Felségjogok
Felségjogok, általában azok a jogok, melyekkel az állam felségisége, tehát legfőbb hatalma és méltósága jut kifejezésre. Ilyen értelemben minden állam, a köztársaság is bir F.-kal. De monarkiákban szorosabban a fejedelmet, mint az állam fejét, felségiségének megszemélyesítőjét megillető jogokat nevezzük F.-nak és tiszteleti, valamint politikai jogokra osztják. A politikai F. a közhatalom kezelésére vonatkoznak és az alkotmányok szerint igen különbözőek lehetnek, a tiszteletiek pedig nyilvánulnak az uralkodó cimében (császár, király, felség, fenség, isten kegyelméből uralkodó stb.), s hogy születése, névnapja hivatalból ünnepeltetik, elhalálozásakor az ország gyászt ölt, uralkodói szimbolumokat (korona, jogar stb.) használ; fényes udvartartással és magas állásának megfelelő jövedelemmel bir; továbbá ő az egyedüli, aki nem alattvaló az államban; személye szent és sérthetetlen, ellene bünvádi eljárásnak helye nincsen, személyében biróság elé nem idézhető, politikai cselekedeteiért is felelőtlen és különös büntetőjogi oltalomban részesül. A F.-at többfélekép osztályozzák még. Igy magasabbakra, lényegesebbekre (regalia majora, essentialia), vagy alsóbbakra (regalia minora, accidentalia); továbbá alakiakra és anyagiakra, aszerint, amint az állam főfunkciói köreiben, tehát a törvényhozásnál, kormányzásnál és igazságszolgáltatásnál érvényesülnek, v. tekintettel a cselekvőség tárgyaira: törvénykezési, kegyelmezési, hivatali kitüntetési, főfelügyeleti, pénzügyi, vallásfelekezetek, egyházak körüli, közművelődésügyi, hadügyi, katonai, külügyi F.; lehetnek az állam belső életében, vagy más államokkal való érintkezéseknél nyilvánulók. A régi, rendi monarkiákban pedig szokásos volt a F.-at fentartottakra és közlöttekre (iura reservata maiestatica és iura communicata v. comitalia) osztani el, amint azoknak gyakorlása a fejedelmet kizárólag, vagy csak a rendekkel, az országgyüléssel együtt illette meg. Nálunk már Werbőcy tesz említést bizonyos jogokról, melyek a fejedelem részére fentartattak legfőbb hatalma jeléül. (H.k. Előb. X. 6.§.); érti tehát alattok a F.at általában. A későbbi magyar irók azonban egészen az előző megkülönböztetést vették alapul, de tiszta fogalomra, az egyes jogok hová tartozását illetőleg, egyetértésre jutni nem tudtak. Az 1848. törvények óta pedig e megkülönböztetés, ebben az értelemben, elvesztette jogosultságát, miután a felség jogait minisztériuma által gyakorolja, mely az országgyülésnek felelős. De az 1848. törvények alapján ismét megkülönböztetik a fentartott és fenn nem tartott F.-at, csakhogy egészen más értelemben. A III. t.-cikk bizonyos F. gyakorlására a nádort hatalmazza föl, ha a király az országon kivül tartózkodik, mig másokat (a zászlósok, a főpapok kinevezését, a nemességi kitüntetések osztogatását, a kegyelmezést stb.) ez esetre is a királynak tart fenn. Az 1867. VII. t.-c. azonban e különböztetést is megszüntette, midőn kimondja, hogy ő Felsége a végrehajtó hatalmat minisztériuma által mindig személyesen gyakorolja. V. ö. Aschenbried, A kath. egyház autonómiájáról 4. §. (1893); Boncz. A vallás körüli felségjogok (Budapest 1894.)
