Hollandiai festészet
Hollandiai festészet. Hollandia művészetében az építészet és a szobrászat aránylag csekély jelentőséggel bir, festészete azonban oly nagy sikereket ért el, hogy méltó helyet foglal el Németalföld többi tartományai, azok között Flandria mellett is. A legrégibb hollandiai festő, kinek nevét ismerjük, Aalbert van Ouwater, a XV. sz.-ban élt., a flandriai Eyck testvérek kortársa volt; egyetlen műve sem maradt fönn. Ennek tanítványa Geertien (Gerard) van Sint-Jan haarlemi festő, szintén a XV. sz.-ban élt s noha a flandriai iskola tanítványa, mégis bizonyos önállósággal birt, amiről a bécsi császári képtárban levő két nagy festménye tanuskodik. Thierry van Dirck Bouts a XV. sz. egy másik jelentékeny művésze csak születésére nézve hollandiai, amennyiben igen fiatalon Flandriában, Löwenben telepedett le. A XV. század vége felé a mily arányban megfogyatkozik a középkori festészet ereje, azon arányban kezd mutatkozni Németalföld D-i és É-i tartományainak, Flandriának és Hollandiának festészetében az elütő fölfogás. Azonban még a XVI. sz.-ban elég gyakori az érintkezés a két tartomány festészete között. Igy a spanyol uralom Flandiából és Brabantból számos festőt üzött Hollandiába. Carel van Mander szintén flandriai származásu. Vele együtt alapítá Cornelis van Haarlem és Goltzius Hubert a haarlemi művészeti akadémiát. A XVI. sz. elején a flandriai hatás révén a H. is az olasz hatás alá került. Az utóbbi iránynak főbb képviselői Schoreel, Heemskerk, az előbb említett Cornelis van Haarlem, Goltzius és mások. Ugyanekkor a hollandiai önálló fölfogást művelik Engelbrechtsen Cornelis, kivált pedig Lukas van Leyden. Az utóbbinak festői fölfogása, mely rézmetszetein is érvényre jutott, nem idézte elő a H. nagyobb arányu fejlődését, bár az hathatósan elősegítette az arckép, a tájkép és a népies tárgyu ábrázolások néhány kiváló művelője, névszerint Mostaert Jan, Aertsen Pieter.
A szabadságharcban kivivott politikai függetlenséggel, a reformáció megszilárdításával egyidejüleg, a XVII. sz. elején érkezett el a H. önállóságának és virágzásának ideje. Haarlem, Lejda, Delft, Utrecht, Dordrecht, Hága, Amsterdam városokban a festészeti tevékenység nagy arányokat öltött, egymásután tüntek föl a legfényesebb tehetségek, kik rövid idő alatt kiművelték a sajátos H.-et, melynek főbb sajátságai: a nyers jellemzés, erős kifejezés, széles ecsetvonás, a részleteket mellőző kimunkálás, a világosság és az árnyék ellentételének kiemelésén alapuló festői előállítása a valóságnak, az alakoknak, valamint a tájkép tömegeinek csoportosítása által egyszerübb és egységesebb hatás. A valóság ilyetén festészeti ábrázolásának kiművelése Hollandiának legszebb dicsőségét képezi és e cimen Olaszország mellett a legkiválóbb hely illeti meg a festészet történetében. Az országnak állapotát, nemzeti életét, a környékező természetet hűen visszatükrözi e festészet, ugy hogy az nemcsak fölfogás és előállítás, hanem tárgy tekintetében is nemzeti. A középületek tanácskozási termeibe szánt képek tárgyát a hollandiai művész nem a messze multban, hanem a jelenben kereste. A lövészegyletek, továbbá a céhek és egyéb testületek, kórházak stb. előljárói kinálkoztak a nagyobb ábrázolások tárgyaiul. Igy keletkeztek a lövészképek, (Schütterstuck) és a céhek előljáróságait ábrázoló képek (Regentenstuck). E csoportos arcképek egészen sajátos faját képezik a H.