Grafit,
Grafit, azon ásvány, melyből plajbászaink, ceruzáink készülnek. Anyaga szén (C) és mint ilyen édes testvére a gyémántnak; századokon át ismerték és használták anélkül, hogy anyagát biztosan ismerték volna. Sokáig ólomfajta ásványnak tartották (Reiss-blei, Blei-stift, ir-ón, plaj-bász). Külső tulajdonságai inkább emlékeztetnek ólomra, semmint szénre. Az ókori népek plumbago, molybdaena, molybdoides néven ismerték. A G. név Wernertől való. A G. vaskosan, szemcsésen, tömötten, levelesen, sugarasan, pikkelyesen terem, de nagy ritkán kristályokban is. Kristályalakja biztosan eldöntve nincs. Némelyek hatszögesnek, mások egyhajlásunak veszik. Egy irányban igen jól hasad, pikkelyei hajlékonyak. Fjs. 1,81-2,41. Fémes fényü, szürkés fekete, igen puha, papiroson szint ereszt. Semmiféle oldószerben föl nem olvad, meg nem olvasztható, nagyon nehezen ég. A G. sohasem egészen tiszta szén, hanem rendesen tisztátalanítva van idegen anyagokkal, melyek a G. elégése alkalmával mint hamurészek maradnak hátra. A G. nagyobbrészt régibb kőzeteknek, nevezetesen a gnájsznak, csillámpalának kisérője, melyekben többnyire meglehetős szabályos rétegeket is képez; nagyobbszerü zárványként sem ritka gránitban, porfirokban s dioritban, valamint mágnesvastelepekben és szemcsés mészben. A gnájszokban és csillámpalákban kisebb mértékben a csillámot helyettesíti, melyet ha teljesen kiszorít, a kőzetet G.-palának mondjuk.
A G. előjövetele nemcsak a Földre szorítkozik; több helyen lehullott meteorvasak és meteorkövek (Lénártó, Sáros vármegye; Kaba, Bihar vármegye; Bohumilitz. Csehország; Bahia stb.) hirdetik a G. jelenlétét a Földön kivül is. A G.-ot 1540 s 1560 közt Angolországban találták legelőször a cumberlandi grófságban (Borrowdale), ahol az egy 600 m. magas hegy tömegének jelentékeny részét képezte. Nevezetes lelőhelye Szibéria, honnan a legjobb ceruzának való G.-ot kapjuk.
Igen terjedelmes G.-bányák vannak Ceilon-szigetén is, honnan évenként körülbelül 100000 mázsa kerül leginkább Angolországba; Kaliforniából évenként majd 240000 mázsa meglehetős jó, de különös keménységü G. jön forgalomba. 1861. Uj-Zéland Nelson tartományban igen jó s gazdag G.-telepeket fedeztek fel, melyeknek bányászata jelenleg ugyan még fejletlen, de jövője kétségkivül nagyon is jelentékeny. Elég gazdag G.-telepei vannak továbbá Ausztriának, hol 227 helyen áll Csehország. A Hardmuth-féle ceruzák a budweisi és krumaui gyárakban készülnek. Hazánkban a G. ugyszólván teljesen hiányzik; eddig jelentéktelen mennyiségben s nem valami tiszta állapotban csak két helyről ismertes: Offenbányáról és Mármarosból (Pietroza).
A G. feldolgozását illetőleg első sorban áll a ceruzák gyártása. A ceruzákat a G.-ból kezdetben ugy készítették, hogy a nyers anyagot megfelelő nagyságu hosszukás, vékony darabokra fürészelték és fába foglalták. E század eleje óta azonban a készítési mód megváltozott. A nyers G.-ot porrá zuzzák,az idegen részektől gondosan megtisztítják (praeparálják), azután több-kevesebb finom anyaggal péppé gyurják és még azon lágyan vágnak belőle vesszőket, azután megszárítják és fába foglalás előtt jól kiizzítják. A ceruza keménysége a G-hoz kevert anyagnak mennyiségétől és az izzitás fokától meg tartamától függ. A legolcsóbb fajtákat puha fába, valamivel jobbakat égerfába, fehér gyertyánfába vagy juharfába, a finomakat az északamerikai gyalogfenyő boróka (Juniperus virginiana) fájába foglalják. Finom por alakjában vagy pedig olajjal keverve igen jó gépkenőcsöt is szolgáltat a G.; általánosan ismeretes használata kályhafestékül; ujabb időben fontossá vált az által is, hogy a puskapor, valamint a serétek kifényesítésére, továbbá pedig nemezkalap-gyártásnál kitünő festőszerül alkalmazzák. A 40-es évek óta igen elterjedt a használata a galvanoplasztikában, mióta t. i. Murray I. azt észlelte, hogy olyan anyagok is bevonhatók rézzel s egyéb fémekkel, melyek az elektromosságot nem vezetik (p. stearin, viasz, gipsz, guttapercsa stb.), ha előbb G.-tal vonatnak be s igy vezetőkké tétetnek. Igen finom G.-por szakállfestésre is szolgál.
A G. keletkezését és képződését illetőleg ma a legelterjedtebb az a nézet, hogy növényi eredésü és ez alapon tételezzük azt is fel, hogy ama őskori palák, melyekben G. található, a G.-ban szerves maradványokat is tartalmaz. Igen sokféle egyéb elméletet is állítottak fel a G. keletkezésére nézve, de ezek ma már elavultak. Legujabb időben sokat tanulmányozták a szeneknek és igy a G.-nak is kémiai meg fizikai sajátságait és azt találták, hogy vannak bizonyos eltérések közöttük, mely alapon azután különbségeket is szoktak tenni az egyes, eddig egymástól meg nem különböztetett szenek közt. Igy a szenet mint G.-ot eddig csak mint G.-ot különböztették meg, ujabb időben G., grafitit és grafitoid-nak. A G. eme vizsgálatok szerint koncentrált salétromsavval leöntve és azután platinalemezen izzítva mindig sajátságos szerkezetü, féregforma képletté duzzad fel. Amely a G. ezt a reakciót nem mutatja, az grafitit, melynek különben oxidációterméke is némi különbséget mutat a G. oxidációtermékétől. A nem kristályos, hanem amorf, de egyébiránt a G. tulajdonságaival biró G.-ot grafitoid-nak nevezték, (V.ö. Szterényi Hugó, a G.-ról Term.-Tud. K. 1880. és Termtud. Olvasm.).
