Fertőzés
Fertőzés (infectio), általában valamely anyag, lény stb. tisztaságának és épségének tönkretétele. Igen sok értelemben használt szó. Fertőzött lehet p. egy kémszer, ha az nem vegyi tisztaságu; a rozsdás acél; fertőzöttnek mondják a korrumpált közviszonyokat, az erkölcstelen családi életet; a templomot, melyben bünt követtek el stb.
Orvosi szempontból a F. olyan anyagnak bejutása az egészséges szervezetbe, mely képes ott tovább szaporodni s eközben specifikus betegséget kelteni. Noha a tudomány még nem állapította meg minden esetben, mégis a legnagyobb valószinüséggel kizárólag fejlődésre képes, tehát élő paraziták okozzák a fertőző betegségeket. Ezek a paraziták részben növények (gombák, l. Bakteriumok), részben állatok (l. Bélférgek, Élősdiek, Protozoák). Az utóbbiak s az általuk okozott betegségek (helminthiasis) sokkal jobban ismertek, főleg Leuckart vizsgálatai óta. Az ide tartozó epizoák és bélférgek életviszonyai aránylag egyszerüek, mérget (ptomain) nem produkálnak, szabad szemmel láthatók, ezért rendszerint nem a fertőző betegségek közös csoportjában, hanem külön tárgyalják óket. A fertőző betegségek közé szorosabb értelemben tehát csak a górcsövi kicsinységü élősdiek - növényi paraziták és protozoák - által okozott betegségek tartoznak. Az ilyen betegség megindítója a fertőző anyag (virus), lehet egyrészt hasonló betegségben szenvedők váladéka, testrésze stb.; máskor talaj, romlott viz vagy élelmiszer, melyben a specifikus patogen csira fejlődött. Ehhez képest a fertőző betegségeket két csoportra szokás felosztani. 1. A ragályoknál (contagium) a virus csak az egyik egyénről közvetlenül a másikra vitetik, okozója tehát egy-egy obligát parazita, mely a szervezeten kivül vagy teljességgel nem él meg, vagy csak körülményes művi eljárásokkal s csak rövid ideig tenyészthető. Itt tehát a betegek azok, akik fertőzhetnek s akiktől óvakodni kell. Ilyen kontagium a himlő, szifilis, bujafekély, kankó, tuberkulózis, orbánc, lepra, küteges hagymáz, rekurrens, kosz, veszettség, takonykór, lépfene stb. 2. Másoknál a beteg nem képes közvetlenül fertőzni az egészségeket s a betegség terjedése a külső viszonyoktól függ (miazma). Ilyen a malaria, a sárgaláz, a pestis, az aktinomikozis stb. A két csoport között vannak a miasmatico-contagiosus betegségek, melyeknél a fertőzés mindkét uton - közvetlen átvitel és táplálék - létre jöhet. Ilyenek főleg a tifusz, kolera. A kérdés tudományos szempontból különben még távolról sincsen eldöntve, s igy a fentebbi csoportosítás nem végleges, hanem a tudomány haladásához képest változó s egyes betegségekre még mindig nincsen pontosan meghatározva hovatartozóságuk.
Hogy F. jöhessen létre, két feltétel szükséges. 1. a virusnak virulensnek, vagyis a benne lévő parazitáknak összes életműködéseikre képeseknek kell lennie; 2. szükséges, hogy a fertőzött állat az illető betegségre disponált vagy legalább is nem immunis legyen. A dispozició még kellőleg fel nem derített tünemény, melynél fogva bizonyos állatfajok bizonyos virusokkal szemben kevesebb ellenállást fejtenek ki, tehát kisebb mennyiségü vagy kevésbé virulens virus által is hamarább áldozatul esnek, mint a hogy ezt nagyságuk vagy testsulyuk után várni lehetne. Igy a lépfenére leginkább disponált állat az egér; az oedema malignumra a tengeri malac, veszettségre a tengeri nyul. Némely állati betegséget ennek alapján neveztek el (egérvész, galambdifteria, tyukkolera, sertésorbánc, bivalyvész stb.). A dispozició ellenkezője az immunitás, midőn valamely állatfaj egy bizonyos virulens virussal szemben teljesen refrectär, általa nem fertőzhető. Igy a béka immun a lépfenével, a nyul a sercegő üszökkel, valamennyi állat a tifusz és kolerával szemben. Viszont az embert nem bántja a sercegő üszök, a Vibrio Metschnikoff, a Proteus vulgaris, Bac. subtilis, B. capsulatus stb. A dispozició s az immunitás változó tulajdonságok, a gyermekek könnyebben kapnak vörhenyt, difteritiszt, szamárhurutot, kanyarót, mint a felnőttek, ezek viszont disponáltabbak a tuberkulozisra, piemiára, rákra stb. Relative disponál p. a kolerára a fennálló gyomorbaj; a bőrnek sértései megkönnyebbítik a genyedési bajok felléptét; vörheny, diftéria után evesedés, tifusz után piemia könnyen felléphet. A mig a fertőző betegségek egy részénél gyakoriak a recidivák (p. kolera, tifusz, kanyaró, malaria), addig más bajok csak egyszer szokták ugyanazt az embert megtámadni (himlő, szifilis, lepra, tuberkulozis stb.) s ez utóbbiaknál az immunitás oka valószinüleg bizonyos, a szervezetben fejlődött vegyi anyagokban rejlik.
Hogy a fertőző betegségek okai szemmel nem látható apró lényekben keresendők, már Terentius Varro (Kr. sz. u. 42. évben) sejtette (De re rustica lib. II.). Először látott ilyen organizmusokat Leuwenhoeck (1680). Az első parazita fajt leirta Schönlein 1840. (Koszosság penésze); utána a fontosabb felfedezések: Davaine (lépfene) 1850., Feser (sercegő üszök) 1869., Klebs, Orth, Birch-Hirschfeld (piemia, gyermekágyi láz, orbánc) 1870-71., Obermaier (rekurrens) 1873., Pasteur (oedema malignum) 1875., Koch (tuberkulozis, kolera) 1882-84., Eberth (tifusz), Klebs (difteritisz) 1884., Laveran (mocsári láz) 1885. stb. -F. az állattenyésztésben azon balhit, mely szerint az első párzás annyira befolyásolja a nőnemü állatot, hogy annak más himektől származó későbbi utódai is örökölnek valamit az első párzáshoz használt him jellegéből. L. még Ojtás.
