Félszeglomb
Félszeglomb (növ. viaszvirág a Balaton mellékén, Begonia Tourn. Begon Mihály, Szent-Domingó intendánsa nevéről), a róla elnevezett családnak génusza 420 fajjal, mint a két világrésznek tropikus részein. Többnyári, ritkán egynyári kövér növények. Száruk bütykös, levelök nagyon különböző alaku, részben csinos szinezetü, rendesen nagyon ferde. A virág egyivaru, a levél tövében álló álernyőt alkot, tokgyümölcse szintén ferde, háromrekeszü, s az élein zászlója van. Gyökere fanyar, keserü, hazájokban orvosságnak használatos. Szárában meg a levelében oxalsav van, azért főzelékül ehetők. Szaporaságuk rendkivüli. Gyorsan növekednek, a dugvány is jól tenyészik. Ha a lemetszett levelet nedves földbe tesszük s a levéleret több helyen megsebesítjük, mindegyik sebből uj növényke sarjadzik. Több faját üvegházban és termekben, majd mint lombot, majd mint virágot ápolják. A diszfélszeglomb levele nagy, tarka és csinos. Legkiválóbb faja a B. rex Putz. (lásd a Diszlomb képmelléklet I. képén), keletindiai: nagy és sötétzöld levelét széles ezüst öv diszíti, a visszája pirosló. A B. smaragdina Ch. Lem. lombja szép smaragdzöld, a felszinén kupalaku emelkedései vannak, melyek egy-egy szőrszállal végződnek. A B. discolor R. Br. szép piros virágu. Levele zöld, visszája vérpiros. A B. rex más fajokkal hibridálódik, a származékot az ötvenes esztendőktől általában kedvelik, a piacra töméntelent nevelnek. Teremdisznek a F. levelét a virágkereskedők mesterségesen is utánozzák. A virág- v. gumó-begoniák az utóbbi esztendőkben lettek kapósak, hatásra, virágjok pompájára és tartósságára nézve a piros Pelargoniumok-kal vetélkednek. Nincs kerti virág, amely rövid idő alatt oly hatalmasan és kedvesen átalakult volna, mint ezek. A virágok szine, alakja és nagysága mind megváltozott. Ezek törzse a B. Boliviensis DC. (l. a Teremnövények I. képén) csillámló piros virágokkal, Boliviából; a B. Veitchii Hook., és B. rosaeflora Hook., mind a kettő Peruból. Ezeknek a fajvegyülékei a fehér szintől egészen a legsötétebb pirosig változnak, sőt teljes virágu alakjai is vannak.
Az örökzöld, cserjés v. félcserjés F. fajai közül több, mint a B. Weltoniensis Hort., B, semperflorens Link et Otto, a B. incarnata Link et Otto, a B. Schmidti Rgl. stb. hónapokon keresztül nyiló, s télen többször ismétlődő virága kedveért gyakori disz. A gumós F. nem csak szép cserépbeli növény, hanem szabadba is csoportokba illeszthető. Az első nevezetesebb F. fajtát Lemoine Ch. Nancyban hozta létre (gloire de Nancy). Ennek virága a kamellia-alaku nenyulj-hozzámhoz hasonlít, sötét pipacsszin. 1867 óta ujabb meg ujabb formákat termeltek, különösen Van Houtte Lajos Gentben, Henderson Londonban és Benary E. Erfurtban. Csaknem ugy teleltetik ki, mint a georginát. Fagy bekövetkezte előtt a gumót a földből kiássák, kissé megszikkasztják,. a szárát levágják, azután száraz földbe olyan helyre teszik, ahol meg nem fagyhat. Márciusban v. áprilisban kis cserépbe ültetik, melynek földje jól meg van trágyázva s mérsékelt melegágyba teszik, hogy hajtásnak indulhasson. Ha már a fagytól félni nem lehet, saját földjével együtt óvatosan a szabadba ültetik. Mintegy 5 dm. mélyre kell neki ásni a fészket, a 2/3 részét friss lótrágyával töltik meg, azután letapossák, a tetejére pedig lomb-, erika-, trágyaföld és homok keverékét öntik. A F.-ot egynyári növény módjára is lehet nevelni. Ekkor a magvát, mely +12.15° R. hőfokban néhány hét mulva csirázni kezd, február végén elvetjük s a fiatal növénykét mind gyengéd egynyárit neveljük. A F. leveles diszeit melegházban v. lakószobában kell tartani. Cserepükbe jó kerti földet és tökéletesen elkorhadt lombföldet kell tenni. Dugványokról is szaporítják, néha gyökérhajtásról is. Nagy edényt és sok nedvességet nem kedvelnek. Nyáron jó szellős, mikor pedig meleg van, árnyékos helyet kedvelnek.
