Hugenották
Hugenották (Huguenots) néven, körülbelől 1560 óta, a franciaországi reformátusokat értették, akik azelőtt lutheránusok, religionnaires, Christaudins neveken voltak ismeretesek. A H. név valószinüleg Genfben keletkezett, amikor a genfiek a szavójai hercegek ellen folytatott szabadságharcukban segítségül hivták a helvét szövetkezett kantonoka, az Eidgenossenschaftnak egyikét, a bernieket, kik már ekkor (1535) reformátusok voltak s csak azon egyik feltétel alatt mentek Genf segítségére, ha megengedtetik nekik az evangeliom szabad prédikáltatása s a református istentisztelet tartása. Igy aztán a genfiek előtt az Eidgenossen vagy hibásan kiejtve Eygenots szó annyit is jelentett, mint református; és minthogy később a reformációnak franciaországi hivei szoros összeköttetésbe jöttek Kálvinnal s a genfiekkel - kik már ekkor hasonlókép tagjaivá lettek a helvét Eidgenossenschaftnak - azért ellenségeik elnevezték őket H.-nak. A H. egyház történelmének főbb mozzanatai a következők: Luther vallásjavítási tanai mindjárt az első években ismeretesekké lettek Franciaországban, ahol különben is Vald Péter és a valdensek Luther előtt több mint 200 évvel ugyanoly szellemben és irányban működtek, mint a XVI. sz. reformátorai. A király, I. Ferenc (1515-1547), ha humanisztikus műveltségénél fogva s Navarrai Margit, Beatrix esztei hercegné befolyása következtében, néha hajlott is a reformáció felé, de legtöbbször részint vallásos nevelése, politikai érdekei, a pápai székkel való szövetkezései következtében eltürte a reformáció hiveinek erőszakos zaklattatását, és kivált 1535 után azzal is igyekezett az ő katolikus igazhitüségét bebizonyítani, hogy egy eretnek-üldöző törvényszéket állított fel, az ugynevezett Chambre ardente-t. Utóda, II. henrik (1547-1559) alatt, jóllehet az üldözések egyre fokozódtak, s az ellenreformáció élére oly férfiak álltak, mint Montmorency herceg, Guise Károly rheimsi bibornokérsek (1524-74), ennek testvére, Ferenc tábornok, azért, a religionnaires-ek száma 1558. már 400 ezerre emelkedett, élükre állván ezeknek Bourbon hercege Antal, Albert Johanna férje és Condé hercege Lajos, továbbá a harcedzett Coligny tábornok. Az első nemzeti zsinatukat 1559. tartották, amidőn a lutheri iránytól egész határozottan a genfi reformációhoz csatlakoztak, amennyiben a Kálvin egyik tanítványa, Chandieau által fogalmazott hitvallást (Confessio Gallicana-t) fogadták el, az isteni tiszteletet, egyházfegyelmet és szervezetet illetőleg teljesen Kálvin szigoru puritán és preszbiteriális elveit juttatták diadalra. II. Ferenc uralkodása alatt (1559-60) a két Guise herceg vezette az ország kormányát. Szigoru rendeletek jelentek meg az eretnekek ellen; amely házban reform. vallásos összejövetelek tartatnak, lerombolandó, az összejövetelen résztvevők halállal büntetendők; midőn pedig a Guisek hatalmának megtörése végett keletkezett amboisei összeesküvés felfedeztetett, tömegesen végeztettek ki H.-k. IX. Károly trónraléptekor (1560-74) az uralomvágyó anyakirályné, Medici Katalin a Guisektől szabadulni óhajtván, a H.-k felé hajlott s főként Hospital M. (l. o.) kancellárja tanácsára azoknak némi kedvezményeket nyujtott; igy megengedte, hogy Poissyban (1561 szept. 9.- okt. 13.) vallásértekezlet tartassék, melyen többek közt megjelent Béza (l. o.) és Vermigli Péter, s néhány németországi lutheránus teologus is. Ezen értekezlet eredménye a januárusi vagy st. germaini ediktum lett, mely a városok falain kivül a H.