-nek. A bibliai és a mitoszi jeleneteket a hollandiai festő nem ünnepélyes, méltóságos, hanem egszerü, igénytelen alakokkal állítja elénk; a hollandiai nép jellemzetes alakjait teszi ama régi, idegen s képzelt események hordozóivá. Kedvelt tárgyai a köznapi élet jelenetei, a szárazföldi táj, a tenger, az állatvilág, a holt természet és az épületek. Szóval felöleli a látó érzékünk alá eső mindenséget; egyszerü, keresetlen fölfogása mindent méltónak tart a festészeti ábrázolásra, uj művészeti fajokat teremt, a művészet körét kibővíti, azonban csak Hollandia területére szorítkozik, változatos tárgyait csak ott keresi s azokat közvetlen megjelenésükben természethűen, pillanatnyi jellemzetességükben adja vissza, de behatol a belső életbe, kifejezésre juttatja a valóság erkölcsi tartalmát, festői eszközeivel hangulatot kelt, a rajzra kevesebb gondot fordít, a formák szépsége iránt csekélyebb érzéke van, a valóságnak éles szemü megfigyelője, észreveszi, hogy a vizpárával telt levegőn miként törnek meg a sugarak, világosságuk miként oszlik szét; és mindezt vissza is adja; azonban nincs annyi teremtő ereje, hogy az elvontabb eszmei kifejezésre képes volna. A művészek, kik nagy gondot fordítanak a részletekre és a tükörsimaságu kimunkálásra, előhirnökei a H. elernyedésének, ami a XVII. sz. végén következett be.
A tárgynak és a fölfogásnak megfelelően az életnagyságu ábrázolások ritkábbak. A képek kivétel nélkül olajfestmények, melyek a magánélet számára készültek. A művészek és műveiknek száma beláthatatlan. A hollandiai festők termékenységre nézve felülmulják a flandriaiakat is. Minthogy e sok olajfestmény a magánélet számára készült, önként értetik, hogy a magánélet viszontagságaival, adás-vevés utján csakhamar szétszóródtak. A másod- és harmadrendü nyilvános gyüjtemények is dicsekedhetnek egy-egy jelesebb mester művével, de nincs oly gyüjtemény, mely egymagában elénk állítaná valamely mester művészetének java részét. Hollandia is csak töredékeket bir, az az nagy mestereinek egy-két művét birja az egyik és a másik gyüjtemény, ugyan e mesterek többi nagy alkotásait Párisban, Londonban, Berlinben, Bécsben, Münchenben, Pétervárott, Schwerinben stb. találjuk. A magyar országos képtárban több mint kétszáz hollandiai festmény van. Ekként majdnem valamennyi gyüjteménybe jutott minden mesternek egy-egy jellemzetesebb műve, ugy hogy a H.-et nagyjában Hollandián kivül is megtaláljuk. Azonban helyesen csak az ismerheti, jól csak az értheti meg a H.-et, aki ismeri az országot, annak népét s természeti viszonyait.
Az utrechti iskolát a XVII. sz.-ban Bloemaert Ábrahám nyitja meg. Tanítványai sorába tartoznak három fia, Henrik, Cornelis és Adriaen. Több tanítványa Olaszországban járt, névszerint Hendrik Tesbrugghen, Gerard van Honthorst, Jan van Bylert, kik kivált Caravaggio utánzói voltak, továbbá Nic. Knupfer, Adr. és Joh. Both. Az utóbbi a tájképen Claude Lorrain követője volt s több tanítvány csatlakozott hozzá. Bloemaert egy másik tanítványa, Cornelis von Polenburgh a Rómában letelepedett német festő, Adam Elsheimert követte. Polenburgh tanítványai: Jan Gerritsz van Bronchorst, Daniel Vertangen, Dirk van der Lisse, Johann van Haensbergen, Frans Verwilt, Abraham Cnylenborch, Gerard Hoet s még számosan. Végül Bloemaert tanítványai és követői még Giovanni Battista Weenix, ennek fia Jan Weenix, Gillis, Gysbert s Melchior d'Hondecoeter. Mind az öt jeles állatfestő. Az utrechti iskolában külön állanak: Paulus Moreelse, Dirk van Baburen, Dirk Stoop, Herman van Lin, Herman Saftleven, Jan David de Heem, ennek fiai és még többen.
