Husziták.
Husziták. A Husz Jánost (l. o.) által támasztott mozgalom Csehországban tovább fejlődött, amennyiben annak hivei Misa Jakab pap indítványára s a börtönben megkérdezett Husz helybenhagyásával felujítják azon ős keresztény szokást, hogy az urvacsorában a bor v. kehely (calix) a lajkusoknak is kiosztassék. A H. ugyan eleitől kezdve pártokra voltak szakadva, de a pártokat a közös veszély egyesítette és ugy a császár serege, mint a pápai legátusok által vezérelt keresztesek és zsoldosok ellen oly ritka lelkesültséggel és vitézséggel harcoltak, hogy a 12 év hosszant (1419-32) dühöngő háboruban folyvást övéké volt a diadal. De a közös veszély tágultával s a sokszoros diadal mámorától elkábítva, kezdettek a pártok egymással meghasonlani. Általában két főpárt volt közöttük. A mérsékeltebb pártot a szorosabb értelemben vett kelyhesek (calixtinusok) v. utraquisták (sub utraque specie a. m. két szin alatt vették az urvacsorát) képezték, kik a kat. egyháztól nem akartak teljesen elszakadni, hanem csak abba a következő javításokat óhajtották behozni: 1. Isten igéje szabadon s a nemzet nyelvén prédikáltassék; 2. az urvacsora mindkét szin alatt kiszolgáltassék; 3. a papságtól a világi javak vétessenek el s a papság térjen vissza az apostoli szegénységre; 4. a papság közé szigorubb egyházfegyelem hozassék be. Ellenben a szigorubb v. radikális párthoz tartozók, u. n. táboriták (Tábor hegyétől, melyen a H. magukat elsáncolták s később várost alapítottak), határozott ellentétben voltak a kat. egyházzal, ennek mindazon tantételét, p. a tisztítótüzről, a szentek tiszteletéről, képek használatáról stb. szólókat, melyeknek igazsága a szent irásból be nem bizonyítható, feltétlenül elvetették, Krisztus közel visszajövetelét várták s magukat az üdvre elválasztottakként tekintették. Ezeknek élén előbb a rajongásig lelkes félszemü Ziska állott, kinek vezérlete alatt - lelkesíttetve a felébredt szláv nemzeti szellem által is - irtóháborut kezdtek a németek ellen; annak halála (1424) után pedig a nagyobb rész Prokopius szerzetest választotta vezérül, a kisebb rész pedig Ziska helyét pótolhatatlannak hivén, vezér nélkül harcolt s magukat árváknak (orfaniták) nevezték. Hosszas alkudozás után a baseli zsinat a kelyhesekkel az u. n. baseli vagy prágai kompaktátát (egyezséget) a fentebb említett 4 pont alapján megkötötte (1433); de a táboríták ezen egyezséget, mint Husz szellemének meggyalázását s a reformáció ügyének elárultatását tekintvén, a fegyveres harcot tovább folytatták, mignem korábbi bajtársaik, a kelyhesek által Cseh-Bródnál teljesen szétverettek (1434). A győztes kelyhesek 1436. a császárral az iglaui szerződést kötötték, melyben Zsigmondot királyukul elismerték, ez pedig a kelyhesek vallási és polgári szabadságát biztosítá. Őszintén azonban sem a császár, sem a pápa nem akarván a kompaktátát megtartani, idővel a kelyhesek jogain több rendbeli sérelem ejtetett, többek közt Rokycana megválasztott, de meg nem erősített kelyhes érsek is Prágából menekülni kényteleníttetett, miért is a belforrongások ismét megkezdődtek, mignem végre a kelyhesek kieszközölték, hogy László király mellé kormányzóul a kelyhes Podiebrád György tétetett (1444), kit László halála után királyukul is megválasztottak (1458). De ezzel meg a pápák nem voltak megelégedve, és ellene II. Pál pápa keresztes hadat hirdetett (1465), sőt ellen Mátyás magyar királyt is harcra tüzelte. Podiebrád trónját megvédelmezte, utóda Ulászló pedig a kuttenbergi országgyülésen (1485) a békét ismét helyreállította az által, hogy mind a kelyheseket, mind a katolikusokat eddigi jogaikban és birtokaikban biztosította. A H.-at a XV. század közepén egészen sajátságos felfegyverzésökkel, felszerelésökkel és harcmódjukkal Európa legkitünőbb katonaságának tartották. A H. csatáik alatt eleinte védő harcot vivtak és pedig számos, néha 3000-nél is több hadiszekérből képezett szekérvár belsejéből. A vasláncokkal egymással összekötött hadiszekerekből képezett védőfal mögött állottak lövészeik, kik a szekérvárat megrohanó ellenséget (akkor még többnyire lovasságot) lövedékekkel fogadták; a szekérvár faláig jutott lovasokat a hadi szekereken álló, kampós lándsákkal felfegyverzett harcosok sebesítették meg és rántották le a lovakról és a netalán mégis a szekérvárba jutott lovagokat a huszita gyalogosok vasból készített cséplőkkel verték agyon; végül pedig, mikor az ellenség a szekérvár ismételt megrohanása által már kifárasztott, a H. szekérvárukból kirohantak és a már említett főfegyverükkel: a vascséplőkkel és a kampós lándsákkal támadták meg ellenfeleiket és üldözés közben kegyetlenül megöltek mindenkit, kit utólértek; egyáltalában kegyetlenséggel és irtóztató pusztításokkal szennyezték be különben teljesen megérdemelt nagy katonai hirnevüket. A H. hadviselését, főleg jellegző hadiszerek alkalmazását a XV. században több állam hadseregeiben, mint p. Mátyás királyunkéban is utánozták. A hadiszekereket ugyanis nem csak nyugvás közben, táboruk védelmezésére alkalmazták, hanem még az ellenséggel szemben végrehajtott menetek alatt is, oldalaik biztosítására használták fel, amint ezt p. Ziska Kuttenbergnél tette.
