Harmadkor.
Harmadkor. (Tertiär, l. a mellékelt 2 képet),
HARMADKOR I.
Rhinoceros incisivus koponyája. (Patás emlős.)
Zeuglodon macrospondylus (cet), restaurálva.
Mylodon robustus, restaurálva.
Dinotherium giganteum koponyája.
Dinotherium gigantheum zápfoga, felülről nézve.
Andrias Scheuchzeri (óriási szalamandra) lenyomata. (Koponyája, mellső végtagja és gerincoszlopa.)
Mastodon australis zápfoga.
Dryopithecus fontani (majom) alsó állkapocsa.
Glyptodon clavipes. (Foghijas.)
Anoplotherium commune (patás emlős), restaurálva.
Magatheriumcuvieri, restaurálva.
másképen a Föld ujkora vagy régibb kenozoos kor, azon geologiai korszak, melynek legrégibb, legalsóbb rétegei a mezozoos kor krétaszisztémabeli rétegeinél fiatalabbak, a legfelsőbb, legfiatalabb rétegei pediga diluviális rétegeknél régebbek. A H. v. tertiär név maradvány azon időből, amikor a geologiai korszakokat kizárólag ugy osztályozták, első kor (primäri) másodkor (szekundär), harmadkor (tertiär), negyedkor (quartä r). Mig ma már az első és másodkor kevésbé használatos, a H. megmaradt általános alkalmazásban, noha ujabban inkább a diluviummal és alluviummal együtt mint kenozoos kort szokták összefoglalni és magát a H.-t mint régibb kenozoos kort jelölni. A H.-ban igen nagy változásoknak volt szinhelye Földünk. A kontinensek százados emelkedése és sülyedése folytán a száraz és a tenger eloszlása egyre változott. A H. kezdetén a mai kontinensek jelentékeny részét tenger borította, nagy öblök és tengerrészek mélyen nyultak a zsárazföldekbe és nagyobbára szigetekre meg félszigetekre voltak a mai kontinensek felaprózva. A H. folyamán nagyterjedelmü szárazföldek emelkedtek ki a tengerekből, öblök és tengerrészek vizei elvonultak: nagy, sik és mély tengerek beltengerekké lettek, oceánok szárazfölddel egymástól elválasztattak, egyes szigetek egymással összekapcsolódtak, mások területükben tetemesen meggyarapodtak, uj szigetek támadtak stb. A fiatal szárazföldek mélyedményeiben összegyültek a légbeli vizek és édesvizi tavak keletkeztek. Az emelkedésekkel karöltve sülyedések is jártak, különösen Európa É-i részén. Az emelkedés és sülyedés okozta változások készítették elő a kontinensnek mai vizszintes tagoltságát, vagyis a mai konturját. A változások gyakorisága magyarázza meg azt a H.-t igen jellemző tényt is, hogy benne a tengeri, félig sósvizi és édesvizi képződmények sürün váltakoznak. A H.-ban keletkeznek és tornyosodnak fel a Földnek legmagasabb hegységei: a Kárpátok, az Alpok, az Apenninek, Pirenéek, az albán-görög hegységek, a Kaukázus, a Himalája, a Thianshan, az észak- és dél-amerikai Kordillerák stb. Ekkor törtek elő a fiatalabb eruptiv kőzetek óriási trachit és bazalttömegek alakjában.
HARMADKOR II.
Crassatella ponderosa (kagyló) héjának külseje.
Cancer macrocheilus. (Rák.)
Crassatella ponderosa (kagyló) héjának belseje.
Nummulites, héjának vizszintes átmetszete.
Scutella striata. (Echinida.) Felülről és alulról.
Nummulites nummularia, felülről.
Nummulites, oldalról.
Limnaeus pyramidialis. (Csiga.)
Cerithium hexagonu. (Csiga.)
Rhombus minimus. (Hal.)
Turbinolia sulcata.(Korall.)
Notidanus primigenius fogai. (Oshal.)
Planorbis discus. (Tüdős csiga.) Oldalról és előlről.
Myliobatus punctatus rágó lemeze. (Őshal.)
Carcharodon heterodon foga. (Cápa.)
