarika (xx) csavarokkal szorítja az árbochoz, ugyszintén a támaszokat tartó (C) karikát a (K) ellenkarika az (yy) csavarokkal. Az árboc tetején van egy bádogfedő (X), alsó végén pedig egy T alaku (MM), melyhez a felhuzó kötelet kötik.
