Gránátalmafa
Gránátalmafa v. gránátfa, pomagránát (növ. Punica Tourn.), a róla nevezett család fája, egyetlen egy faja a P. granatum L. (szines képét l. a Teremnövények I. mellékleten), 5-8 m. magas fa, némelykor eltövisesedő cserje. Levele átellenes, a kurta hajtáson csoportos, lándsás, kopasz, épszélü. Virága szép égőpiros. Gyümölcse kissé lapított gömbölyü, eleinte lilába játszó, végre piros v. sárga, 8 cm. vastag, keményhéju (gránátalma, pún alma, Punica mala l. az ábrát).
Gránátalmafa és gyümölcse.
Hazája állítólag Afrika északi része, s innen ültették volna K-re Indiáig és Európa D-i részére, ahol most néhol (Fiume, D.-Tirol) elvadul. Az egész mediterran vidéken, Svájc D-i részeig és Bozenig, Kornvallban is a szabadban, nálunk ellenben ápolva diszlik. Van sárgás és fehér, sőt teljes virágu eltérése is. A G. gyökerének a kérge (cortex radicis granati) kivülről szürkesárga és finoman ráncos, belülről zöldessárga darab, cserzősavtartalma 22 %. Már régi idők óta a galandféreg ellen használják. Virága (flores balaustiorum) fanyarizü, a nyálat lilára festi, vele mint a gyümölcs héjával (cortex granatorum) is száj- vagy toroköblítőt csinálnak. Kellemes savanyu magva meg a piros gyümölcspépje ehető, a levéből hüsítő (serbet nevü) ital, erjesztve pedig bor lesz. A gránátalmafa gyümölcse a déli népeknek már a legrégibb időktől fogva tápláléka volt, Mózes 5. könyve is említi. Egyiptomban a gránátalmafa kérgével meg a gyümölcs héjával a bőrt cserzik. Dél felé több fajtáját, magvatlant is, termesztik. A G. nagyon korán felébresztette a régi népek képzelődését. A sziriaiak meg a feniciaiak isteni tiszteletén kiváló szerep jutott neki. Görögországban a G. meg a gyümölcse a nemzés és termékenyítés homályos képzeleteinek, valamint a halál és megsemmisülésnek kifejezője is volt. Persephonénak (Proserpina) és herének (Juno) szentelték, Junót kezében gránátalmával ábrázolják. Minthogy a G.-t a görögök és más népek a termékenység jelképének tartották, az ó-hellének s az uj-görögök is az uj házaspár belépésekor gránátalmát csapnak a földhöz, hogy szétaprítódjék, mint a szerencse, bőség és termékenység jele. -
A középkorban kedvelt mustra a miseruhául szolgáló kelméken. Bizonytalan, vajjon volt-e neki általánosan elterjedt keresztény jelképi jelentősége. Némelyek szerint a keresztény egyházat jelképezte volna.