-knak szabad vallásgyakorlatot biztosított. De mégis Guise Ferenc Vassy városkában több H.-t lemészároltatott (1562 márc. 1.), mely mintegy jeladásul szolgált az első vallási háborura; ezt az amboisei béke zárta be, mely néhány városnak, többek közt Párisnak is kivételével, szabad vallásgyakorlatot biztosított. A második vallásháborut a lonjumeui béke zárta be, mely főbb vonásokban a januáriusi ediktum pontjait elevenítette fel (1568). Néhány hónap mulva kitört a harmadik háboru, az ezt berekesztő st. germaini békekötés (1570) mejdnem teljes vallásszabadságot adott a H.-nak s egyszersmind annak biztosítására több várat engedett birtokukba, p. La Rochellet. Hogy ezen örökös belháboruknak végét szakítsák s a békét megszilárdítsák, a H.-k fejének, Navarrai Henriknek (Bourbon Antal fiának) eljegyzték IX. Károly nővérét, Margitot; az esküvőre kitüzött időt (1572 május) a vőlegény anyjának, Albert Johannának hirtelen, valószinüleg kesztyüvel történt megmérgeztetése folytán bekövetkezett halála miatt aug. 18-ra halasztották. A lakodalmi ünnepély 6-ik éjjelén, Bertalan-napra virradólag (aug. 23-24.) megkezdődött Párisban, azután szerte egész Franciaországban a H.-k mészárlása (l. Bertalan-éj). A H.-k ezen nagy veszteségük dacára ismét fegyverre keltek vallásuk védelméül s az 1573. megkötött boulognei békével ismét biztosították maguknak azon jogot, hogy egyes városokban szabadon gyakorolhatták vallásukat. III. Henrik uralkodása alatt (1574-89) még öt ujabb vallásháboru dulta az országot, mely belháboruk alatt az ifjabb Guisek (Ferenc tábornok 3 fia) oly nagy hatalomra tettek szert, hogy maga a király is elnyomatva érezte magát általuk, azért azoknak kettejét orozva meggyilkoltatta; ellenfeléhez, Navarrai Henrikhez közeledett, ki a párisi vérnász alkalmával a kat. egyházba való áttéréssel életét megmentette, de később a H.-khoz ismét visszatért s azoknak élére állott; e miatt a király is orozva megöletett, és most már (1589) Navarrai vagy IV. Henrik - s benne a Bourbon-család - ült a királyi székbe, miután a még négy évig folyt belháboruban több fényes győzelmet nyert a katolikusok felett s miután ujból áttért a kat. egyházba. Ez 1598. a nantesi ediktum kibocsátása által a H.-knak, Páris és más négy nagyobb város kivételével, az egész országban szabad vallásgyakorlatot, hivatalviselhetési jogot biztosított, valamint meghagyta kezükön az eddig birt várakat s erődöket. A Ravaillac tőre által elvérzett IV. Henriket követő XIII. Lajos alatt (1610-1643) ismét aggasztóvá lett a H.-k helyzete; Richelieu bibornok-kancellár váraikat elfoglalta, politikai hatalmukat megtörte; igaz, hogy a nismesi ediktumot (1629) kiadta részükre XIII. Lajos, de XIV. Lajos hosszu uralkodása alatt (1643-1715) minden jogaiktól megfosztattak; a nantesi ediktum eltöröltetett, a dragonosok erőszakoskodásai, a börtönök s kegyetlenkedések sok ezer H.-t áttérítettek a katolikus egyházba, még többeket - némelyek szerint mintegy 3 milliót - Svájcba, Brandenburgba, Angliába való kivándorlásra kényszerítettek; ismét mások, az u. n. camisardok a cevennesi bércek között évtizedeken át fanatikus harcot vivtak hitükért. A XVIII. sz.-ban már csak titokban erdőkben, barlangokban, a pusztákban gyakorolhatták a H.-k vallásukat; a bujdokló lelkészek közül (Pasteurs du desert) akiket elfoghattak, halállal lakoltak; mignem a század közepén felébredt szabad bölcsészeti irány, még inkább a nagy forradalom, véget vetett a sok zaklatásnak.
