Horgászat
Horgászat (l. a mellékelt képet). A halfogásnak horoggal üzött módja, amely ugy is mint mesterség, ugy is mint kedvtelés egyaránt szokásos. Népies vonatkozásában halászat alatt lévén bővebben ismertetve, itt mint sport fog tárgyaltatni. A többi igazi sporttal együtt ennek is Anglia képezi valódi hazáját, s hogy mennyire művelik ott, arról a nyomában keletkezett ipar nagy fejlettsége s a pisztrángos vizekért fizetett bérösszegek mesés nagysága tesznek bizonyságot. Az angol közfelfogás a H.-ot a férfias üdülés egyik első és legnemesebb módjának tekinti, mert nem pusztán testedző fáradozással jár, de szellemi foglalkozást, sőt üdülést is nyujt, tekintve hogy a jó horgásznak szeretnie kell a természetet, ismernie annak tüneményeit, amelyeknek lépten-nyomon kinálkozó ezerféle változata okulva szórakoztat. Kiváltképen ismernie kell a horgásznak a halas viz természetét, az abban élő halak tulajdonságát s a viz természetéhez való alkalmazkodásukat; a halaknak táplálékát, valamint a módot is, hogyan ragadják meg a halak a táplálékot.
Tudnia kell az időjárásnak, az év, sőt napszakoknak befolyását a halak és ezek táplálékát alkotó egyéb állatok életmódjára, s mindezeken kivül értenie kell a szerszámhoz és annak mikénti alkalmazásához. Csak az, ki mindezen ismereteket saját tapasztalatai nyomán megszerezte, amellett nem nélkülözi a szükséges kézbeli ügyességet, aki kellő testi erővel és kitartással rendelkezik: csak az fogja a horgot azzal a biztonsággal és eredménynyel használni tudni, mely az igazi horgászt jellemzi.
Mint a nép kezén élő hosztos horognál, a sporthalász tökéletes angol szerszámjánál is, a nyél, az in és a horog képezik a főalkotórészeket. A nyél 3-5 m. hosszu, a fogóvégből a csapóvég felé vékonyodó vessző. Főkelléke, hogy könnyü, hajlékony, de rugalmas, mindezek mellett pedig elég erős legyen. Súlypontja lehetőleg a fogóvég közelébe essen, görbítve pedig ne csak a vékonyabb, de a vastagabb részen is mutasson hajlást. Legtöbbre becsülik eme tulajdonságokat leginkább egyesítő amerikai vesszőket, melyek a bambusznád kemény kérgéből vannak készítve. Könnyebb szállítás végett rendszerint 1 m. hosszu darabokból készítik a horognyeleket, amelyek fémhüvelyek segélyével lesznek egymásba dugva. Minden ily darab a fémhüvelyen kivül apró fémgyürükkel is elláttatik, ugyszintén a horog csapó vége is, melyek a fogóvég közelében (l. 1. ábrát) a nyélre erősített sárgaréz orsóról legombolyítható in vezetésére valók.
1. ábra
Hogy e gombolyítás gyorsan és simán legyen végrehajtható, az orsónak könnyen mozgathatónak, s tehát szerkezet dolgában kifogástalannak kell lenni. Ebből a szempontból az in is rendszerint selyemből készíttetik, oly sodrással, mely a kuszálódást lehetőleg kizárja. Két részből áll, a tulajdonképeni inból és a patonyból. Amaz a hosszabb és vastagabb fonal, emez legfeljebb 1-3 m. hosszu, vékony s a pedző, az ólom és a horog felvételére szolgál. Megkülönböztetnek lószőrből, «gimp»-ből és «gut»-ból készült patonyokat. A lószőrből valók a kötővégnél vastagabbak, lejebb a szálak számának apasztásával vékonyodnak ugyannyira, hogy a horogvég felől már csak egy szálból állanak. A gimp finom dróttal körülcsavart közönséges selyemfonalból áll; a gut ellenben nyers selyemszálakból készül, melyet a selyemhernyó mirigyéből vesznek.