A haarlemi iskolában is volt több művész, ki a XVII. sz. elején még olasz hatás alatt állott. Ilyenek: Jan Lys, Pieter Claes Soutman, Frans és Pieter Grebber, Salamond de Bray és két fia Dirk és Jakob, Cesar van Everdingen, Dirk Blecker, Pieter van Laer. Frans Hals (1580-1666), a haarlemi iskola kimagasló mestere, a legnagyobb arcképfestők közé tartozik, az első, aki a H.-ben az arcképet művészetileg megállapítja, fölfogásának közvetlensége, jellemzésének ereje megkapók, festményeinek kimunkálása széles vonásu, szinte nyers, de mindig egységes. Az arcképfestésben követői: Vincent Laurensz van der Vinne, Johannes Cornelisz Versponck, Jan de Bray. Az arcképen kivül a köznapi életet, az előkelő társaságot és a népies tárgyakat ábrázoló művészek nagy száma csoportosul Frans Hals körül. Akik e fajban nevezetesek, azok majdnem kivétel nélkül e csoportba tartoznak. Ilyenek: Dirk Hals, Pieter Codde, J. A. Duck, J. Kick, Jan Molenaer, Adriaen Brouwer, Adriaen van ostade, a paraszt élet legjelentékenyebb ábrázolója, továbbá fivére Isack van Ostade; tanítványai: Cornelis Pietersz Bega, Richard Brakenburgh és Cornelis Dusart. Hozzájuk csatlakoznak még: Hans Boulengier, Thomas Wyck, Egbert Heemskerk, Willem de Poorter, Hendrik Heerschop. Továbbá néhány jeles rézmetsző: Romeyn de Hooghe, Jacob Adriaensz Matham, Pieter Soutman, Jonas Snyderhoef, Cornelis Vischer, Jan van de Velde. A haarlemi iskola nevezetesebb tájfestői: Hendrik Cornelisz Vroom, Cornelis Claesz van Wieringen, Aert van Antum, Esaias van der Velde, Janvan Goyen, Pieter Molyn, Allaert van Everdingen. E téren a legkiválóbb a Ruisdael-család, névszerint: Salamon és Jacob Ruisdael, kiknek művészetében tetőpontját érte el a haarlemi tájfestés. Számos követőjük volt: Guilliam Dubois, Cornelis Decker, stb. Jelentékenyebb tájfestők még: Claes Molenaer és Jan van der Meer. Az állatfestők közül is számosan voltak ez iskolában: Claes Pietersz Berchem, Willem Romeyn, Dirk van Beren, Dirk Maas, Philips és Pieter Wouwerman. Épület- és csendéletfestők: Pieter Saenredam, Job és Gerrit Bercheyde, Pieter Claesz, W. Claesz Heda stb.
Az amsterdami festők már a XVI. században előszeretettel művelték az arcképfestést, amiről az ottani állami képtárban ujabb időben összegyüjtött csoportos arcképek tanuskodnak, amelyek Cornelis Anthonisz, Dirk Jacobsz, Dirk Barentsz, Cornelis Ketel és Aert Pietersen művei. Hozzájuk csatlakoznak a XVII. századi festészethez átmenetet képező mesterek: Cornelis van der Voort, Werner van Valckert, Jacob Lyon, Nicolas Elias. Utána következik Thomas de Keyzer az amsterdami iskolának a XVII. sz. elején legnagobb arcképfestője. Az utóbbinak hatása alatt áll a rotterdami születésü Abraham de Vries. A festészet egyéb fajait művelő és részben még idegen hatás alatt álló amsterdami festők a XVII. század elején: Pieter Lastman, Claes Cornelisz Moeyaert, Bartholomäus Breenbergh, Rambout Troven. Ugyanekkor a köznapi élet ábrázolásában és a tájképben a nemzeti irány önállóbb művelői: Willem Cornelisz Duyfler, Pieter Polter, a Camphuysen család több tagja, Hercules Seghers, Pieter Nolpe, Roland Roghman, Aert van der Neer.