A H. klimája jóval melegebb lehetett a mainál, de már akkor indult meg a mai éghajlati öveknek a kifejlődése, csakhogy még nem a mai mértékben, amennyiben p. Közép-Európában a bükkfákkal, nyárfákkal, diófákkal együtt tenyésztek pálmák, fügefák, babérfák, mirtuszok, kámforfák és még számos olyan növényfaj, amelyek jelenleg csak melegebb éghajlat alatt élnek. E H.i erdők szolgáltatták azanyagot a barnaszénhez, mely a H.-nak egyik nevezetes képződménye. A H. kezdetén Közép-Európában még tropikus és szubtropikus volt aflóra, a további folyamában a korszaknak csak suobtropikus,avégén pedig már a mérsékelt éghajlat flórája jelentkezett. A H. kezdetével számos olyan állat- és növényalak hal ki, melyek régebbi korszakokban igen fontos szerepet játszottak. Teljesen letünnek a jura- és kréta-szisztémákban erősen uralkodó inoceramuszok és exorgirák, a rudiszták, a nerineák, az ammonitok és belemnitok, a tourilitok, scaphitok, baculitok és egyéb ammonit alakok, amezozoos dinoszauriusok, tengeri szauriusok, pterodaktilusok és mosaszauuriusok. Más állat- és növényalakoknak, melyek ma a Földön igen alárendletek, háttérbe szorulása épp a H.-ban indul meg. Ilyenek a cikadeák, a tropikus tobzosak, a krinoideák, számos molluszkanem (nevezetesen trigonia) és a ganoid-halak. Viszont erős fejlettsége kezdődik számos oly növény- és állatalaknak, melyek a Földön ma uralkodók, ugy hogy sok ma élő növény- és állat-faj már a H. növény- és álltavilága között szerepel. Az angioszpermák, melyeknek első nyomai a krétában mutatkoznak, a H.-ban igen erősen fejlődtek ki, ugyszintén a pálmák is, az állatvilágban a batrachiusok, a cápák és a csontos halak, különösen pedig itt indulnak már erőteljesen az emlősök fejlődésnek. Az emlősök legrélgibb képviselője (erszényes) a triaszban mutatkozik, a jurában egyesek szintén jelentkeznek, de csakis régibb H.-ban jelennek meg fejlettebben és tömegesebben. Különösen nevezetesek a régibb H.-ból a paloetherium (páratlan patáju tapirforma állat a rinoceros fogazatával, lovunk őse), az anthracotheruum (a disznó őse), az anpolotherium (a kérődzőek őse), a coryphodon (medvéhez hasonlít, de az elefánt lábszerkezetével),a dinoveras és loxolophodon v. közös néven a dinoceratok (É.-amerika régibb H.-ából), hatalmas, elefántszerü patás emlősök, roppant nagy agyarakkal a felső állkapcsukban, továbbá 3 pár csontdudorral a koponya tetején, melyeken valószinüleg szarvakat hordottak. Mindezekkel a patás emlősökkel együtt éltek kezdetleges, még fejletlen alakjai a ragadozóknak, a félmajmoknak (lemuridáknak), a rágcsálóknak és rovarevő emlősöknek. Sokkal gazdagabb az emlős-fauna a H. fiatalabb szakában, amikor a masztodon, a dinoterium (Ormányosak), számos ragadozó (hiéna, machaerodus, macska- és kutya-fajok, medvék), roniceros, anchiterium és hipparion (mindkettő lovunk őse), a patások közül a viziló, procamelus, szarvasok és antilópok, továbbá különféle majmok éltek. Különösen nevezetes, hogy a H.-ban sok, a mai molluszkákhoz vagy igen közel álló vagy velük azonos faj jelenik meg.
