Gladiátorok
Gladiátorok, eredetileg halotti ünnepélyek szinészei az etruszkoknál, miket a régebben divó emberáldozatok helyébe tettek; később a rabszolgák, kiknek a római cirkuszban a harcias erkölcsök ébrentartására, majd a nézők puszta mulattatására élethalálharcot kellett folytatniok. Mint halotti ünnepség 264. Kr. e. lép fel először a munera Gladiatoria Rómában, amikor a két Brutus apjának emlékét ünnepelte. A G. mint a nép szórakoztatói azonban csak a köztársaság utolsó éveiben kezdenek külön intézményt alkotni. 731. a város alapítása után külön amfiteátrumot építettek nekik nyitott arénával. A G. közönségesen hadi foglyok voltak, kiket a lanista kiképzett és a szükséges fogásokra oktatott. A lanistákon kivül, akik gladiátorokkal üzletszerüen kereskedtek, gazdag magánemberek is tartottak G.-kat. A császárok (kivált Domitián) vivóiskolákat alapítottak, melyeknek mintájára vidéki városokban (Pompéji) épültek a G.-nak kaszárnyák. A lanistánál meghatározott étrendet kellett tartaniok (sagina gladiatoria) s valamely fegyverben ügyességre szert tenniök. Ha az első fellépésnél beváltak, nyakukra elefántcsont-táblácskát kaptak (tessera galdiatoria). Ha kiváló érdemeik voltak, a lanistától a nép kivánságára rudist (vivótőralaku vessző) kaptak s fel voltak mentve a további küzdéstől, Rudiariusok lettek és fegyvereiket Heraklesnek szentelték. Néha szabad emberek is felléptek mint G. nagy dijért (auctoramentum). A küzdést előre hirdetvén, a kitüzött napon diszöltönyben párosan vonultak az arénába. A lanista meghatározta a küzdő párokat, melyek először tompa fegyverekkel küzdöttek vagy gerelydobással mulattak, majd a tuba szavára megindult az élet-halálharc. A legyőzött, ha volt hozzá ereje, kegyelmet kérhetett a néptől (exorare populum), a felemelt kéz kegyelmet, a lefelé fordított hüvelyk a közönség részéről halált jelentett. A G. közt is voltak bizonyos osztályok. Legalsó fokon állottak a gladiatores meridiani, kiket fegyvertelenül, ütleggel kergettek a fenevadak elé; a bustuarii (kik a sirhalmon) és cubicularii, kik ebéd fellett mulattattak. Ezekkel szemben voltak a rendes G., akik rendes fizetést huztak és császári zsoldban állottak. A kiszolgáltakat polcra állították, Caligula pedig vadállatokat uszított rájuk. Voltak bizonyos megállapított tipikus küzdő párok. Igy a retiarius (hálóval, melyet ellenfelének fejére vetett) és a secutor (éles karddal, páncélosan). Ha a secutornak gallus fegyverzete volt, murmillo-nak hivták, aki ellen thaex-et léptettek fel sarlóalaku görbe karddal. Teljes fegyverzettel samnites v. hoplomachi volt a nevük. A essedarius-ok kétfogatu kocsin, az andabatoe-k bekötött szemel lóháton küzdöttek. Végül voltak a kétkardosok (dimachaeri). A rudison kivül a G. kaptak palma gladiatoriát, Augustus óta pénzt is. De a fővonzóerőt mégis a népszerüség képezte e gyászos mesterséghez, melyet a kereszténység sem volt képes megszüntetni s mely korán elterjedt Rómából a provinciákba. Főfészke Campania volt és a G. annyira elszaporodtak, hogy Spartacus alatt, sőt Nero idején is megremegtették a fővárost. Otho és Vitellius alatt a katonák begyakorlására a hadseregbe is berendelték; különben megvetés tárgyai és minden rossznak (kivált bérgyilkosságoknak) eszközei voltak. V.ö. Friedländer, Sittengeschichte Roms; Bozóky, Római világ; Richter-Takács, A görögök és rómaiak játékai.