Rembrandt Hermansz van Rijn (1607-1669) az amsterdami iskolának és egyszersmind a H.-nek legnagyobb mestere, uj elemekkel gazdagítá és a befejezettség legmagasabb fokára juttatta a H.-et. Tanítványai: Jan Liveus, Salamon Koninck, Philipsz Koninck, Jacob Koninck, Jacob Adriaensz Backer, Adriaen Backer, Govaert Flinc, Ferdinand Bol, J. de Wet, Jan Victors Gerbarndt van denEckhout, Karel Fabritius, Bernard Fabritius, G. Horst, Samuel van Hoogstraaten, Nicolas Maes, Aert de Gelder. Valamennyi közt legjobban megközelíti a mestert Bartholomeus van der Helst arcképfestő. Hozzájuk sorakoznak még: Johannes Spilberg és Lodowyk van der Helst. Rembrandttól külön álló, részben az akadémiai irányt követő történelmi festők: Jacob van Loo, Nicolas de Helt-Stockade, Barent Great, Johannes van Neck, Johannes van Noordt, Johannes Voorhout. Rembrandt tanítványaihoz csatlakozó festők, kik a népéletet ábrázolják: Pieter de Hoock, Esaias Bourse és Nicolas Koedijk. Az állatfestők közt a legjelentékenyebb Paul Potter, aki azonban életének csak is utolsó évét tölté Amsterdamban, de nagy hatással volt az itteni iskolára. Ugyan e fajt művelték még: Karel Dujardin, Jacob Esselens, Adriaen van de Velde.
Amsterdami tájfestők: Jan Looten, Anton Waterloo, Jan Abrahamsz, Beerstraaten. Valamennyit fölülmulja meindert Hobbema. Az amsterdamiak közül az utóbbi és társa Jan van Hessel állanak legközelebb a haarlemi Ruisdaelhoz. Más irányt követ és a maga nemében uttörő Jan van der Heyde, aki félig tájfestő és félig épületfestő. Jan Hackaert részint hollandiai, részint olaszos tájképeket festett. E tekintetben hasonlít hozzá W. Schellinks. Ellenben Adam Pynacker határozott hive az olaszos iránynak. A Huysum családbeli három tájfestő az utrechti iskolát képviselte Amsterdamban. A tengeri tájfestés kiválóbb művelői Amsterdamban: Simon de Vlieger, Reynier Nooms más néven Zeeman, Hendrik Dubbets, Jan van de Capelle, ifjabb Willem van de Velde, Ludolf Backhuysen. Hozzájuk csatlakozik számos kevésbé jelentékeny tengeri tájfestő. Az épületfestést a XVII. században Emanuel de Witte művelte. Szárnyas és egyéb kisebb állatokat, virágot és csendéletet festettek: Otto Marsens van Schrieck, Elias és Jan Vonk, Cornelis Brisé, Simon Luttickhuys, Willem Kalf, Christian Striep, Jurian és Hendrick van Streeck, Jacob Victors, Theodor Valckenburg, Jacob Walseapele, W. G. Ferguson, Elias van de Broeck. Rachel Ruysch, Justus és Jan van Huysum, Herman van Mijn.