A H.-ban lerakódott és az akkori állati és növényvilágot magukba zárt rétegeknek szisztémákba, ezeknek meg emeletekbe való csoportosítása, a különböző vidékeken uralkodott más-más viszonyok folytán előállt flóra- meg faunakülönbségek miatt, nemkülönben a tengeri, félig sósvizi és édesvizi képződmények sürü váltakozása és egyéb okok miatt, felette nehéz. Régebben a kiindulás e csoportosításában, a felosztásban az volt, hogy megállapították az egyes réegekben azt, vajjon minő viszony van a bennük található molluszka-maradványok és a ma élő molluszkák közt, vagyis sok-e az illető rétegben a kihalt faj, avagy a még ma is élő. Aszerint, amint kevesebb v. több volt a még ma élő, illetőleg a már kihalt, régebb, közép és fiatalabb H.-t különböztettek meg, amit Lyell igy fejezett ki: eocén (régibb), miocén (közép) és pliocén (fiatalabb H.) Azt hitték ugyanis, hogy a régibb H.-ban csak 3 %, a középben 19 % és a fiatalabban 52 % van még élő molluszka-faj. Ujabb vizsgálatok azonban megállapították, hogy a régibb H.-ban még nem életek a maival megegyező fajok, a középben 10-40 %, a fiatalabban 40-90 %. Ezt a kiindulást nagyjában a mai áéltalánosabbanhasznált csoportosítás és felosztás is megtartotta ésa mai szerves világhoz való többkevesebb hasonlatosság szerint a H.-t fel szokás osztani régi H.-ra vagy paleogén-re s fiatal H.-ra vagy neogén-re. Mind a kettőt 2-2 szisztémára különitik: Paleogén: eocén és olioén. Neogén: miocén és pliocén. Ezek közül az eocén a legrégibb, a pliocén a legfiatalabb szisztémája a H.-nak. hazánkban a H.-nak minden szisztémája igen erősen van kifejlődve, majdnem mindegyik alább felsorollandó emelettel együtt, aminthogy nálunk minden geologiai korszak közül a H. van leghatalmasabban képviselve.
1. Eocén. Nevezetes, hogy az eocénnek más a jellege déleb mint északon. A déli eocént, melyhez hazánknak is eocén rétegei tartoznak, legjobban jellemzik a nummulitok, korongalaku kisebb-nagyobb foraminiferák, melyek rengeteg mennyiségben éltek a H. e legrégibb szisztémájában és megmaradt vázuk roppant terjedelmü nummulit-rétegeket és nummulit-mészköveket alkotott a Kárpátoktól kezdve az Alpokban, a Pireneusokban, az Appenninekben, Görögországban, Törökországban, É.-Afrikában, Egyiptombann, Kis-Ázsiában, Persiában, a Himalájában, Kelet-Indiában, Khinában, Szumatrában, a Fülöp-szigeteken, de aránylag csak nagyon gyéren van meg Észak-Európa, egészen hiányzik Észak-Amerika eocénjében. Egyéb vezérkövületei, melyek ugy É-on mint D-en az eocénben elég közönségesek: Turbinella sulcata, Crassa della pouderosa, Cerithium hexagonum, Carcharodon heterodon stb. Felosztják alsó, középső és felső emeletre. Az alsó v. londoni emelet, melyből való a mellékelt I. lapon a Myliobatus punctatus (őshal) rágólemeze, nálunk nincs meg: legjobban van kifejlődve a londoni medencében, de megvan a párisi medencében is. A londoni medencében az alsó emeletet paleocénnek is mondják. A középső vagy párisi emelet, nálunk egyebek között Esztergom vidékén, ahol a tokodi és sárisápi barnaszénm is ebből való. Legerősebben van kifejlődve a párisi medencében, ahol a főanya a durva mészkő (párisi durva mész). Felső vagy barton-emelet, nálunk egyebek között Budapest vidékén a Ny-i hegységekben van erősen kifejlődve. Az eocén és a kréta határán képződtek a flysch-rétegek (l. Flysch).
2. Oligocén. Vidékek szerint más másképen lévén kifejlődve, a felosztási alap is a műs és az elnevezésekben is lényeges az eltérés. Svájcban p. alsó molasse-formáció a neve, Németország mainzi medencéjében babérc-formáció. É-Németországban barnaszén.formáció. Három emeletet szokás megkülönböztetni: alsó, középsőt és felsőt. Az alsó vagy gomberto-emelet, Budapest vidékén; ide tartozik a kiscelli tályog, a budai márgaés az orbitoid mész (kis-svábhegyi mészkő). Jellemző kövülete Buda vidékén a Clavulina-Szabói foraminifera és az orbitoidok. A nevezetesebb külföldi első oligocénbeli képződmények között kiemeljük a Samland (Königsberg vidékén) borostyánkő-tartalmu rétegeit. A középső vagy tongri emelet nálunk igen kevéssé van kifejlődve. Németországban különösen a szeptária agyag meg különféle homokok által. Annál erősebb kifejlődésü azonban nálunk a felső v. aquitáni emelet, melyehz egyebek között a főváros környékén a promonti fensik pencunculus-homokköve, messzebb vidékeken pedig a zsil-völgyi nevezetes barnaszén-telep tartozik. Vezérkövületei: Pectunculus obovatus, Cerithium margaritaceum. Melanopsis Escheri, Cyrema lignitaria stb.