A horgok acélból, különböző alakban és nagyságban készülnek. Az anyag minőségét illetőleg fontos kellék a rugalmasság, amelynél fogva a horog sem el ne törjön, sem pedig el ne hajoljon. Hegye és szaka lehetőleg nyujtott és éles legyen, mi használhatóságát emeli. Alakbeli célszerüség tekintetében igen eltérők a nézetek; leginkább használtatnak a 2. ábrában előtüntettek. Gyakoriak a két és több águ horgok is, minőket a 3. ábra mutat. A horgoknak a patonyra való erősítését a 4. ábra mutatja, az első horog szára teljesen sima, a másodiké lapickával bir. Közönségesen már előre reá erősíttetik a horogszárra egy darab gut s csak ennélfogva lesz azután a patonyra kötve. Ezen most említett két fonal bogozása az 5. ábrán, az in és patony összekapcsolásánál szokásos csat pedig a 6. ábrán van feltüntetve. A horgon kivül még az ólom és az uszó v. pedző is a patonyra erősíttetik. Amaz egy szem sörétből, avagy ehhez hasonló nagyságu ólomdarabkából áll, emez pedig parafa- avagy tollszárból készül a 7. ábrában vázolt alakok egyike v. másika szerint. Az ólom a horognak elmerülését célozza, a pedző pedig arra való, hogy a sülyedés mélységét korlátozza, a horog járását szabályozza, és végül megmutassa, ha a horgon hal fogódott meg. Mindezen céloknak megfelelőleg mozgathatólag van a patonyra erősítve. Egyébként sem a pedző, sem az ólom nem lényeges része a horognak, s akárhány gyakorlott horgász ezek nélkül való horgot használ.
2. ábra
3. ábra
4. ábra
5. ábra
6. ábra
7. ábra
A hal megtévesztésére a horgot csalival férgelik fel, mely célra az igazi horgász az u. n. mesterséges legyeket (8. ábra) használja legszivesebben. Ugyanis a pisztráng, a lazac, a pérhal, általában valamennyi nemes ragadozó, mint a horogsport főhalai, bogarakkal táplálkoznak s ezek fejlődésének bármely alakjában oly előszeretettel kapnak a kinálkozó préda után, hogy akárhányszor még a levegőbe is utána szöknek a viz felett röpködő rovarnak. Eme tulajdonság reá vezetett arra is, hogy a nehezen gyüjthető, még inkább pedig a horgon nehezen megtartható természetes rovarok helyett azoknak tollból, szőrből, fonalból és szövetből készített utánzatait, sőt puszta képezelet alkotta ilyféle készítményeket alkalmazzanak. Tényleg ily mesterséges legyek ma már száz és száz változatban forognak közkézen angol nevek alatt, a legtöbbször az idő, sőt nap szakának feltüntetésével, mikor horogra tenni ajánlatos. Ámde a jó horgász sohasem indul eféle horgászkalendáriumok után, mert a viz fölött repkedő avagy a part mentén nyüzsgő rovarok mutatják meg legbiztosabban, mi legyen a csali. Mivel pedig a járás-keléssel okozott zaj, sőt testünk avagy a horog árnyéka is elegendő a hal elriasztására, fontos kellék az óvatosság és a biztonság, utóbbi főleg abban az értelemben, hogy a horog ne csak a kiszemelt helyre essen, de ugy essen, hogy a légy a vizszinét lehető gyengéden érintse, hasonlóan ahoz, amidőn a rovar kerül belé. A csalit pedző halat, a kézfej egyetlen mozdulatával a horognyélre gyakorolt rándítással szokás a horogra nyársalni, mely mozgásnál nem az erő, mind inkább a kellő pillanat megválasztása a döntő. Még nagy halat is partra vethetünk gyengének látszó horoggal, ha a megfogott halat a felnyársalás pillanatában nem emeljük ki a vizből, hanem az orsó eresztése és meghuzása által előbb lassankint kifárasztjuk. - H. az őskorban, l. Halászat.
8. ábra