Lejda már a XVI. sz.-ban egyik középpontja volt a H.-nek; itt élt és működött Lucas van Leyden, Hollandiának ez időben a legkiválóbb mestere. A század második felében azonban Lejda háttérbe szorult. A XVII. sz. elején itt született Rembrandt, s ekkor ismét emelkedni kezdett a város művészeti jelentősége. A század elejére esik a Swanenburck (Isaak és három fia Jacob, Claes és Willem) művész-család tevékenysége. Kiváló arcképfestők: David Bailly, Joris van Schooten, Abraham van den Tempel, Karel de Moor. A tájképet művelő festők: Jan van Goyen, az ujkori tájfestésnek uttörő mestere Pieter de Neyn. Állatfestők: Adriaen Cornelisz Beeldemaker, Abraham Cornelisz Begeyn (Bega). Csendéletfestők: Jan Davidsz és fia Cornelis Heem, Pieter van Noort. A lejdai iskola leginkább a népélet ábrázolásában jeleskedett. E fajban legkiválóbb Gerard Dou. Követői: Gabriel Matsu, idősb Frans Mieris és két fia Jan és Willem Mieris, továbbá az utóbbinak fia ifj. Fr. van Mieris. Ugyan e fajnak művelői: Dominicus van Tol, Adriaen van Gaesbeeck, Pieter van Slingelandt, Abraham de Pape, Bart. Maton, Matthys Naiveu, Jacob Toorenolef, Quirin van Brekelenkam, végül Jan Steen, aki bizonyos tekintetben a legjelentékenyebb a népélet ábrázoló hollandiai festők közt. Ide tartozik még Arie de Vois.
Hágában csakis a XVII. sz.-ban indult fejlődésnek a képirás. Kiváló mesterei az arcképfestésnek: Jan van Ravensteyn, továbbá Anton és Arent van Ravensteyn, idősb Daniel és Martin Mytens, Jan de Baen. A festészet egyéb fajait művelték: Moses van Uitenbroeck, Adam van Breen, Pieter Quast, Pieter Verelst, Kaspar Netscher és fiai Theodor és Constantin Netscher, Joh. Tilius, Louis de Moni, Hendrik van Limborch, Jan le Duc, Jacob van der Does és fia Simon, Dirk Dalens I., Ant. van Croos, Jan Schoeff, Francois de Momper, Adriaen van der Kabel, Joris van der Hagen, Jan Porcellis, stb. A delfti iskola jelesebb festői: Michiel Janszoon Mierevelt és fia Jan Mierevelt, Pieter Montfort, Pieter D. Cluyt, Jacob Willems, Cornelis, Ruchus, Willem és Jacobus Delff, Hendrik van Vliet, Antoni Palamedesz Stevaerts, Palamedes Palamedesz, Jan Marzen, Jan Vermeer, Cornelis de Man, Pieter van Arsch stb.
Rotterdam, Dordrecht, Deventer, Alkmaar és Hollandia egyéb városai kevésbé fontos szerepet játszanak a festészetben, ámbár a XVII. sz.-ban egyik is, másik is egy-egy jeles mesterrel dicsekedhetik. Rotterdamban a legkiválóbb arcképfestő Abraham de Vries és Ludolf de Jongh. Cornelis Saftleven állatokat és csendéletet is ábrázolt. Hendrik Martens Sorgh (Rohes), Jacob Ochtervelt, Adriaen van der Werff szintén rotterdami festők. Dordrecht a Cuyp művész-családdal dicsekszik. Ezek Jacob Gerritz, Benjamin Gerritz és Aelbert Cuyp. Az utóbbi festett arcképet, tájképet, állatokat és csendéletet és Hollandia legnagyobb mesterei közé tartozik. A népéletet ábrázoló dordrechti festők közül említésre méltók: Abraham Diepraem, Jan van Hoogstraeten, Godfried Schlacken, Arnold Boonen és végül Arnold van Houbraken a németalföldi művészek életirója. Deventer nevesebb mesterei: idősb és ifjabb Gerard és Herman Terborch, Hendrik ton Oever, Roelof Koets.
A fölsorolt festők közül azokon, kik a XVII. század végére esnek, már a hanyatlás nyomai mutatkoznak. E hanyatlás még nagyobb arányokat ölt a XVIII. sz.-ban. Erőtlenség, bágyadtság vesz erőt az egykor hatalmas művészeten. Alig találkozik néhány festő, aki figyelmet érdemelne. Ilyenek Jan Maurits Quinekhardt és Cornelis Froost. Az átmenet a XIX. századi modern művészetbe Hollandiában éppen olyan, csak valamivel lassubb, mint Európa más országaiban.