3. Miocén. Hazánkban különösen hatalmasan vannak kifejlődve a H. fiatalabb vagyis neogén képződményei, holott vannak É.-Európában területek, ahol a H. a palogén képződményekkel befejeződött. Általában a neogén képződmények inkább kontinensünk féli területeire szrítkoznak. Félig sósvizi és mocsári képződmények igen gyakoriak, mivelhogy a neogén tenger számos öble és csatornája nyult be az akkori kontinensbe. A fiatlabb H.-ban vagyis a neogénben éspedig annak miocén szisztémájában képződtek hazánkban az összes kőősótelepek. A miocént három emeletre szokás osztani: alsó, középső és felsőre. Az alsó vagy első mediterrán emelet egyebek közt Budapest vidékén (Vác vidékén) mint anomia-homok van meg, kiválóan van képviselve Tokaj-Hegyalján, Salgótarján vidékén, ahol a barnaszén ez emeletből való stb. A középső v. második mediterrán emelet legjellemzőbb kőzete a lajtamész, igy nevezve azért, mert a Lajta-hegységben tanulmányozták legelőször. Egyebek közt Budapest vidékén Rákoson. Promontoron a cerithium-mészkó alatt, Fóth vidékén, Nógrád megyében sok helyen, nevezetes Lapugy vidékén is (Erdély), ahonan igen gazdag fauna ismeretes. A badeni tályog, a schiler-rétegek (homokos-agyagos márga) stb. ez emeletből valók. A felső v. szarmata emelet egyebek között hatalmasan van Budapest környékén kifejlődve. Ekkor képződött ama cerithium-mészkő, melyet Promotoron, Kis- Tétényen, Sóskuton és Kőbányán fejtenek, és mely a főváros építkezésében oly fontos szerepet játszik. N-ra a magyaroroszági H-i medencétől még csak a bécsi medencében van meg, egyebütt sehol. Legnevezetesebb kövületei a Cerithium pictum és a C. rubiginosum, ezért cerithium-rétegek is az emlet neve.
4. Pliocén. Igen hatalmasan van hazánkban kiképződve mind ahárom emelete. Az alsó vagy pontusi emelet félig sósvizi üledék és az egész Alföldön nagyterjedelmü rétegeket alkot, Budapest vidékén a kőbányai és a rékosi téglavetők agyarétegei az emeletből valók. Legjellemzőbb kövülete a Congeria, mely «kecskeköröm» néven ismertes. A balaton,elléki (Tihany) kecsekekörmöket is ebből az emeletbnől mossa ki a viz. Nevezetes előfordulások még Árpád (Baranya vármegye) Ács (Komárom vármegye), Beocsin (Szerém vármegye), Szegszárd vidéke stb. - A középső v. levantei emelet indenütt az Alföldön, különösen jól kimutatva az artézi kutak szelvényeiben. - A felső v. tráciai emelet, egyebek közt a főváros balparti részén azon kavicsrétegek rakódtak le ekkor, melyekre a főváros épült; a Szt Lórinc pusztán, Vecsésnél, a kavicsbányák mind ebből az emeletből valók. Bécsben az u. n. belvedere-kavics is ebből az emeletből kerül. - Svájcban és Dél-Bajoroszágban a neogén szürke, felső engeri és felső édesvizi molasse-emeletre osztják. Az utóbbiból való az Andrias Scheuchezeri nevü őriási szalamandra is, melyet a hires Scheuchzer után neveztek el, ki azt az ember kövült maradványainak tartotta és Homo diluvii testis néven irta le.
A H.-ban hazánk egyik legkiválóbb szinhelye volt a vulkános feltörésének. Összes trachitjaink ekkor törtek fel, ugyszintén bazaltjaink. Az alsó oliocén, illetőleg már afelső eocénbe esik az első megjelenése a trachtinak, folytatódik a felső oligocénben, igen erőssé válik a mediterrán emeletekben, innetől mindinkább gyengül és szórványos az alsó pliocénben, amikor a bazaltok erupciója indul meg.
