Hangszer
Hangszer (gör. Organon, lat. Instrumentum), az emberi hang mesterséges utánzására szolgáló készülék. Megkülönböztetünk: 1. Huros H.-eket, a) melyeknél a hurok vonó segítségével adják a hangokat s azért vonós H.-eknek neveztetnek. Ilyenek: a Hegedü, Mély hegedü (Viola), Szerelmi hegedü (Viola d'amour); Gorodonka (Cello, Violoncello), Gordon v. Nagy bőgő (Contrabas); b) melyeknél a hurok pengetés által adják a hangokat. Ilyenek: A Hárfa, Gitár, Mandolin, Citera; c) billenytüzet és kalapácsütés segítségével, minő a Zongora és billentyüzet nélkül a Cimbalom. 2. Fuvó H.-eket (l.o.) 3. Ütő H.-eket, a) szorosan meghatározható zöngemagassággal, minők. az Üstdob (Kessel-Pauke), Antik-Gymbel, Csengetyü hangszer; Harangjáték, Clavier-harmonika és a Harangok; b) határozatlan zöngemagassággal birók s csak különféle hatás előidézésére szolgálók, minők: a Pergő dob (Trommel), Tamburin, Réztányér, Háromszög (Triangel,) Tam-tam, Félhold. Az itt elsorolt hangszerek tövvé-kevésbé kiegészítő részét képezik a szinházi, hangversenytermi s katonai zenekaroknak. Van azonban ezeken kivül még sok olyan hangszer, melyek kivül esnek e müködési körökön s ugyszólván csak vándorszerepet játszanak a népéletben, hol sajátlagos hivatásokat töltenek be, ilyenek: a Duda, Furulya, Tilinkó, Guzla, Csákány, Doromb, Üveg- és Szalma-harmonika, Okarina stb., melyek művészeti célokra nem használtatnak. A modern H.-ek mai formájukat leginkább a XVIII sz.-ban vették fel, valamint kezelési módjuk s irodalmuk is leginkább a mult sz.-ban nyert állandósítást. A mult század nagy zeneköltőit illeti az érdem, hogy a zene nagyobb formáival szemben bizonyos hangszerelési normativumot állapítottak meg, mely aztán általánossá vált mint főkeret, melyet azután csak tágítani kellett a kor izlése, a virtuózitás igénye s főleg a drámai zene igényei szerint. A H.-eket saját cimeik alatt tárgyaljuk.
