Hatalmaskodás
Hatalmaskodás, a magyar jog nagyobb H.-t (actus majoris potentiae) és kisebb H.-t (actus minoris potentiae) különböztet meg. Ez utóbbit erőszakoskodásnak (violentia) is nevezik. Mindkettő a magánjogi bántalmakhoz (delictum privatum) tartozik.
A nagyobb H. másnak személyében vagy vagyonában önhatalmu megsértése, melyet a törvény annak nyilvánít. A törvény eredetileg a nemesi szabadságnak oltalmát vette célba, s ennek felel meg a nagyobb H. régibb öt esete (quinque casus). Ezekhez későbben több más eset járult az országgyülés, s a közhivatalnokok megvédése, részint némely hűtlenségi esetek büntetésének a kor szellemének megfelelően enyhítése érdekébenn. A régibb öt eset a következő: 1. nemes ember lakházába erőszakos berontás; 2. nemesi javaknak v. tartozékaiknak erőszakos elfoglalása; 3. nemes személynek jogtalan és törvényes ok nélkül letartóztatása; 4. nemes személynek megverése vagy megsebesítése; 5. nemes személynek megölése. Ma mindezek bünvádi eljárásra tartozó büncselekmények. Az eseteknek a gyakorlatban adott értelmezés szerint pedig: ad 2. csekélyebb tartozékoknak (cujus vis minutae particulae ad possessionem nobilitarem pertinentis) elfoglalása még nem H.; ad 4. kölcsönös verekedés esetében nincs H., mert «verbera verberibus compensantur»; ad 4. és 5. a jogos védelem a H.-t kizárja. Az öt esethez járult ujabb esetek: 1. bizonyos, a törvény által meghatározott közhivatalnokoknak hivatalos eljárásuk alatt letartóztatása, megverése, megsebesítése. A törvény által védett közhivatalnokok, jelesül: az ország nagybirái (nádor. országbiró, királyi személynök), helyetteseik s itélőmestereik; a hétszemélyes, a királyi tábla, a kerületi táblák birái, s a megyei birák; káptalani v. konventi, királyi, nádori, báni ember; az ország zászlósai; a főispánok; a kir. kamara igazgatói s tanácsosai (ma hatóság elleni erőszak büntette); 2. szabad menedékleveleknek megsértése; 3. másodizben használt visszaüzés (repulsio) (mai perrendünkben ismeretlen jogorvoslat); 4. megverése, megsebesítése, megverettetése, megsebesíttetése azoknak, kik országgyülésen panaszkodnak (a panasz miatt);azoknak, kik ország-, megyei gyűlésre, megyei törvényszékhez vagy más birósághoz; szökevény jobbágyaik és szolgáik vagy katonai kicsapongások tárgyában tartott tanuvallatásokhoz, katonai számadásokhoz mennek, ott tartózkodnak vagy onnan visszajönnek; 5. testvéreknek, rokonoknak megsebesítése, más ember tagjainak csonkítása; 6. országgyülési tagoknak s családbelieiknek, s az országgyülésen panaszlóknak, országgyülésen, ülésben vagy ülésen kivül megverése és megsebesítése. Erdélyben: a tisztek által restituáltatott jószágoknak visszafoglalása. A büntetés eredetileg «főbenjáró itélet» volt, azaz fej- és jószágvesztés; kizárólag a sértettől függött, hogy az elitéltnek fejét kivánta, v. a fejváltsággal megelégedett-e, az első eseteben azonban az elitéltnek javait nem igényelhette. Az elitéltnek életét a sértett akarata ellenére a királyi kegyelem sem menthette meg, amely csak arra szorítkozott, hogy az elitélt, amennyiben még letartóztatva nem volt , egy évig szabadlábon maradt, hogy ezalatt az idő alatt kibéküljön, ami ha nem sikerült, a sértett kivánságára az itéletet végre kellett hajtani. Egyházi személyek, vérrokonok, s nők által v. ellen elkövetett H. esetében fejvesztést nem, csak fejváltságot lehetett követelni. A későbbi gyakorlat a fejvesztést általában megszüntette, s csak a fejváltság maradt meg, mely az elmarasztalt félnek vérdijában állott (l. Emberdij). A vagyonvesztés, melynél az osztatlan testvérek és gyermekek részeinek s a hitves jogainak mindig épségben kellett maradniok, az idők folyamán szintén enyhébb alakot nyert, akként t. i., hogy az elitélt csak ingó vagyonát vesztette el örökre, az ingatlant ellenben a biró által meghatározott idő alatt közbecsü áron visszaválthatta (l. Becsü és Közbecsü). Visszaváltási joggal a rokonok és szomszédok is birtak. A sértett felet továbbá csak a vérdij illette egészen, a birságból csak 1/3-ad az övé, 2/3-ad a biróé. A gyakorlat által behozott enyhítések előtt a H. és a hütlenség büntetése azonos volt. Mindkét esetben fej- és jószágvesztés. Azonkivül hogy hűtlenség esetében a jószág a koronára háramlott, lényeges különbséget képezett a) az, hogy hűtlenség esetében a jószágvesztés ipso facto birói itélet nélkül, H. esetében ellenben csak birói itélet folytán állott be; b) hogy hűtlenség esetében a bünös és ártatlan rokonai között a családi örökösödés fonala (filum successionis) végleg megszakadt, H. esetében nem.
II. Kisebb hatalmaskodás másnak személyében, vagyonában, jogaiban önhatalmu, erőszakos minden oly megsértése, mely nem nagyobb H. Büntetése az okozott kárnak, elmaradt haszonnak és a költségeknek megtérítésén kivül a tetteseknek kisebb dija, melynek 1/2 része a biróé. A nem nemesek dij cimén 40 frtot fizettek, s ugyanannyit követelhettek, s ez egészen a sértetté. A mezei kártételek már az 1840. IX. t.-c. óta nem képeznek H.-t. A H.-i keresetek személyes keresetek, felperes itt nem a kir. fiskus v. a közvádló, hanem a sértett magánfél. Azért ha a sértett fél a per megindítása előtt meghalt, az örökösöknek csak akkor volt kereseti joguk, ha a sértettnek élete, vagyona v. családi jogai ellen történt a sértés; tisztán személyi sértés esetében a kereset (mint activ vindictam spirans) elenyészett. A sértő halála esetében, ha a sértő megidéztetése előtt halt meg, a személyi sértés miatti kereset elenyészett, erőszakos jószágfoglalás miatt az örökösök ellen a keresetnek csak annyiban volt helye, amennyiben megintés dacára a jószágot visszatartották. Ha ellenben a sértő megidéztetése után halt meg, a személyi büntetésre célzó kereset elenyészett ugyan, de az örökösöket az elhunyt javainak becsüjében elmarasztalták.
